Velem együtt sokan várták a mai napot, amikor egy újabb YA franchise véget ér. Nem tagadom és felvállalom, hogy férfiként igenis kedvelem az Éhezők viadala filmeket. Véleményem szerint Panem világa sokkal többet rejteget, mint azt elsőre gondolnánk. Kaptunk egy remek felvezetőt, majd egy fantasztikus második részt, később jött egy némiképp csendes elkészítés és most itt van a zárórész. Vajon méltó lezárást kaptunk a múltkori kicsit lágyabb film után?
2 hete vasárnap lehetőségem nyílt az 5. Mozinet Filmnapok alkalmából megtekinteni Jutin Kurzel Macbeth című filmjét, ami Shakespeare azonos címet viselő drámáját dolgozza fel. Izgatottan vártam a vetítést, mivel az előzetesek szemet gyönyörködtetőek voltak, de nem ez volt az egyetlen indok, ami miatt türelmetlenül vártam az alkotást. A legnyomósabb ok az, hogy két kedvenc színészem is játszik benne egy-egy főszerepet. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy ezúttal csak feliratosan vetítették az alkotást. Hivatalos forgalmazásban a feliratos vetítések mellett ugyanis szinkronosan is láthatjuk. Nem rajongok a feliratos filmekért, de tény és való, hogy a Macbethet úgy kell látni. Ezek után nincs más hátra, mint hogy feltegyek egy kérdést. Vajon sikerült Kurzelnek vászonra adaptálnia Shakespeare művét?
Tegnap hajnali 3-kor jelent meg A hátrahagyottak második évadjának első része. Hogy őszinte legyek, az első évad után nem fűztem nagy reményeket a sorozathoz. Mivel a szezon roppant depresszív és sokszor idegen volt számomra, elég szkeptikusan vártam a folytatást. Bármennyire is kiemelkedett az egyre telítettebb sorozatok közül nem jósoltam számára nagy jövőt.
Remélhetőleg ősszel a magyar mozikba is beköszönt a Victor Frankenstein, James McAvoy és Daniel Radcliffe főszereplésével. Az előzetesből ítélve nem csak a látványra, hanem a sztorira is elegendő figyelmet szenteltek a készítők. Mi pedig türelmesen várunk és mormoljuk az imát, hátha valamelyik hazai forgalmazó megveszi a filmet.
A film megjelenése Amerikában stílusosan 2009.09.9-én volt esedékes. Bizony! A mai filmünk már 6 éves, ami fordítva ugye 9. Na, de hagyjuk is a poénkodást. A 9 egy remek képi és hangzásvilágú, átlagos történetű, remek karakterekkel megvalósított mese lett. Nézzük, hogy pontosabban miről szól.
Végre! Megérkezett az első Deadpool trailer. És véresebb, mint gondolnád. Reynolds hosszas munkával elérte, hogy a Marvel szószátyár zsoldosa is megkapja a saját filmjét. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de már most érződik, hogy nem az a tipikus Marvel film lesz. Mi mindenesetre tűkön ülve várjuk. Nem aprózzuk el a dolgot. Nézzétek meg a Red Band trailert! Jó szórakozást!
Ez a nap is elérkezett. Az egész blog csak egy kósza ötletből született, akkor még teljesen más koncepcióval. Társaim kezdetben csak páran voltak. Aztán kibővültünk és már ontottuk is magunkból a cikkeket és a kritikákat. Törekedtünk a minőségre és sikerült egész sok olvasóhoz eljutnunk. A filmek mellett kezdenek manapság megjelenni a sorozatokról, könyvekről, valamint a képregényekről szóló cikkek is, köszönhetően új íróinknak.
Apropó! A nyár folyamán 5 új író csatlakozott hozzánk, akiktől a jövőben különféle írásokat olvashattok. Volt egy nyereményjátékunk is. Megsúgom, hogy idővel még lesz több is. Rengeteg elképzelésem van ilyen téren. Valamint lett két szponzorunk is. Az AGORA Savaria Filmszínház és a vaol.hu, ahol a már megjelent cikkeinket olvashatjátok. Cikkeink az index2 jóvoltából néha kimagaslóan magas olvasottságot érnek el. A jövőben a heti premierfilmekről szeretnénk minden héten írni, valamint tovább bővíteni írói gárdánkat és a megkezdett szekciókat. Ti pedig tartsátok meg jó szokásotokat és olvassatok továbbra is minket. Isten éltessen sokáig Kritizátor. Kritizátor:
A popkulturális gépezet
Mindenki emlékszik a Gru-ból azokra a kis sárga lényekre. Vagy ha így hirtelen nem is ugrik be neki pár perc gondolkodás után, már bevillan neki a minyonok sárga, kapszula alakja és a kantáros farmernadrágja. Az Illumination gondolt egy nagyot és csinált egy spin offot a minyonoknak.
Aki jártas sorozatos berkekben, biztos hallott a Mr. Robotról. A sorozat az USA csatornán indult június 24-én. Érdekes, hogy a pilot nem az első, hanem a nulladik rész volt, illetve érdemes megnézni pár epizódcímet: hellofriend.mov, ones-and-zer0es.mpeg, d3bug.mkv. Igen jól látjátok. A címekben az egyes betűk számokkal vannak behelyettesítve, továbbá fájlkiterjesztést is kaptak. De mégis mitől olyan jó a Mr. Robot?
Ha meghalljuk az HBO nevét, mindenkinek egyszerre a Trónok harca jut eszébe, ami teljesen érthető, hiszen valóban egy színvonalas sorozat, és rengetegen követik figyelemmel Westeros eseményeit, annak ellenére, hogy az utolsó évad elég silányan muzsikált. Na, de mi minden van még a csatorna tarsolyában?! Például a True Detective, ami nálunk A törvény nevében címet kapta.
Mivel magyar idő szerint hétfő hajnalban lesz a világpremierje a legújabb évadnak, gondoltam előveszem a sorozatot, és megnézem még egyszer, hogy miért is tetszett meg múlt év elején. Nem kellett csalódnom, hiszen ilyen magas színvonalat legutoljára talán a Breaking Bad-nél láthattunk.