A filmipar valamiért késztetést érez arra, hogy minden évben kihozzon valamilyen nagyszabásúnak szánt Télapós filmet. Emiatt viszont Télapó figurája egy másik olyan karakter, amivel szinte már mindent is megcsináltak. De így konkrétan tényleg mindent és mindenhogyan. Legutóbb például valamiért egy kiégett és életunt alkoholistát csináltak belőle, aki bizonyára látta a John Wick filmeket és kedve támadt utánozni a benne látottakat és ebből lett a Vérapó című film. Idén viszont feltehetően már egy jóval családbarátabb megközelítést szerettek volna kihozni. Azonban elirigyelve a szuperhősfilmek sikerét ezúttal Télapó kapott egy afféle Marveles megközelítést, az így létrejött alkotást pedig elkeresztelték Red One-nak, ami idehaza A hullahó akció címen került be a mozikba. Egyébként funfact, hogy amúgy tényleg van egy olyan képregény, amiben Télapó valóban egy szuperhős. Na de akkor vissza a filmre.
(tovább…)A Marvel finoman szólva sincs éppen a legjobb formájában. Ennek persze számos oka van, ám szerintem leginkább azért, mert egyszerűen mostanra már túlságosan szerteágazó és jószerével átláthatatlan lett. Valamint az sem titok, hogy a közismertebb Marveles karakterek már szinte mind elhasználódtak, az újabbak pedig messze nem generálnak akkora érdeklődést, ami a franchise, vagyis jobban mondva a Marvel Filmes Univerzum (röviden MCU) fenntartásához szükséges. Nem hiába rebesgetik sokan azt is, hogy talán ideje lenne kvázi rebootolni ezt az egész Marveles dolgot. Főleg mivel a FOX felvásárlásával több olyan potenciális történet és karakter is elérhetővé vált, ami egy sokkal komplexebb és feltehetőbben élvezetesebb franchise-t generálna. Csakhogy addig még a rendszerben jelenleg benne van számos olyan különböző állapotban lévő projekt, amiket muszáj valamilyen formában megjelentetni. Az egyik ilyen projekt pedig éppen a Mindvégig Agatha, amit a cikk további részében egyszerűen csak Agatha-nak fogok nevezni.
(tovább…)Régóta vita tárgya, hogy vajon melyik a jobb a könyv vagy pedig a film. Szerintem speciel ez mindig esetfüggő. Azonban újabban egyre inkább előtérbe került a sorozat és a videojáték is. Ezek a formátumok ugyanis lehetővé teszik egy jóval terjedelmesebb alkotás adaptálását is. Ráadásul a videojátékok esetében még ott van az interaktivitás is, amit így könyv formájában szinte lehetetlen visszaadni. Emiatt ha valamelyik videojátékból készül is könyv az általában valamilyen kiegészítőként szokott funkcionálni az adott videojátékhoz lásd például a Gears of War esetében is. Éppen ezért is számít különlegesnek az Alien: Isolation avagy magyar címén Izoláció, ami szinte egy az egyben a leirata a játék cselekményének.
(tovább…)A túlvilág vagy még inkább a halál és az azutáni esetleges élet kérdése mindig is sokat foglalkoztatta az alkotókat. Ezt hol komolyabb, hol kevésbé komolyabb stílusban szokták bemutatni. Viszont vannak olyan esetek is, amikor az adott alkotó bár komoly mégis szórakoztató módon nyúl ehhez a témához. Ilyen alkotó például Tim Burton is, akinek kifejezett védjegye a komor gótikus stílus, amit valahogy mégis szórakoztató formában képes bemutatni a közönség számára. A Beetlejuice pedig talán az egyik leghíresebb ilyen alkotása. Habár bevallom sose értettem igazán, hogy miért is került kultstátuszba ez az alkotás, viszont a belőle készült mesét kifejezetten kedveltem. Na most, valamiért a Warner és persze feltehetően maga Burton is úgy érezte, hogy így több, mint harminc év után készítenének egy folytatást is ennek a filmek. Jobbára az eredeti szereplő gárdával. A végeredmény pedig messze nem olyan rossz, mint amire sokan számítottak.
(tovább…)Mivel mostanában történt ez meg az a Star Wars körül, ezért a Szerkesztőség tagjai ismét összeültek, hogy megvitassák mi minden történt az elmúlt időszakban a Lucasfilm háza táján. Lesz itt szó a Mandalorian harmadik évadáról, a különböző animációs sorozatokról, mind a Bad Batch és a Tales of széria, az Ahsoka és természetesen az utóbbi ha nem minden idők egyik leg… megosztóbb star warsos alkotásról, az Acolyte-ról.
(tovább…)Tartozom egy vallomással, miszerint az Alien konkrétan a második kedvenc franchise-om. Az első egyébként a Star Wars, még így az Acolyte ellenére is. A sort pedig a Mass Effect folytatja, de ez most mellékes. Egyszerűen imádom ezt az alkotást. A kvázi számozott filmeket oda vissza láttam. Méghozzá rendezői változattal is. Az Alien vs Predator is tetszett. Aminek szintén megvan a rendezői változata. Illetve speciel én azok közé tartozom, akiknek még a Prometheus és a Covenant is tetszett. Valamint számos Alien-es könyvet is olvastam, ami közül néhányról van is cikk az oldalon. Emellett a videojátékokkal is játszottam vagy legalábbis végigjátszások formájában megnéztem őket. Szóval ha valaki, akkor én nagyon vártam már az Alien: Romulus-t. Aminek így bevallom a megnézése után nem igazán értem, hogy miért ez lett a címe, de tudjuk be jól hangzó marketing szövegnek.
(tovább…)Soha se hittem volna, hogy egyszer valaha el fog majd jönni ez a pillanat. Aztán persze valakik csak gondoskodtak róla, hogy mindez mégis megtörténjen. Ugyanis ez a cikk is meg kell hogy kapja a tabumentes jelzőt. Egyfelől mert maga az alkotás kapcsán akkora botrány lett, hogy az társadalmilag elég érzékeny témává tette ezt az egészet. Másfelől pedig azért, mert őszintén bevallom, hogy most kivételesen szeretném széjjel szedni ezt az alkotásnak csúfolt valamit. Ugyanis az, amit az Acolyte, avagy magyar címén az Akolitus kapcsán műveltek, az egyszerűen nem érdemel másmilyen bánásmódot. Szóval készüljön fel mindenki, mert ez most elég hosszú és meglehetősen durva lesz.
Zárójeles megjegyzés: A cikk során szándékosan a sorozat eredeti címét fogom használni, mivel a magyar fordításával újfent akár vallatni is lehet.
(tovább…)Bevallom amikor annak idején elhatároztam, hogy bizonyos cikkeimnél bevezetem ezt az úgynevezett tabumentes jelzőt, nem hittem volna hogy ezt majd ennyiszer és ilyen sűrűn fogom majd alkalmazni. A tabumentes jelzőt általában olyan alkotások esetében szoktam használni, amelyek valamilyen szexuális jellegű tartalommal rendelkeznek. Illetve ha valamilyen társadalmilag érzékeny dologgal foglalkoznak. Ezért lett például tabumentes cikk A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi és az új Kishableány film is.
Természetesen az ilyen tabumentes cikkeknél mindig sokkal szabadabban fogalmazok, mint amúgy, így ezekben a cikkekben sok olyan kifejezés található, ami egyesek számára esetleg visszatetszést válthat ki. Szóval mindenki tudhatja, hogy mire számítson. Bevallom sokat gondolkoztam azon, hogy miként kezdjek neki ennek a cikknek. Ugyanis a jelenlegi írás alanyául szolgáló alkotás, nevezetesen a Lloyd, a belső szörnyeteg, amire a továbbiakban csak, mint Lloyd fogok hivatkozni, olyan dolgokat tartalmaz, amik úgy érzem ismét megérdemlik azt a bizonyos tabumentes jelzőt.
(tovább…)Bevallom nem igazán szeretem a novellásköteteket, illetve úgy általában véve a novellákat. Ennek egyfelől főként az az oka, hogy én speciel inkább jobban kedvelem a hosszabb, egybefüggőbb történeteket. Másfelől pedig mert legtöbbször azt tapasztalom, hogy a novella szerzők úgy tekintenek erre az egész dologra, hogy ez most az ő pillanatuk a tündöklésre és általában valami olyan elvont és groteszk dolgot mutatnak be, aminek sok esetben semmi értelme. Vagy ha mégis, akkor azt sokszor ilyen nagyon kifacsart és művészieskedő keretbe foglalják, ami finoman szólva is taszítani szokta a közönség egy jelentős részét. Az pedig már csak külön felháborító szokott lenni, amikor egyesek azt mondják, hogy ezeknek az alkotásoknak a megértéséhez valamilyen kulturális és/vagy intellektuális tudásszint szükséges, hol ott a legtöbb esetben ezek a cuccok valójában csak egy pocsék alkotó pocsék munkái.
Habár igaz, ugyanez az állítás speciel az úgynevezett szépirodalmi alkotásokra is érvényes, amik … nos fogalmazzunk úgy azok az alkotások szintén a komfort zónámon kívül helyezkednek el. Ennek ellenére hébe-hóba azért beszoktam vállalni egy-egy ilyen jellegű alkotást. Noha leginkább azért, mert általában nem szoktam tudni, hogy pontosan mibe is nyúlok bele. Valamint, mivel nem titok, hogy ez a mostani alkotás történetesen egy általam kedvelt újság a Magyar Hang által fenntartott kiadó berkein belül került kiadásra, akiknek részben ezáltal is szeretném valahogy támogatni a munkájukat. Politikai hovatartozástól függetlenül.
(tovább…)Amikor annak idején Pierre Boulle megírta a Majmok bolygója című könyvét valószínűleg ő sem gondolta, hogy mekkora kult klasszikust is alkotott. Amihez persze valamelyest kellett a 68-as filmváltozat is a legendás Charlton Heston-nal. Majd azután sorra jöttem a különböző folytatások, amelyeknek a minősége ugyan változó volt, ám az érdekességük továbbra is megmaradt. Aztán 2001-ben maga Tim Burton is megpróbálkozott egy afféle Majmok bolygója remake-kel, ami bár kétségkívül érdekes, viszont nagyjából a film utolsó húsz perce végül annyira félresikerült, hogy az szinte általános közutálat tárgyává tette azt az alkotást.
(tovább…)