Ifjúkoromban azon gyermekek közé tartoztam, akiknek nagyobb sokkot okozott az, hogy Darth Vader Luke Skywalker apja, minthogy a Mikulás nem létezik (upsz). Mikor legelőször láttam A Birodalom visszavágot, elementáris és megrázó meglepetésként hatott rám a fordulat, így A jedi visszatér hozott megnyugvást gyermeki lelkemnek.
Gyermekkoromban, ha orrdugulástól, köhögéstől vagy egyéb nyalánkságtól szenvedtem, a fülorrgégészem a bálnavadászatot ajánlotta, mint felnőttkori foglalkozást; az ember kinn van a nyílt tengeren, szívja a friss sós levegőt, ami pedig az „orrodat is tisztíccsa”. Valószínűleg ezért is mutatok érdeklődést a tengeren játszódó matrózos és bálnavadász történetek, filmek iránt. Amikor pedig megtudtam, hogy Ron Howard (az Egy csodálatos elme és a Hajsza a győzelemért rendezője) egy ilyen témájú rendezéssel készül, melynek ráadásul a Moby Dicket ihlető igaz történet az alapja, úgy reagáltam, mint egy tengerész, aki nagy fogást remél. Sajnos a filmre sokat kellett várnom, mivel az eredetileg kitűzött márciusi bemutató decemberre csúszott…
De megérte a várakozás? Horgonyt fel, vitorlát bonts, szigonyt élesíts, szemünket pedig vessük a tenger szívére!
Napjaink forrongó világában egyszerre aktuális és mégis elfeledett időszaknak számít a hidegháború korszaka. Ha egy TV-s „kvízműsorban” kérdeznék a versenyzőket, talán a következő fogalomdefiníciók születnének meg.
– Hidegháború: hógolyózó eszkimók vagy a Black Friday alkalmából leárazott Whirlpool hűtőszekrényekért egymást gyepáló emberek küzdelme
– Atombombázó: egy olyan csaj, akinek a látványától atomjaira hullanak a férfiak
– Disznó-öböl: ide száműzi az ÁNTSZ a romlott sertéshúst
– U-2 válság: Az ír rockzenekar új énekest keres Bono helyére
– Francis Gary Powers: Austin Powers ikertestvére
Pedig történelmünk eme periódusa bőven szolgálhat tanulsággal a ma embere számára is. Érdemes tehát alaposabban utána KÉMlelnünk a hidegháborúnak. A kétszeres Oscar-díjas filmes géniusz Játékhegy István alias Steven Spielberg így is tesz legújabb rendezésében. Minden adott lenne egy szuper filmhez; Tom Hanks, a Coen-testvérek, egy jó téma…
De hogyan teljesít István és az Álomgyár?
Az etnikai villongások, a szélsőséges ideológiák és az ezekből fakadó erőszak számtalan filmest ihletett már meg, gondoljunk csak az abszolút kultuszfilmnek számító Amerikai História X-re vagy az ausztrál Romper Stomper-re. Az ilyen témájú alkotásokat szinte mindig botrány övezi, hiszen ezt a jelenséget rendkívül nehéz pártatlanul tálalni a nagyközönség számára.
Miként korábban a District 9-nal kapcsolatban, úgy most sem szeretnék mély szociológiai értekezésbe kezdeni, ez legyen a szakemberek dolga. Vessünk inkább egy pillantást Goda Krisztina legújabb filmjére, a Veszettekre!
Megszokhattuk már, hogy ha Sir Ridley Scott ül a rendezői székbe, nagyjából két műfajban várhatunk tőle igazán maradandót; a tudományos-fantasztikumban, illetve történelmi témájú filmekben. Ridley nagymester olyan sci-fikkel ajándékozott meg minket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Szárnyas fejvadász, és olyan történelmi filmekkel akasztotta meg a lélegzetünket, mint a Gladiátor. Az utóbbi évek azonban igazi hullámvölgynek számítottak a rendező munkásságában. A Prometheus nem hozta el a tüzet a mozinézők lelkébe és a legtöbb néző az Exodust is inkább a 11. csapásként értékelte a bibliai tíz után. Amikor pedig bejelentette, hogy Andy Weir bestsellerét, A marsit készül megfilmesíteni, az eredményt sokan, köztük jómagam is némileg vegyes érzelmekkel vártuk. Egy ilyen regény ugyanis hatalmas lehetőséget rejt magában mind pozitív mind negatív szempontból.
Az eredmény? A regény és a film után szabadon szólva; tudományoskodjuk ki a szart is ebből a kritikából!!!!
Igencsak herótom van az utóbbi időben az olyan könyvektől és filmektől, melyekben a főhős teljesen magára marad valami kietlen tájon és nekem egy afféle szenvedéstörténetet kell figyelemmel kísérnem. Nem tagadom, jó téma, csak egyszerűen UNALMAS! Amikor pedig először meghallottam, hogy Ridley Scott Andy Weir A marsi című könyvét fogja megfilmesíteni, mely nem szól másról, mint egy Marson ragadt ember küzdelmeiről, hát…szerintem kitaláljátok mit szóltam. A marsi viszont egyáltalán nem egy önszenvelgő és nyomasztó sci-fi történet a vörös pusztaságban, épp ellenkezőleg. A főhős Mark Watney egy energikus, mindenre elszánt fenegyerek, aki stand-up comedyseket megszégyenítő stílusossággal ontja magából a humorbonbonokat és a leglehetetlenebb helyzetekben is képes feltalálni magát.
Mielőtt a Mentőexpedíci…helyett A marsi a mozikba érkezne, vessünk egy pillantást a sikerkönyvre, mely az utóbbi idők egyik legjobb vígjátéka és legmonumentálisabb sci-fije is egyben.
Rakétákat begyújtani.
Tíz, kilenc, nyolc, hét…
A népvándorlás és a migráció napjaink egyik legkényesebb és leginkább sürgető problémája, melyet politikusok, szakemberek és civilek egyaránt vegyesen értékelnek, más és más szempontok alapján. Egyesek az embertársaink iránti megértést és türelmet helyezik előtérbe, mások a rideg realitást és az óvatosságot, de sajnos sokszor szélsőséges vélemények is akadnak, mind bal, mind jobb oldalról. Miközben a migránsok az életveszély elől és/vagy a jobb élet reményében indulnak Nyugat-Európa felé, addig a kormányok is különböző hatékonyságú és vitatott módszerekkel igyekeznek szűrni vagy feltartani a hatalmas tömegeket, mint határzár, kerítés, határvadászok stb. Nem tisztem, hogy a migrációt, mint biztonságpolitikai szakértő értékeljem, ezt meghagyom a nálam milliószor képzettebb Nógrádi Györgynek.
Van azonban egy film, ami folyamatosan kattogott az agyamban valahányszor a híradásokat néztem, illetve valahányszor a Keleti pályaudvar környékén jártam. Ez a film ugyanis most aktuálisabb, mint valaha…egy film, amely bemutatja, mi van, ha már a határzár sem működik…Igaz, itt a migránsok nem valamely távoli országból jönnek…Annál sokkal, sokkal messzebbről!
Sajnos be kell vallanom, hogy amikor Nicolas Winding Refn filmje, a Drive kijött a mozikban, valamiért elkerülte a figyelmemet. Ha láttam is a plakátját vagy az előzetesét talán azt gondoltam; már megint egy újabb üres autós-marhaság. Eltelt egy kis idő és egyre több ismerőstől hallottam meglehetősen vegyes véleményeket. Volt aki ajnározta és volt aki szidta, mint a bokrot, de egy olyan véleményt sem hallottam, hogy „nem rossz”. Amikor pedig úgy 3 éve először tekintettem meg, a Drive egy igazi sportkocsi módjára, más filmeket messze beelőzve került kedvenceim közé. Üljetek be mellém a képzeletbeli anyósülésre és lássuk, miért is!
Ahogy az Illés együttes slágerében hallhatjuk; „a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen.” VI. György király brit uralkodóra ez fokozottan igaz. György ugyanis olyan súlyos dadogással küszködött, hogy neki valószínűleg nem csupán az útelgázo…útelágazódás szóval gyűlt volna meg a baja (ami, mint tudjuk, „nehéz szó”). A beszédhibás uralkodó szinte képtelen volt nyilvános szónoklatokat tartani, ráadásul a ’30-as években amikor Hitler és Sztálin is aktivizálódott, igencsak elkélt egy tekintélyt parancsoló vezető az Egyesült Királyság élére.
Nézzük meg, hogyan vizsgázik Tom Hooper Oscar-díjas rendezése a történelmi filmek négypontos értékelési kritériuma szerint!
Réges-régen, vagy kétezer évvel a Hunger Games és a Battle Royal előtt a rómaiak a valóságban rendezték meg mindazt, amit mi, mai emberek csupán a mozivásznon láthatunk; hús-vér emberek egymás elleni élet-halál harcát, a gladiátorjátékokat, a valóságshow-k netovábbját (ahol valószínűleg nem Alekosz nyert volna). Ridley Scott filmklasszikusa (mely sok kritikus szerint a XXI. század Ben Hurja) ebbe a korszakba utaztatja vissza nézőt. Nos ez az alkotás talán nem véletlen kapta ezt a jelzőt. Rám is a mai napig elképesztő hatással van minden megtekintés alkalmával. De hogyan lett a Gladiátor ennyire kiemelkedő a műfajban?
