Az európai filmes listámról már volt szó az ukrán The tribe-ról, az angol Fish tankről, a dán Zöld hentesekről, most pedig a belga Michaël R. Roskam filmje a soron következő, a Rundskop (Bikanyak). A 2012-es Oscaron a Legjobb külföldi film kategóriában is győzedelmeskedhetett volna, de hát az egy különös év volt, mert jött A némafilmes és visszahozta az idős akadémiai tagok gyermekkorát, illetve a külföldi filmeknél Asghar Farhadi Nader és Siminje győzött végül, Roskam pedig érthetetlenül díj nélkül maradt. De miről is szól a Bikanyak?!
Adrien Brody munkásságának origópontja a Zongorista, de hogy előtte és utána mi történt, azt kevesen tudják vagy csak nem is érdekli őket. Pedig sokoldalú színész, és nem engedi magát beskatulyázni, szerepei színes skálán mozognak. Egyetlen állandóság a színészi karrierjében a Wes Andersonnal közös munkakapcsolata, aminek égisze alatt olyan filmek születtek, mint az Utazás Derjeelingbe és a Grand Budapest Hotel. Brody ma ünnepli 43. születésnapját, én pedig írhattam volna a Zongoristáról, méltathattam volna a jogosan odaítélt Oscar-díjért, mégis a 2011-es Detachment (Mintatanár) c. filmjét választottam.
Az Akadémia idén úgy gondolta, ha már egy film nem elég jó, hogy bekerüljön a legjobbak közé, vigaszdíjként a színészek kategóriájában való jelöléssel ismerte el a szándékot, ami szinte képmutatással ér fel, tekintve, hogy mint a Dán lány esetében Redmayne alakítása bár jó, de a bemutatni kívánt karakterfejlődés szörnyű, és ugyanez igaz a Carol Blanchettjére, akiből bár mélyen búgó hangjából árad a szexualitás, a karakter súlytalan, egysíkú. Újabb film tehát, ami nagyot akart szólni, a leszbikus téma miatt a neki járó hype-ot is szépen meglovagolta, ám belül üres és semmitmondó maradt.
Mielőtt belekezdenék a kritikába, szeretném megemlíteni, hogy az alábbi cikkel hivatalosan is elkezdjük a múlt évi Oscarra várva cikksorozatunk második szezonját. Ezekben az írásokban az Oscar esélyes filmekről olvashattok majd. A korábban megjelent írásaink is megkapják az Oscarra várva címkét, hogy az érdeklődők könnyebben megtalálják ezeket a publikációinkat.
Tom Hooper a 2010-es Király beszéde után ismét gálázni vágyott, ezért elkészítette A dán lányt, ami ugyan tökéletes Oscar-anyag, hiszen az idei szezonban összesen négy jelöléssel fut – ebből kettő a színészi teljesítménynek szól -, mégis elsikkad és bedarálja a személyt és annak történetét, akiről és amiről mesélni akar.
Alig zajlott le a Golden Globe ceremónia, máris az Oscar miatt izgulhatunk, ám van egy, az akadémiai jelöltek listájával párhuzamosan futó lista is, ami az Arany Málna-jelölteket tartalmazza. John Wilson 1980-ban alapított díja abszolút nem hat kedvezően egyik színészre vagy rendezőre sem, bár kétlem, hogy sokan komolyan vennék vagy bármilyen csorbát ejtene ez a büszkeségükön. Karrier szempontjából a rossz film az rossz film, díj ide vagy oda, ha nem termel elég pénzt és még mellé a kritikusok is lehúzzák, egyértelmű bukásról beszélhetünk. A 2015-ös év filmek tekintetében nem volt olyan erős, több gyengébb alkotás is született, pedig voltak nagy számban előre elkönyvelt sikerek, mégis az Arany Málna-jelöltek listáján landoltak.
Irvin Kershnernek nem kisebb feladat jutott, mint a Csillagok háborújával rekord összeget hozó első rész színvonalát megtartani, de ez nem okozott gondot a rendezőnek, hiszen a popkultúra egy kitörölhetetlen szeletét birtokló Star Wars sorozat egyik, ha nem legsikeresebb darabja az 1980-as A Birodalom visszavág.
Előszó: „Lehet, hogy lesznek kétségeid, hogy jól döntöttél-e, lehet, lesznek olyanok is útközben, akik erősítik a kétségeidet, és azt mondják, hogy nem jó az út, amit választottál. Lesznek nehézségek az út során, és ilyenkor biztosan azok a hangok erősödnek, melyek azt mondják, miért indultál el, fordulj inkább vissza.” Nem könnyű egy blogger csapat élete, nem könnyű a Kritizátoré sem. A könyv, a print csillaga leáldozóban, mi mégis egy olyan vékony határmezsgyén szeretnék eljutni a siker felé, ami ezer meg ezer buktatóval van kikövezve. De nem fordulunk vissza, sőt törünk előre, akár egészen Európa keleti felére, az eddig nagy sikert aratott „10 európai film, amit látnod kell” című sorozatunk harmadik részével. S először anyanyelvi, azaz ukrán fordítással! Olvassátok, kommenteljétek, akár magyarul, akár ukránul, mi már nagyon várjuk! (m-b gy.)
Az európai 10-es lista harmadik országa Ukrajna, kiválasztott rendezője Miroslav Slaboshpitsky, aki a 2014-es cannes-i filmfesztiválon Plemya (The Tribe) című filmjéért a négy jelölésből hármat díjra váltott, többek között az elsőfilmeseknek járó Arany Kamerát is odaítélte számára a zsűri.
По списку європейськї десятки на третьому місті Україна, з обраним режисером Мирославом Слабошпицьким, який в 2014-му році на канськоу кінофестивалі за фільм під назвою Плем’я (The Tribe) чотири номінації поміняв на три премії, і серед інших ,премію за перший фільм Золота Камера, жюрі теж присудило йому.
Ha Dánia, akkor Lars von Trier. A rendező munkássága igen színes, több műfajban kipróbálta már magát felemás sikerrel, a ’95-ben alapított dogma filmes mozgalom egyik atyja, ráadásul igazi botrányhős, a cannes-i persona non grata. Bármelyik filmjéről szólhatna a dán ajánló, személyes kedvencem például a Hullámtörés. Anders Thomas Jensen több forgatókönyvet jegyez, mint saját rendezést, bár becsületére legyen mondva, amit egyszer megrendez, annak meg is írja a forgatókönyvét. Munkássága 1996-ra nyúlik vissza, egészen a kétezres évekig rövidfilmeket készített, szám szerint hármat, ezek közül az első kettő „csak” jelölésig jutott kategóriájában, ám végül ’99-ben a Valgaftenért megkapta a kis szobrocskát. Azt hihetnénk, hogy ezt a bő három évet arra áldozta, hogy kialakítsa a stílusát, szakmailag fejlődjön, de nem így történt. A már felvezetett dogma mozgalomban ugyan nem jegyez saját rendezésű filmet, de gyakorlatilag a műfaj klasszikusának számító, sorrendben a harmadik mozinak, a Mifune utolsó dalának ő írta a forgatókönyvét, akárcsak a 2000-es A király élnek, illetve a 2002-es Hogy szeretsz?-nek. Ez utóbbi több aspektusból is nagy hatást gyakorolt pályafutására, ugyanis ekkor kezdődött sikeres múltra tekintő munkakapcsolata a szintén dán nemzetiségű Susanne Bierrel. A rendezőnő Hogy szeretsz? címre hallgató dogma filmjének forgatókönyvét ő írta, és gyakorlatilag örökös írója maradt Biernek, kettejük kapcsolatából olyan filmek születtek, mint a Testvéred feleségét, Esküvő után, a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar szobrot érő Egy jobb világ, Csak a szerelem számít, illetve eddig az utolsónak számító 2014-es Második esély. Másrészről Biernek olyan színészeket köszönhet, akik nélkül gyakorlatilag nem forgat filmet, mert ez a gárda egy szentnek és sérthetetlennek számító családdá nőtte ki magát. Soren Pilmark, Paprika Steen, Nicolas Bro, Ole Threstrup, Ulrich Thomsen, Nikolaj Lie Kaas és Mads Mikkelsen a dogma filmesek sokat foglalkoztatott színészei, de Hollywoodba csak egyiküknek sikerült betörni, Mikkelsennek. Egy fórumon olvasva futottam bele egy hozzászólásba, ahol azt írta egy felhasználó, hogy örül a Hannibal sorozatnak, mert megismerhette ezt az általa csodálatosnak tartott színészt és azokat a fantasztikus dán filmeket, amikben szerepelt. Jómagam már régebbről ismertem a Jensenhez köthető dán filmgyártás eme fantasztikus alkotásait, ezért is döntöttem a Zöld hentesek mellett, mert egy európai filmes listán ennek a filmnek helye van.
Andrea Arnold brit filmrendező első komolyabb rövidfilmjével máris Oscart nyert kategóriájában. A 2003-as Wasp (Darázs) egy egyedülálló édesanyáról szól, aki a régi szerelme felbukkanását követően úgy dönt, egy napra minden gondját és egyúttal gyerekeit is ott hagyja a kocsma bűzlő kukái mellett. A 23 perces kisfilm témája a nő, mint szerető és édesanya attribútumait boncolgatja, és a Wasp-ben megkezdett női sorsok ábrázolása mondhatni a Fish Tank-ben (Akvárium) forr ki igazán, bemutatva azt, hogy a szociokulturális háttér, a töredezett családmodell és a kiüresedett családi kapcsolatok között hogyan formálódott egy 15 éves tinilány személyisége.
Vendégszerzőnk Letya, Hatala Csenge: Hírzárlat c. művéről írt könyvkritikájával debütál az oldalon
Hatala Csenge idén megjelent könyve, a Hírzárlat, hiánypótló kötet a magyar társadalom könyvespolcán. Látható ez abból is, hogy egyre sűrűbben kerül a média látóterébe, ami köszönhető az Athenaeum Kiadó szerkesztői és az írónő bravúros együttműködésének is a kötet megszületésében. Ennek eredményeképpen nem egy unalmas riportcsokrot kap az olvasó a pénzéért, hanem egy igényesen összeállított történetet, a túlélők visszaemlékezésével és levéltári dokumentumok felhasználásával.