Szerző: eveiler

Könyv

Kritizátor Podcast: Ami a kötelező olvasmányokból velünk maradt

Kevés olyan generációs kötelék van a magyar társadalomban, mint a kötelező olvasmányok, illetve a hozzájuk fűződő, általában negatív emlékek. Legújabb adásunkban a Kritizátor szerkesztőségének néhány tagja ennek a témának igyekszik utánajárni, megosztva saját emlékeit és meglátásaikat. A beszélgetés közben egyéb érdekes témákat is igyekeztek érinteni.

(tovább…)
Könyv

Rekviem az univerzumért – A halál vége könyvkritika

A halál vége Cixin Liu Háromtest-trilógiájának befejező darabja. A könyv 2010-ben jelent meg Kínában, angol fordítását Ken Liu készítette 2016-ban. A regény 2017-ben nyerte el a Locus magazin legjobb sci-fi könyvnek járó díját. Magyarországon 2019-ben jelent meg az Európa Kiadó égisze alatt Dranka Anita fordításában. Érdekesség, hogy az első kötetet Pék Zoltán fordította. Nem érezni olyan nagy különbséget a két könyv nyelvezete között, de mindkét szakember előtt földig hajolok virtuálisan: nem lehetett egyszerű feladatuk!

Rememberance of the Earth's past triology
(tovább…)
Könyv

Fantasy-bőrbe bújtatott történelem – Mákháború könyvajánló

Rebecca F. Kuang 1996-ban született Kínában, négy éves korában családjával az Amerikai Egyesült Államok területére költöztek. Egyetemista évei alatt született meg első regénye, a Mákháború, melyet tizenkilenc évesen kezdett írni egy Kínában töltött év alatt. Kuang kínai filozófiát, történelmet tanult, tanulmányait jelenleg is folytatja. Több interjúban is nyilatkozta, hogy nem tervezett kizárólag írással foglalkozni, ennek ellenére rangos díjakat nyert és számos díjra jelölték, első könyve, a Mákháború, 2018-ban a Nebula-díjra jelölt legjobb regények közt szerepelt.

(tovább…)
Könyv

A popkultúra dicsérete – Ready Player One ajánló

Ernest Cline első könyve, a Ready Player One 2011-ben jelent meg. A kamaszként visszahúzódó természetű, kicsit kocka, D&D rajongó informatikus, aki szabadidejében írt és slam poetry versenyeket nyert, rögtön belenyúlt a tutiba. Alig írta alá szerződését a kiadójával, a filmes jogok már elkeltek. Cline könyve ikonikus darabbá nőtte ki magát az évek során, előkelő helyet foglal el számos, minden idők legjobb sci-fi könyveit taglaló toplistán.

(tovább…)
Könyv

Trisolaris, emberiség, ítéletnap – A sötét erdő könyvkritika

Egy hangya, egy csillagászból lett szociológus és egy fizikusnő találkoznak egy temetőben. Mi a közös bennük? Csak ők hárman tudják, hogyan lehet megmenteni a Földet az idegen civilizáció fenyegetésétől. A Trisolaris flottája a fénysebesség törtrészével közelít a Föld felé, az emberiségnek összesen négy évszázad áll rendelkezésére a felkészüléshez!

(tovább…)
Kulissza

Az állam és a hálószoba kapcsolata – Interjú Holtai Gáborral és Szőke Dániellel a Második körről

Idén is szurkolhatunk a hazai filmeseknek. A napokban is zajló 45. Cleveland-i Nemzetközi Filmfesztiválon versenyez a Második kör című kisjátékfilm, a fesztivál érdekessége, hogy Oscar-kvalifikáló lehetőséggel rendelkezik, így ha sikerül, a Második kör kijuthat a 2022-es Oscar gálára is. A Második kör forgatókönyvét Veres Attila írta. A film egy fiktív, disztópikus társadalmat mutat be, ahol az államérdekek határozzák meg, hogy kinek lehet gyereke. Lovas Rozi és Molnár Áron főszereplésével láthatjuk, hogyan bírálja el az állam a gyermekért jelentkező fiatal pár pályázatát?

(tovább…)
Könyv

A magyar sci-fi termés legjava – Zsoldos-díj 2020 könyvajánlók

A Zsoldos Péter-díj évek óta a magyar fantasztikus irodalom egyik legrangosabb elismerése. A díjat megújult köntösben idén április 20-án vehetik majd át a győztesek szakmai zsűri döntése alapján. Regény, fordítás és novella kategóriában mérettetnek meg a 2020-as év fantasztikus irodalmi alkotásai. A shortlist alapján hamar egyértelművé vált, hogy erős mezőny indult neki idén is a kihívásnak. Szűk egy hónap van hátra az eredményhirdetésig, mi pedig nem kis fába vágva a fejszénket, elolvastuk a jelölt regényeket. Lássuk hát, mi foglalkoztatta a magyar tudományos fantasztikus írókat 2020-ban?

(tovább…)
Könyv

Világvége made in China – A háromtest-probléma könyvkritika

A háromtest-problémáról két évvel ezelőttig úgy tudtam, csak egy matematikai fogalom. Ennek akkor lett vége, amikor békés internetes kalandozásaim közben szembe találtam magam egy cikkel, amely a világ végét hirdette. A cikk Cixin Liuról mesélt, aki szörnyű sorsot tárt a földönkívüli civilizáció megjelenése után áhítozó emberiség elé. Az univerzum nem üres, de talán jobb, ha mi mégis úgy hisszük – írta a cikk. Az alaptézis Liu trilógiájának második kötetére hivatkozott, melyben az emberiség mindaddig ismeretlen fenyegetéssel néz szembe.

(tovább…)
Könyv

Unod a szuperkémeket? Olvass le Carré-t! – A kém, aki bejött a hidegről könyvkritika

James Bond, Jason Bourne, Johnny English, Austin Powers, őket már mind ismerjük. Titkosügynökök, a titkos hívószóra pedig lelkes olvasók, mozinézők és rajongók ezrei kapják fel a fejüket. Miért? Mert hangosak, szexik, megkapnak minden nőt, megmentik a világot és olyan dolgokat csinálnak, amiket te soha nem fogsz.

(tovább…)