Számtalan filmben találkozhatunk valamilyen testi vagy szellemi fogyatékkal élő karakterrel. De vajon mit gondol ezekről az alkotásokról egy olyan ember, aki maga is érintett?
Lukoviczki Réka energikus fiatal lány, aki bár 2014 nyarán egy autóbaleset következtében elvesztette bal lábát, mégis megőrizte hitét, élni akarását és embertársai iránti szeretetét. Robotlány nevű blogjában számol be nekünk mindennapjairól, gondolatairól, az amputált életről, ezzel adva motivációt olvasóinak.
Ezúttal az ő segítségét kértük, hogy górcső alá vehessük a téma legismertebb mozgóképes alkotásait és a fogyatékossággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket.
Mammon a pénz és az anyagi javak istene a Bibliában. Alakja a filmesek képzeletét is számtalanszor megmozgatta, gondoljunk csak az Oliver Stone-féle Tőzsdecápákra vagy Martin Scorsese és Leo „KapjonmárOscart” DiCaprio szexszel és droggal fűszerezett remekére, A Wall Street farkasára. Az egyébként komikus rendező, Adam McKay most újra elkalauzol minket a pénz mocskos és büdös világába egy fájóan aktuális témájú mozival, melyet valós esemény ihletett. A nagy dobás ráadásul egy igazi sztárparádé; Ryan Gosling, Steve Carell, Brad Pitt és Christian Bale. Csalogatóan hangzik?! Ugorjunk fejest a dollárhegyekbe és nézzük meg mi áll mögötte!
A törvényen kívüliek mindig is megmozgatták az emberek képzeletét és a világ bármely pontján egyfajta kultikus rajongás és mítoszokba oltott tisztelet veszi őket körül, legyen szó az angol sherwoodi erdő Robin Hoodjáról, az amerikai Jesse Jamesről vagy az ausztrál Ned Kellyről. A magyar ugaron ezt a tiszteletet és kultuszt leginkább a Szöged környéki puszták bötyárja, Rózsa Sándor vívta ki magának. Alakjáról számos monda, regény, népdal és filmes feldolgozás született, melyek mind a klasszikus mitológiára építenek; Rúzsa Sándor, a magyar puszták igazságosztója. Cserna-Szabó András 2015-ben megjelent könyvében azonban igencsak szembe megy a Sándorral és a szegénylegényekkel kapcsolatban kialakult romantikus elképzeléssel. Vérgőzös és elmebeteg bötyárhistória ez a XIX. század Ambrus Attilájáról.
Leonardo DiCaprio nevét talán már a legtájékozatlanabbak sem keverik össze az itáliai polihisztorral, Leonardo da Vincivel, hiszen számtalan filmben bizonyította talentumát és talán ő az egyik legsokoldalúbb hollywoodi színész. Játékának színvonala szinte mindig átlag feletti és talán éppen ez a baj vele, hisz ha valaki mindig átlagon felüli teljesítményt nyújt, az nem olyan feltűnő és érdekes, mintha csak alkalmanként tenné ugyanezt. Talán ez az egyik ok, amiért az Akadémia ennyire méltatlanul mellőzi őt az Oscar-gálákon. A Birdman rendezője, Alejandro González Iñárritu legújabb filmjében emberfeletti próbának tette ki a stáb minden tagját, elsősorban a színészeket, hogy az igaz történet ihlette szenvedéstörténet hitelesen jelenjen meg a vásznon. Ha valami, akkor ez azért már elég kell legyen az Oscarhoz, nem igaz?!
Ifjúkoromban azon gyermekek közé tartoztam, akiknek nagyobb sokkot okozott az, hogy Darth Vader Luke Skywalker apja, minthogy a Mikulás nem létezik (upsz). Mikor legelőször láttam A Birodalom visszavágot, elementáris és megrázó meglepetésként hatott rám a fordulat, így A jedi visszatér hozott megnyugvást gyermeki lelkemnek.
Gyermekkoromban, ha orrdugulástól, köhögéstől vagy egyéb nyalánkságtól szenvedtem, a fülorrgégészem a bálnavadászatot ajánlotta, mint felnőttkori foglalkozást; az ember kinn van a nyílt tengeren, szívja a friss sós levegőt, ami pedig az „orrodat is tisztíccsa”. Valószínűleg ezért is mutatok érdeklődést a tengeren játszódó matrózos és bálnavadász történetek, filmek iránt. Amikor pedig megtudtam, hogy Ron Howard (az Egy csodálatos elme és a Hajsza a győzelemért rendezője) egy ilyen témájú rendezéssel készül, melynek ráadásul a Moby Dicket ihlető igaz történet az alapja, úgy reagáltam, mint egy tengerész, aki nagy fogást remél. Sajnos a filmre sokat kellett várnom, mivel az eredetileg kitűzött márciusi bemutató decemberre csúszott…
De megérte a várakozás? Horgonyt fel, vitorlát bonts, szigonyt élesíts, szemünket pedig vessük a tenger szívére!
Napjaink forrongó világában egyszerre aktuális és mégis elfeledett időszaknak számít a hidegháború korszaka. Ha egy TV-s „kvízműsorban” kérdeznék a versenyzőket, talán a következő fogalomdefiníciók születnének meg.
– Hidegháború: hógolyózó eszkimók vagy a Black Friday alkalmából leárazott Whirlpool hűtőszekrényekért egymást gyepáló emberek küzdelme
– Atombombázó: egy olyan csaj, akinek a látványától atomjaira hullanak a férfiak
– Disznó-öböl: ide száműzi az ÁNTSZ a romlott sertéshúst
– U-2 válság: Az ír rockzenekar új énekest keres Bono helyére
– Francis Gary Powers: Austin Powers ikertestvére
Pedig történelmünk eme periódusa bőven szolgálhat tanulsággal a ma embere számára is. Érdemes tehát alaposabban utána KÉMlelnünk a hidegháborúnak. A kétszeres Oscar-díjas filmes géniusz Játékhegy István alias Steven Spielberg így is tesz legújabb rendezésében. Minden adott lenne egy szuper filmhez; Tom Hanks, a Coen-testvérek, egy jó téma…
De hogyan teljesít István és az Álomgyár?
Az etnikai villongások, a szélsőséges ideológiák és az ezekből fakadó erőszak számtalan filmest ihletett már meg, gondoljunk csak az abszolút kultuszfilmnek számító Amerikai História X-re vagy az ausztrál Romper Stomper-re. Az ilyen témájú alkotásokat szinte mindig botrány övezi, hiszen ezt a jelenséget rendkívül nehéz pártatlanul tálalni a nagyközönség számára.
Miként korábban a District 9-nal kapcsolatban, úgy most sem szeretnék mély szociológiai értekezésbe kezdeni, ez legyen a szakemberek dolga. Vessünk inkább egy pillantást Goda Krisztina legújabb filmjére, a Veszettekre!
Megszokhattuk már, hogy ha Sir Ridley Scott ül a rendezői székbe, nagyjából két műfajban várhatunk tőle igazán maradandót; a tudományos-fantasztikumban, illetve történelmi témájú filmekben. Ridley nagymester olyan sci-fikkel ajándékozott meg minket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Szárnyas fejvadász, és olyan történelmi filmekkel akasztotta meg a lélegzetünket, mint a Gladiátor. Az utóbbi évek azonban igazi hullámvölgynek számítottak a rendező munkásságában. A Prometheus nem hozta el a tüzet a mozinézők lelkébe és a legtöbb néző az Exodust is inkább a 11. csapásként értékelte a bibliai tíz után. Amikor pedig bejelentette, hogy Andy Weir bestsellerét, A marsit készül megfilmesíteni, az eredményt sokan, köztük jómagam is némileg vegyes érzelmekkel vártuk. Egy ilyen regény ugyanis hatalmas lehetőséget rejt magában mind pozitív mind negatív szempontból.
Az eredmény? A regény és a film után szabadon szólva; tudományoskodjuk ki a szart is ebből a kritikából!!!!
Igencsak herótom van az utóbbi időben az olyan könyvektől és filmektől, melyekben a főhős teljesen magára marad valami kietlen tájon és nekem egy afféle szenvedéstörténetet kell figyelemmel kísérnem. Nem tagadom, jó téma, csak egyszerűen UNALMAS! Amikor pedig először meghallottam, hogy Ridley Scott Andy Weir A marsi című könyvét fogja megfilmesíteni, mely nem szól másról, mint egy Marson ragadt ember küzdelmeiről, hát…szerintem kitaláljátok mit szóltam. A marsi viszont egyáltalán nem egy önszenvelgő és nyomasztó sci-fi történet a vörös pusztaságban, épp ellenkezőleg. A főhős Mark Watney egy energikus, mindenre elszánt fenegyerek, aki stand-up comedyseket megszégyenítő stílusossággal ontja magából a humorbonbonokat és a leglehetetlenebb helyzetekben is képes feltalálni magát.
Mielőtt a Mentőexpedíci…helyett A marsi a mozikba érkezne, vessünk egy pillantást a sikerkönyvre, mely az utóbbi idők egyik legjobb vígjátéka és legmonumentálisabb sci-fije is egyben.
Rakétákat begyújtani.
Tíz, kilenc, nyolc, hét…
