Szerző: Kovari Gyorgy Mario

Film

Októberi égbolt

„Vannak dogok, miket örökre felednék,

és vannak dolgok, miket újra kezdenék.”

…énekelte annak idején az Első Emelet. Homer Hickam számára a nyugat-virginiai szénbányák voltak azok, amiket örökre elfeledett, és a rakétatudomány, amit újra kezdett volna, mindez azonban nem valósult volna meg, ha az oroszok 1957. októberében nem lövik fel a világtörténelem első műholdját, a Szputnyikot. Habár az alig 80 kilós, 60 cm átmérőjű fémgömbre ma már sokan a Hidegháború egyik mérföldköveként tekintenek, mellyel megkezdődött az USA és a Szovjetunió versengése az űrért (is), maga a tény, hogy az emberiség képes volt egy tárgyat földkörüli pályára állítani, annyira lenyűgözte Hickamet, hogy eldöntötte: ő is rakétatudós lesz. A siker felé vezető út azonban igencsak rögös, mint tudjuk.

(tovább…)

Animáció

Batman – Assault on Arkham

Gyakran találkozom azzal a kijelentéssel fórumokon, hogy a rajzfilm az mese, noha a kettőnek semmi köze egymáshoz, hiszen az animáció egy filmtechnika, míg a mese egy irodalmi műfaj. Aki eddig összemosta a két fogalmat (alighanem a Disney-filmek miatt), annak különösen figyelmébe ajánlom ezt a cikket.

A DC-Warner egyik főmuftija nemrég olyan okosságot talált mondani, hogy a cég mozifilmjeikben ezentúl mellőzni fogják a poénokat. Emberünk ezzel alighanem egy újabb szöget vert bele a cég koporsójába, mert egyrészt a Marvel-Disney már így is fényévekre elhúzott riválisától, másrészt emiatt újabb jelentős bevételkiesés várható, hiszen a közönség nem fapofával akar ülni a vetítés 2-3 órája alatt, hanem szórakozni kíván a pénzéért, amibe esetenként a nevetés is beletartozik.
Bár ha meggondoljuk, akkor talán mégis igaza van az illetőnek, hiszen az olyan borzalmak, mint pl. a Zöld Lámpás vagy A Macskanő finoman szólva sem lettek túl jók, és ebben nem kevés része volt (különösen aLámpás esetében) a béna humorizálásnak. 
Noha nem muszáj egy képregény-adaptációt feltétlenül a poénokra építeni (lásd pl. az üstökösként ragyogó Sötét lovag-filmeket), mégis el kellene gondolkodnia azon a DC-nek, hogy a Marvel miért annyira sikeres, és ha még ez után sem jönne rá a válaszra, akkor nézze meg a Vasember-trilógiát és a Bosszúállókat.
Furcsa módon (szerencsére) az animációs alkotásaikban a DC simán megenged magának olyasmiket, melyek láttán eme okos embernek alighanem minden haja szála az égnek meredne: vér, erőszak, mély dekoltázsok stb. Szerintem ez a helyes irány, hiszen lassan 2015-öt írunk, a régi képregényolvasó generáció rég felnőtt; Mission: Impossible-ön és Jason Bourne-ön nevelkedett, ezért joggal vár el hasonlót rajzolt formában is. Nem állítom, hogy ez lenne az egyetlen üdvözítő út az animáció terén, de mégis sokkal inkább ilyeneket készítsen a DC, semmint egy újabb idegesítő fércművet.

(tovább…)

Film

Tiltott bolygó

Nem kevés túlzással, amíg a magyarok fellázadtak az orosz elnyomás ellen 1956-ban, addig Hollywood elkészítette történetének egyik „legklasszikusabb” sci-fijét, melyben feltűnt a szemtelenül fiatal Leslie Nielsen (a későbbi Drebin hadnagy á la Csupasz pisztoly), na meg Robby, a robot, „aki” azóta is előkelő helyet foglal el az Álomgyár géphősei között. Az ’50-es évek tipikus alkotása a Tiltott bolygó, amely olyan „űr”-filmeket inspirált, mint a Star Trek, a Csillagok háborúja vagy az Alien.

(tovább…)

Film

Csillagainkban a hiba

Többször is írtam már filmekről, melyeknek valamilyen rákbetegség a témája – 50/50Lány kilenc parókávalA forrásMielőtt meghaltam -, és most itt a legújabb, amely John Green regénye alapján készült. A 2012-ben megjelent könyvre igen hamar lecsaptak az Álomgyár filmes moguljai, hiszen a fő konfliktus szinte „örökérvényűen” aktuális, van benne egy erős szerelmi szál, szimpatikusak a főszereplők, akad néhány kedves poén, és persze gondolatokat fogalmaz meg a legyőzhetetlen emberről, az élettel szemben folytatott harcáról stb. Tökéletes forrás tehát egy nagy népszerűségre számítható mozihoz. A valóság azonban nem ennyire rózsás.

(tovább…)

Film

Willow Creek

Az ún. Patterson–Gimlin-film egy állítólagos nagylábúról (bigfoot) készül amatőr felvétel, amit 1967. október 20-án rögzített kamerájával Roger Patterson és Robert Gimlin egy észak-kaliforniai erdei folyónál. A filmen egy két lábon járó, szőrös, emberszabású lény halad a fák felé, miközben egyszer visszanéz a válla fölött. Egyesek szemében a felvétel egyértelmű bizonyíték arra, hogy az észak-amerikai hegyek között máig felfedezetlen élőlények rejtőznek, míg mások azon a véleményen vannak, hogy a film hamisítvány. Az évtizedek során mindkét tábor hívei tudományos és kevésbé racionális hipotéziseket is megfogalmaztak pro és kontra, ám egyértelmű bizonyítékot azóta sem találtak a „teremtmény” létezésére – de az ellenkezőjére sem.
A Rendőrakadémia-sorozat Zedje, azaz Bobcat Goldthwait found footage-thrillert rendezett, melynek témája az amerikai erdei ember, vagyis a nagylábú (bigfoot).
Film

Omar

Az ember igazán nem gondolná az elmúlt hetek (hónapok, évek, évtizedek…) híradós anyagai láttán, hogy Palesztinában akadnak rendezők, akiknek nem hogy pénzük (oké, koprodukciós partnerek által), de lehetőségük is van filmet forgatni. Hany Abu-Assaddal ez a helyzet, és a Mennyország most című mozija után most ismét betekintést nyújt Ciszjordánia lakóinak mindennapjaiba – egy olyan világba, ahol az emberek falak és romok között, örökös életveszélyben élnek, és az életük szerves részét képezi az izraeli megszállással szemben tanúsított ellenállás, ami akár szóban, akár konkrét tettekben is megnyilvánul. Mindezektől eltekintve a palesztinok – természetesen – ugyanolyan emberek, mint akárki más; érzéseik, vágyaik, félelmeik és reményeik mit sem különböznek a náluk szerencsésebb helyzetben lévőkétől.

(tovább…)

Film

Időről időre

Richard Curtis, a brit komédiakirály legújabb filmje – hasonlóan az előzőekhez – szintén „nagyon angol”, kedvesen humoros, van értelmes mondanivalója és tanulsága, de a legnagyobb előnye mégis az, hogy ha valaki épp nagyon maga alatt van, akkor elég csak újra megnéznie, hogy rögtön jobb kedvre derüljön, és más színben lássa a világot. Nem rózsaszínben, csak szebben.

(tovább…)

Film

Defekt

Sok mindent lehet mondani a mai magyar „filmgyártásról”, elsősorban persze rosszat, bár tény, hogy olykor becsúszik egy-két színvonalasabb alkotás, ám ha valóban értékes és jó magyar filmre vagyunk kíváncsiak, akkor mindenképp vissza kell mennünk az időben néhány évtizedet. Igaz, a hazai filmes kínálat ekkoriban sem tobzódott az ún. műfaji filmekben, pláne nem az olyanokban, amikkel a dekadens és imperialista nyugat mérgezte a lakóinak agyát, ám elvétve mégis készült valami olyan, ami pusztán a szórakoztatásra ment rá, esetleg egy alkotó kipróbálta magát egy bizonyos területen. Talán a Defekt is ilyen film lehetett a maga idejében, mert író-rendezője, Fazekas Lajos látott valami külföldi thrillert, és annyira megtetszhetett neki, hogy elhatározta: ő is csinál egyet.

(tovább…)