Bizonyára sokan ismerik azt a mondást, miszerint „az ellenségem ellensége, a barátom”. Ez a kijelentés amennyire bugyutának hangzik legalább annyira igaz is. Hiszen ha valakinek van egy ellensége, akinek ezenkívül is van egy vagy akár nem csak egy másik ellensége is, akkor azoknak ajánlott lehet összefogni a közös ellenség ellen. Ez a fajta gondolatiság pedig számos alkotásban meg szokott jelleni, ilyen vagy olyan módon. Mint például a jelen cikk alanyául szolgáló regény sorozatban is.
Már több cikk kapcsán is foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mikor érdemes egy adott szériát befejezni. Hiszen akármennyire is jó egy adott sorozat és bármennyire is szeretjük egyszer el fog jönni az a pillanat, amikor érdemben már nem igazán lehet mit kezdeni az adott sorozattal. Hasonló a helyzet a Cobrai Kai című sorozattal is, ami ugyebár a Karate kölyök szériának egyfajta folytatása. Ugyan a Cobra Kai-nak meglehetősen hányattatott útja volt, hiszen először YouTube saját gyártású sorozatként indult, majd két évad után majdnem kaszálták, de ekkor ugye átvette a Netflix, viszont maguk jogok meg a Sony-nál vannak. Végül pedig most így a hatodik évaddal úgy döntöttek, hogy lezárják ezt a sorozatot. Habár idén nyáron jön majd egy újabb Karate kölyök film, ami elvileg már a Cobra Kai eseményei után fog játszódni.
Repülőgépes vagy még inkább olyan alkotásokból, amelyeknek a központi eleme a különböző repülőgépes harcok aránylag kevés van. Ennek legfőbb oka, hogy az ilyen jellegű alkotások megkövetelnek egy bizonyos szintű műszaki háttértudást. Illetve az sem árt, ha az adott alkotó tisztában van a fizika alapvető működésével. Nem is beszélve a többi egyéb írói kvalitásról. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az úgynevezett repülőgépes alkotások jobbak is lennének. Viszont az a kevés ilyen jellegű alkotás, amit volt szerencsém olvasni vagy látni kétségkívül mind emlékezetes volt.
Szerintem túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Skeleton Crew, magyar nevén Kóbor Alakulat egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Eleve az összes eddig bejelentett (és végül tényleg meg is valósult) alkotás közül ez iránt mutatkozott a legkevesebb érdeklődés. Azután ott volt az Acolyte körüli balhé, ami hogy stílusosan fogalmazzak igencsak Baljós árnyakat vetetett rá és úgy általában véve az összes ezután készülő Star Wars-os projektre. Az Outlaws című videojátékot meg már meg se említsük. Emellett a sorozatról kijött előzetesek sem voltak valami meggyőzőek. Ráadásul a Disney még csak nem készített semmilyen merch cuccot, (értsd bögre, póló egyéb) ehhez az alkotáshoz. Szóval a Kóbor Alakulat-nak kikövezett útja volt a bukáshoz. Ám ekkor valami olyasmi történt, amire senki sem számított.
Sonic figurája az egyik legismertebb videójátékos karakter. Emellett ő az egyik legrégebbi videojátékos karakter is, ami ezáltal így egyes családokban bizonyítható módon generációkat köt össze. Éppen ezért Sonic sem kerülhette el a nagy videojáték adaptálási hullámot. Ráadásul az ő esete még olyan szempontból is különleges, hogy amikor az első előzetesek után a rajongók nem tetszésüket fejezték ki a kék sündisznó megjelenése kapcsán, a stúdió hajlandó volt a már szinte kész filmet visszaküldeni javításra és elcsúsztatni a bemutatót, amit persze aztán a közönség meg is hálált nekik. Természetesen a Paramount kezdettől fogva saját filmes univerzumot szánt a Sonic-nak, így jöttek és feltehetően még jönni is fognak a további részek.
Viszont a mostani, harmadik részt a Paramount egy időben küldte mozikba a Disney egyik nagy szuperprodukciójával az előszereplős Oroszlánkirály előzmény/folytatásával. Az eddigi adatok alapján bizony a kis kék sündisznó elég rendesen elkalapálta az állatok királyát. Sőt, a dolog már olyan szintre emelkedett, hogy az egeres cég konkrétan letilt minden Sonic-kal kapcsolatos kommentet vagy posztot. Ám a helyzetükön ez már mit sem segít. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy valóban ennyivel jobb lenne-e a Sonic 3, vagy csak egyszerűen a közönség így akar visszavágni a Disney-nek az elmúlt időszakban megjelent alkotásaiért?
Fura egy helyzetben van a Marvel, ugyanis annak idején pénzügyi okokból a különböző képregényeik megfilmesítési jogait különböző stúdióknak adták el. Persze ezek mindegyike végül aztán valahogy a Disney-nél kötött ki, kivéve a Pókember franchise jogait, amik még mindig a Sony-nál vannak és érthető okokból eszük ágában sincs megválni tőle. Természetesen a Sony többször is neki futott már a saját Pókemberes Univerzumának felépítésébe, aminek persze kétségkívül megvoltak a maga pillanatai, ám végül rendre mindegyik kudarcba fulladt. A legutóbbi ilyen próbálkozásuk egy afféle sötétebb hangvételű franchise létrehozása volt, amiben a Pókverzum kvázi antihőseit tették volna meg főszereplőknek, vagyis Venom-ot, Morbius, Kraven-t és még a jó isten a legelvetemültebb Marvel rajongó tudja, hogy kiket. Csakhogy a Venom első része kivételével ezek a filmek rendre mind megbuktak és bár a Sony mostanáig kitartott, de nagyon úgy néz ki, hogy a Kraven lesz az utolsó része ennek az egész Pókember nélküli Pókember univerzumnak.
Sokan vannak olyanok, akik úgymond szeretnek elvágyódni a pillanatnyi valóság elől. Ez az elvágyódás általában valamilyen kitalált világba vagy pedig valamilyen az adott illető által preferált történelmi korszakba és/vagy idegen kultúrába szól. Természetesen ezek a fajta kvázi képzelgések minden esetben elég erősen, sőt olykor akár szinte már kórosan is képesek túlidealizálni bizonyos dolgokat. Legyen szó egy futurisztikus katonai diktatúráról vagy egy letűnt kultúra mindennapjairól. Persze valahol az sem mindegy, hogy az adott illető milyen alapanyagot használ az adott képzelgéseihez és akkor ezzel meg is érkeztünk a mostani cikk alanyához, vagyis Farkas Bíborka Istenek akarata című alkotásához.
A filmipar valamiért késztetést érez arra, hogy minden évben kihozzon valamilyen nagyszabásúnak szánt Télapós filmet. Emiatt viszont Télapó figurája egy másik olyan karakter, amivel szinte már mindent is megcsináltak. De így konkrétan tényleg mindent és mindenhogyan. Legutóbb például valamiért egy kiégett és életunt alkoholistát csináltak belőle, aki bizonyára látta a John Wick filmeket és kedve támadt utánozni a benne látottakat és ebből lett a Vérapó című film. Idén viszont feltehetően már egy jóval családbarátabb megközelítést szerettek volna kihozni. Azonban elirigyelve a szuperhősfilmek sikerét ezúttal Télapó kapott egy afféle Marveles megközelítést, az így létrejött alkotást pedig elkeresztelték Red One-nak, ami idehaza A hullahó akció címen került be a mozikba. Egyébként funfact, hogy amúgy tényleg van egy olyan képregény, amiben Télapó valóban egy szuperhős. Na de akkor vissza a filmre.
A Marvel finoman szólva sincs éppen a legjobb formájában. Ennek persze számos oka van, ám szerintem leginkább azért, mert egyszerűen mostanra már túlságosan szerteágazó és jószerével átláthatatlan lett. Valamint az sem titok, hogy a közismertebb Marveles karakterek már szinte mind elhasználódtak, az újabbak pedig messze nem generálnak akkora érdeklődést, ami a franchise, vagyis jobban mondva a Marvel Filmes Univerzum (röviden MCU) fenntartásához szükséges. Nem hiába rebesgetik sokan azt is, hogy talán ideje lenne kvázi rebootolni ezt az egész Marveles dolgot. Főleg mivel a FOX felvásárlásával több olyan potenciális történet és karakter is elérhetővé vált, ami egy sokkal komplexebb és feltehetőbben élvezetesebb franchise-t generálna. Csakhogy addig még a rendszerben jelenleg benne van számos olyan különböző állapotban lévő projekt, amiket muszáj valamilyen formában megjelentetni. Az egyik ilyen projekt pedig éppen a Mindvégig Agatha, amit a cikk további részében egyszerűen csak Agatha-nak fogok nevezni.
Régóta vita tárgya, hogy vajon melyik a jobb a könyv vagy pedig a film. Szerintem speciel ez mindig esetfüggő. Azonban újabban egyre inkább előtérbe került a sorozat és a videojáték is. Ezek a formátumok ugyanis lehetővé teszik egy jóval terjedelmesebb alkotás adaptálását is. Ráadásul a videojátékok esetében még ott van az interaktivitás is, amit így könyv formájában szinte lehetetlen visszaadni. Emiatt ha valamelyik videojátékból készül is könyv az általában valamilyen kiegészítőként szokott funkcionálni az adott videojátékhoz lásd például a Gears of War esetében is. Éppen ezért is számít különlegesnek az Alien: Isolation avagy magyar címén Izoláció, ami szinte egy az egyben a leirata a játék cselekményének.
