Sokan a Polgárháborút várták ebben a hónapban vagy éppen a Warcraft mozit, engem mégis az Apokalipszis premierje izgatott a legjobban. Vajon sikerült Singernek méltó módon lezárni a trilógiát? Képes volt arra, hogy folytassa azt a remek történetet, amit Az eljövendő múlt napjaiban elkezdett, vagy pusztán érdektelen látványfilmet készített? Gyertek, és éljétek át az Apokalipszist!
Múlt hét szerdán hatalmas élményben lehetett részese annak, aki jegyet váltott a Papp László Budapest Sportarénába, ugyanis Hans Zimmer látogatott el egy koncert erejéig kis hazánkba. Mivel szerzőtársaim egy részével részt vehettünk ezen a csodán, úgy gondoltuk, hogy megosztjuk a kedvencünkkel való találkozás élményét, ami 5 nap elteltével is bizonyos, hogy egész hátralevő életünkben velünk marad.
Mikor először megláttam a Hurok előzetesét, szinte szó szerint eldobtam az agyam, mert nem hittem, hogy egy magyar film beharangozóját látom. Amikor 2 hete csütörtökön megjelentek az első kritikák, nagyon csalódott voltam, mert nem zengtek róla ódákat, pedig az előzetesben látottak és a történet ismeretének birtokában én csak jóra számítottam. Már éppen lemondtam volna a film megtekintéséről, amikor egyik ismerősöm kiírását olvasva nagyon fellelkesültem, és elhatároztam, hogy ha esik, ha fúj, én bizony megnézem. Még egy interjút is olvastam a rendezővel, ami után borítékolható volt, hogy nekem igenis tetszeni fog a Hurok.
Véget ért a várakozás és újra felcsendült a milliók által imádott opening, mely sokunkban a remény szikráját is újra lángra lobbantja. Vajon a rengeteg balszerencse jóra fordul végre, vagy még rosszabb vár ránk az elkövetkező szezonban? Erre a kérdésre sajnos még nem tudok válaszolni, mert én is veletek együtt bizakodok, hogy végre valahára valami örömteli is történjen Westeros és Essos szövevényes világában. De ne is latolgassuk a különféle ötleteket, s ne készítsük el fejben a milliomodik hipotézist a jövőre tekintve, hanem inkább nézzük meg, hogy mi is volt a pilotban.
Mikor először hallottam a Hardcore Henryről, leesett az állam, hogy egy teljes egészében FPS nézetű filmet kapunk. Már maga az ötlet megfogott, hogy 2016-ban van új a nap alatt filmkészítés terén, és ez teljesen lenyűgözött, hiszen eddig ilyet még tényleg nem láthattunk. A történeten és a szereplőkön kívül egy egészen szokatlan dolgon csavart a rendező, Ilya Naishuller, mégpedig azon, hogy az operatőri munkát teljes egészében főszereplőjére bízta. Ez mind szép és jó, de vajon maga a film több lett egy vászonra adaptált lövöldénél?
Régóta vágytam arra, hogy megnézhessem a sokak által dicsért Harcosok klubját, ami Chuck Palahniuk azonos című könyvének adaptált változata. Sajnos csalódnom kellett Fincher rendezésében, ugyanis a cselekmény teljesen logikátlannak, a karakterek egysíkúnak és üresnek bizonyultak. Hogy mégis miért lett ennyire gyenge a film, az a tovább után kiderül.
Múlt év közepén teljesen véletlenül futottam bele a Turbo Kid előzetesébe, ami akkor elég szokatlan képi világával azonnal elhintette bennem a kíváncsiság magvát. Amint elérhetővé vált a világhálón, már be is szereztem és egy jó ideig várt arra, hogy végre belevessem magam a poszt-apokaliptikus világába, amit a készítők egy meglehetősen furcsa akció-, vígjátékszerű köntösbe bújtattak, s mindezt nyakon öntötték rengeteg brutalitással. Bizony, a film nem finomkodik és olyan mértékű lágy eleganciával láthatjuk a szanaszét fröcskölő vért, hogy az bizarr módon még nevetést is kiválthat belőlünk.
Már az első ízelítők napvilágra kerülésekor felfigyeltem a Bakelitre, és a Scorsese-Jagger duó csak fokozta ezt az izgalmat, így hát érdeklődve vetettem bele magam a pilotba és vártam a csodát, amit az előzetes ígért. Na meg az előzetesek alatt hallható eszméletlen zene is vonzott, valamint nálam is a rock volt az a műfaj, ami elindított mértéktelen zene iránti éhezésem útján.
Hála az égnek csak a tartalmát olvastam el a filmnek és egyetlen előzetest sem láttam belőle. És jól tettem, mert így is meglepetésként ért, mivel előtte sehol sem láttam egyetlen jelenetet sem a filmből. Izgatottan ültem be a terembe, mert az elmúlt időben egyetlen alkotást se láttam volna, amire egyértelműen rábólintanék, hogy „ez igen.”
Magyar idő szerint hajnali 2 órától idén is átadták a Golden Globe díjakat. Rengeteg díj kellemes meglepetésként ért. Egyedül talán a legjobb betétdal nyertesét érzem jogtalannak. A két kedvencem díjat nyert és hé, a Saul Golden Globe-os lett! Most már szinte garantált, hogy az Oscart is elhozzuk az idegen nyelvű film kategóriából. És nagy valószínűséggel Leo is készülhet a hőn áhított díjra. De nem is szaporítom a szót, a nyerteseket vastagon, pirossal kiemelve tekinthetitek meg, a továbbra kattintva.
