Nem igazán értem a kultuszt Christopher Nolan filmjei körül, sőt, a Sötét lovag körülötti kultusz egyenesen felháborít. Nem értem, hogyan gondolta bárki is, hogy képes jobbat alkotni Joel Schumaher mellbimbós Batmanjénél? Nos, Nolan úgy gondolta, neki ez menni fog, sőt, azt hitte, hogy más területen is érdemes belekontárkodni a filmművészetbe.
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy spoileres írás következik. Bár egy ennyire ocsmány film esetén ez talán nem probléma…
A Véres gyémánt című 2006-os film mindenképpen a kedvenceim közé tartozik, annak minden hibájával és pozitívumával együtt. A rendező, Edward Zwick jegyzi az amerikai polgárháború fekete-ezredét megjelenítő Glory-t (54. hadtest), a felemelően romantikus Legends of the Fall-t (Szenvedélyek viharában) és az ugyancsak nagy kedvencnek számító Az utolsó szamurájt. Szintén ez volt az a film, melyben a számomra addig igencsak ellenszenves nyálherceg, az azóta már Oscar-díjas Leonardo DiCaprio az egyik kedvenc színészemmé avanzsált, szinte egycsapásra. 
A Ben Stiller által alakított és rendezett Zoolander igazi antitézise a divat fogalmának. Nézésével és járásával már Kis Grófó előtt is hódított. Legyünk őszinték; Ben Stiller-ről vagy Owen Wilson-ról minden az eszünkbe jut, csak épp az nem, hogy valóban vonzó megjelenésűek lennének. De talán pont ettől működött a Zoolander első részének humora is, hiszen így végre a divatvilág megkapta a jól megérdemelt szembesítést kétszínű valójával. Lehet szeretni vagy nem szeretni Ben Stiller humorát (magam sem tartozom Mr Stiller rajongói közé), de az effajta szembesítéses filmkoncepció határozottan jól áll neki: A Zoolanderben a divat, a Trópusi viharban pedig a hollywoodi filmgyártás kapja meg a magáét. Stiller megosztó személyisége ellenére is igen népszerű és biztos vagyok benne, hogy a Zoolandernek is megvan a maga fanatikus közönsége, akik már alig várják, hogy újra láthassák a legendás kék acél és a magnum ábrázatot.
De elégedettek lehetünk-e a második résszel?
Kifutóra fel, induljon a risza!
Eltelt egy újabb év, ezúttal is szoríthatunk kedvenceinkért, hogy díjazottak lehessenek. Csak úgy, mint múlt évben, most is élőben közvetítjük az aktuális történéseket, hogy ne maradhassatok le semmiről. Lélegzetvisszafojtva várjuk az idegen nyelvű kategória nyertesét, szurkolunk a Mad Maxnek és A visszatérőnek, és talán DiCaprio is végre megkapja a hőn áhított díjat. Holnap hajnali fél 3-tól tartsatok velünk, mert J103Baronskival és Mendax Durdennel karöltve, fáradságot nem ismerve osztjuk meg veletek a legfrissebb történéseket. A tovább után az elejétől a végéig elolvashatjátok a gála történéseit, aminek két kiemelkedő pillanata is volt, az egyik Leo díja, a másik pedig a Saul fia győzelme.
Robert Zemeckis munkásságát, úgy érzem, nem kell bemutatni a filmrajongóknak. Szinte minden műfajban kipróbálta magát és számtalan örökzöld klasszikust tett le az asztalra. Ezúttal egy olyan témát igyekszik bemutatni, amit minden felnőtt és gyermek szédülettel vegyes rajongással nézhet; a cirkuszok és a kötéltáncosok világát, ráadásul mindezt IMAX 3D-ben. Tériszonyosok vigyázat!
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos morális vagy etikai kérdések mindig jó témának számítottak a filmesek körében, legyen szó a Terminatorról, a Mátrixról, az A.I.-ról vagy A kétszázéves emberről. A robotok hű és megbízható társaink, de egyben fenyegetést is jelenthetnek az emberi fajra nézve. Sok kutató (köztük a brit tudósok) egyenesen a robotokat tartják az evolúció következő lépcsőfokának. Alex Garland első rendezése (ő a 28 nappal később írója), az Ex Machina több ponton is hasonlít az előbb felsorolt nagy elődökhöz, de lényeges eltéréseket is mutat velük szemben…és pont ezek teszik ezt a filmet annyira érdekessé.
Számtalan filmben találkozhatunk valamilyen testi vagy szellemi fogyatékkal élő karakterrel. De vajon mit gondol ezekről az alkotásokról egy olyan ember, aki maga is érintett?
Lukoviczki Réka energikus fiatal lány, aki bár 2014 nyarán egy autóbaleset következtében elvesztette bal lábát, mégis megőrizte hitét, élni akarását és embertársai iránti szeretetét. Robotlány nevű blogjában számol be nekünk mindennapjairól, gondolatairól, az amputált életről, ezzel adva motivációt olvasóinak.
Ezúttal az ő segítségét kértük, hogy górcső alá vehessük a téma legismertebb mozgóképes alkotásait és a fogyatékossággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket.
Mammon a pénz és az anyagi javak istene a Bibliában. Alakja a filmesek képzeletét is számtalanszor megmozgatta, gondoljunk csak az Oliver Stone-féle Tőzsdecápákra vagy Martin Scorsese és Leo „KapjonmárOscart” DiCaprio szexszel és droggal fűszerezett remekére, A Wall Street farkasára. Az egyébként komikus rendező, Adam McKay most újra elkalauzol minket a pénz mocskos és büdös világába egy fájóan aktuális témájú mozival, melyet valós esemény ihletett. A nagy dobás ráadásul egy igazi sztárparádé; Ryan Gosling, Steve Carell, Brad Pitt és Christian Bale. Csalogatóan hangzik?! Ugorjunk fejest a dollárhegyekbe és nézzük meg mi áll mögötte!
A törvényen kívüliek mindig is megmozgatták az emberek képzeletét és a világ bármely pontján egyfajta kultikus rajongás és mítoszokba oltott tisztelet veszi őket körül, legyen szó az angol sherwoodi erdő Robin Hoodjáról, az amerikai Jesse Jamesről vagy az ausztrál Ned Kellyről. A magyar ugaron ezt a tiszteletet és kultuszt leginkább a Szöged környéki puszták bötyárja, Rózsa Sándor vívta ki magának. Alakjáról számos monda, regény, népdal és filmes feldolgozás született, melyek mind a klasszikus mitológiára építenek; Rúzsa Sándor, a magyar puszták igazságosztója. Cserna-Szabó András 2015-ben megjelent könyvében azonban igencsak szembe megy a Sándorral és a szegénylegényekkel kapcsolatban kialakult romantikus elképzeléssel. Vérgőzös és elmebeteg bötyárhistória ez a XIX. század Ambrus Attilájáról.
Leonardo DiCaprio nevét talán már a legtájékozatlanabbak sem keverik össze az itáliai polihisztorral, Leonardo da Vincivel, hiszen számtalan filmben bizonyította talentumát és talán ő az egyik legsokoldalúbb hollywoodi színész. Játékának színvonala szinte mindig átlag feletti és talán éppen ez a baj vele, hisz ha valaki mindig átlagon felüli teljesítményt nyújt, az nem olyan feltűnő és érdekes, mintha csak alkalmanként tenné ugyanezt. Talán ez az egyik ok, amiért az Akadémia ennyire méltatlanul mellőzi őt az Oscar-gálákon. A Birdman rendezője, Alejandro González Iñárritu legújabb filmjében emberfeletti próbának tette ki a stáb minden tagját, elsősorban a színészeket, hogy az igaz történet ihlette szenvedéstörténet hitelesen jelenjen meg a vásznon. Ha valami, akkor ez azért már elég kell legyen az Oscarhoz, nem igaz?!
