Állati odüsszeia – Áradás kritika
Aki hosszabb ideje figyelemmel követi a két legrangosabb amerikai filmes díjátadót, a Golden Globe-ot és az Oscart, azt tudhatja, hogy melyik az a kategória, ahol szinte minden évben borítékolható az eredmény: az egészestés animációs filmeké. Talán az akadémiai tagok és újságírók elfogultságával lehet magyarázni (vagy azzal, hogy sokan arra sem veszik a fáradságot, hogy megnézzék az összes jelöltet, és az alapján szavaznak, hogy a gyerekeiknek melyik film tetszett a legjobban), de a Disney és a Pixar aktuális nagyágyúi gyakorlatilag helyzeti előnyből indulnak, míg más stúdióknak, különösen a külföldieknek esélyük sincs a győzelemre.

Viszont az utóbbi években mintha megváltozott volna ez a tendencia. Tavaly Miyazaki Hayao nagy visszatérése, A fiú és a szürke gém söpörte be mindkét díjat, 2023-ban Guillermo del Toro Pinokkiója, 2019-ben pedig az Irány a Pókverzum. Idén újabb áttörés következhet be, ugyanis a Golden Globe történetében először egy európai animációs film, az Áradás nyert, miután Annecy-ben és az Annie Awards-on is több díjat szerzett. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy aki a Golden Globe-on nyer, az nagy valószínűséggel az Oscaron is diadalmaskodni fog. De mitől olyan különleges a lett Gints Zilbalodis filmje?
Egy olyan világban járunk, amiből eltűntek az emberek, csak az épületeik és a tárgyaik maradtak utánuk mementónak. Egy szürke macska a maga módján próbál túlélni a többi állat árnyékában, amikor egy hirtelen jött áradás vízzel önti el az otthonát. Az utolsó pillanatban mégis megmenekül, mivel a hullámok egy kis vitorlást sodortak felé. Azonban nem ő az egyetlen utas: a hajóban már menedékre talált egy kapibara, és hamarosan csatlakozik hozzájuk egy gyűrűsfarkú maki, egy labrador, valamint egy kígyászkeselyű. A szedett-vedett csapatnak meg kell tanulnia együttműködni, mert csak így van esélyük a túlélésre ebben a barátságtalan és kiszámíthatatlan világban.

A szinopszis és az előzetesben látható aranyos állatok, meg az alacsony korhatár-besorolás miatt könnyű lenne azt hinni, hogy az Áradás egy ideális családi film, amit a gyerekek is élvezni fognak. A valóság ettől meglehetősen távol áll, ugyanis a filmben egyáltalán nincsenek párbeszédek, az állatszereplők különböző gesztusokkal, valamint nyávogással, ugatással, morgással és más hangokkal kommunikálnak. Így akik a „hagyományosabb”, pörgős dialógusokkal és musical-betétekkel tűzdelt animációs filmekhez vannak szokva, azok könnyen lehet, hogy csalódni, vagy egyenesen unatkozni fognak a másfél órás játékidő alatt.
De akik ennél nyitottabban állnak az animáció médiumához, azoknak egy páratlan élményben lesz részük. A vizuális történetmesélés magasiskoláját mutatja be az Áradás, ami a felszínen egy viszonylag egyszerű, lineáris kalandfilmnek tűnik, a figyelmes nézőben mégis messzire vezető kérdések fogalmazódhatnak meg. Hová tűntek az emberek? Az emberi tevékenységnek és a globális felmelegedésnek köszönhető a világot elárasztó árvíz? A Földön járunk egyáltalán, vagy egy alternatív valóságban? Szerencsére Gints Zilbalodis filmje nem ad egyértelmű választ egyik kérdésre sem, így mindenki előállhat a saját értelmezésével.
A film gyönyörű látványvilágot tár elénk, ami különösen annak a fényében lenyűgöző, hogy a készítők a teljesen ingyenes Blender animációs szoftvert használták. A buja erdők, az elhagyatott romok és a víz alatti világ olyan részletességgel lettek megalkotva, hogy az még egy Disney-Pixar film is megirigyelhetné. Az állatok modelljei ezzel szemben valamivel egyszerűbbek, stilizáltak (ami érthető, hiszen a hajat és a szőrt a legnehezebb élethűen meganimálni), de egyáltalán nem lógnak ki a környezetükből. A mozgásuk és a viselkedésük viszont a lehető legélethűbb, látszik, hogy a készítők igazi állatokat tanulmányoztak. A zene, amit szintén Gints Zilbalodis jegyez, remekül kiegészíti a történet izgalmas és meditatív pillanatait egyaránt. A hangeffekteket szintén nem érheti panasz, a természet és az állatok hangjai éppen olyan hitelesek, mint a hajó nyikorgása, vagy az egyszer békésen csobogó, máskor elemi erővel háborgó víz morajlása.
Egészen egyedülálló élményt nyújt az Áradás, amit nem csak az animációk rajongóinak tudok bátran ajánlani (nekik egyenesen kötelező program), hanem mindenki másnak is, akiknek nincs kifogása az ellen, ha egy film forgatókönyve nem kézen fogva vezeti őket, és maguknak kell összerakniuk a megoldás puzzle-darabkáit. De a gyerekeket inkább hagyjuk otthon, ők valószínűleg csak unatkoznának a moziban, vagy szomorúak lennének, mert a cica egyszer sem fakadt dalra a filmben.