A tévében és mindenütt Tini Nindzsa Teknőcöket nyomatnak, abban reménykedve, hogy a legújabb, kifejezetten gyerekközönséget célzó nyári megapic hatalmas kasszasikeré válik. Michael Bay, a Transformersen edződött sztárproducer szárnyai alól került ki a Teknőcök jelen sorozatának második epizódja, az Elő az árnyékból. A Transformerst nem csupán Bayt meghatározó eposzi jelzőként használom, az új Teknőcök film sok párhuzamot mutat a producer korábbi rendezésével. A legföltűnőbb mind közül a zene, melyet egyrészt ugyanaz a Steve Jablonsky szerzett, mint a fönt említett autobot-moziét, másrészt pedig kísértetiesen hasonló a csengése a Transformers soundtrackhez. A továbbiakban a Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból nevetségesen bugyuta történetén, szánalmas poénjain, kihasználatlan színészein és bárgyú mondanivalóján keresztül igyekszek mindenkit meggyőzni arról, hogy moziba erre az „alkotásra” kidobott pénz.
Ám sajnos a magyar filmnek nincsen régi nagy híre. Voltak (és vannak) persze jó magyar filmek, s van három Oscar-díjunk (A légy, Mephisto, Saul fia) nem kevés egyéb nemzetközi elismerés mellett, de tény, hogy a legtöbb ember manapság szívesebben néz külföldi filmet moziban, mint hazait, akár jobb, akár rosszabb, mint a magyar termés. A következőkben vizsgáljuk meg, miként illeszkedik Fazekas Csaba Swing c. filmje a magyar filmtörténetbe, s mutat túl azon, egyetemes tömegfilmes áramlatokat is meglovagolva.
Guy Ritchie brit rendező ironikus, már-már túlpörgetett komikumú (ám paródiává nem váló) gengszterfilmjeivel kezdte pályafutását. A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső remek darab, csúcsra járatva a gengszter műfajban meghatározó véletlen motívumát, a Blöff pedig az előző társfilmje, csiszolva a korábbi témákat. Továbbá a Blöff könnyen idézhető beszólásaival és humoros helyzeteivel hamar kult státuszba emelkedett. A Spíler nem annyira nyers, mint A ravasz, az agy…, hiányzik belőle a zsigerből jövő jókedv, de nem is annyira kifinomult, mint a Blöff: széteső, egy-két frappáns formai ötletet leszámítva tucatfilm. A Sherlock Holmes filmekkel megtalálta Ritchie-t a blockbuster szcéna, s bár egyik rész forgatókönyvét sem ő írta, mégis, a kellően szórakoztató sztorikat magasabb szintre emelte egyedi, könnyed rendezői stílusával. Legutóbbi filmje Az U.N.C.L.E. embere volt, melyben a gengszterfilmek és a Sherlock Holmesos krimijei után egy harmadik bűnügyi műfajban, a kémfilmben kamatoztatja rendezői képességét. A következőkben nézzük meg, miként válik szerfölött szórakoztatóvá egy átlagos történet a formai lelemények, a színészek és a zene segítségével!
A nemrég debütáló Warcraft: A kezdetek a korábban nem túl sikeres videojátékfilmek legújabb darabja. Megjelenésével fölmerült a kérdés, hogy vajon újjáéleszti-e a sajnos eleve nem túl erőteljesen bemutatkozó műfajt. Kritikánkból is kitűnik, hogy bár szórakoztató film, mégsem igazán hű sem a játék világához, sem pedig magához a videojáték médiumához. Filmes gyorstalpalómban, mely szakdolgozatom átdolgozott részlete, ellenpéldát kínálok. Azt igyekszem bemutatni, hogy ahelyett, hogy a videojátékfilm műfaja arra koncentrálna, hogy játékok történetét adaptálja, a médiumok sajátosságainak ötvözésével valóban új műfajt teremthetne, nem pedig korábbi (filmes) műfajokban működtetné a videojátékok sztorijait. A Warcraft például fantasy, a Kaptár akcióhorror, a Tomb Raider kalandfilm stb.
„Mutánsok. Felfedezésük óta félelemmel, gyanakvással és gyűlölettel tekintettek feléjük.” (Charles Xavier)
A queer-elméletet a legkülönfélébb filmekre lehet alkalmazni. Még az olyan szuperhősfilmekre is, ahogy azt már mások is megállapították, mint az X-Men széria. De mégis, mi a queer elmélet? Egy másfajta nézőpont, mely különbözik a fősodorbelitől. Ez a megközelítés eltávolodik a filmek mainstream olvasatától, ezáltal új fényben vizsgálja őket, mely a művek új rétegeit nyitja föl. Éppen ezért lehet fontos az X-Men filmek értelmezésének szempontjából a queer-olvasat.
Ha bárki kérdezné, igen, a Cloverfield Lane 10-nek van némi köze a 2008-as Cloverfieldhez, de nem történetileg. A szereplők sem azonosak, sőt, még formailag sem tekinthető teljes joggal a Cloverfield utódjának, mert nem found footage stílusban készült. Az eredeti film alkotói (Drew Goddard és J. J. Abrams) producerekként visszatérnek ugyan, ám az alkotógárda új. A film premisszája közel azonos A szoba c. Oscar-díjra jelölt filmmel, csak sokkal fordulatosabb és erősebben épít a suspense-re. Fordulataiban mégsem illogikus, mert rendkívül szoros kauzális lánc fűzi össze, s az egészet remek színészi alakítások és a hangulatot tökéletesen aláfestő (vagy ellenpontozó) zenei betétek fűszerezik.
VIGYÁZAT! SPOILER VESZÉLY!
Frank Underwood az az ember, aki bármit megtesz, amit meg kell tenni. Kitöri egy elütött állat nyakát, hogy ne szenvedjen vagy a metró elé löki a szeretőjét, amikor az az útjában áll. A hatalomért mindent. Francis Underwood a House of Cards című sorozat főhőse, mely Michael Dobbs azonos című regényének második adaptációja. Az első, az 1990-ben készül brit minisorozat volt Ian Richardson főszereplésével. A második, jelen cikk tárgya, a 2013-as Netflix sorozat, melyet a méltán híres David Fincher nevével hoztak be a köztudatba.
A Haláli hullák hajnala az Edgar Wright–Simon Pegg szerzőpáros első közös mozifilmje, melyet korábbi, Spaced című tévésorozatuk szellemében (és nemegyszer arra utalva) készítettek. A Haláli hullák hajnala ugyanúgy tömve van popkulturális referenciákkal, mint a Spaced, harsog a kiváló angol humortól és mindezeken túl úgy válik a zombifilmek paródiájává, hogy maga is ízig-vérig autentikus zombifilm.
Edgar Wright kevéssé ismert, ám kultikus trilógiájának második darabja, a Vaskabátok, műfajjátékaival, intertextuális utalásaival és egyedi humorával belopja magát a néző szívébe. Csúcsra járatja a Világvégében megtapasztalt kísérteties kisvárosi miliőt és még el is gondolkoztat mély témáival, melyek ott rejtőznek a vaníliás cornetto csokimázas tölcsérében.
Edgar Wright korunk egyik legeredetibb, ám sajnos kevéssé ismert rendezője. Filmjei (mint például a Scott Pilgrim a világ ellen) sorra buknak meg Amerikában, pedig bővelkednek kreatív ötletekben, tele vannak humorral és szívvel, szórakoztatóak, önreflexívek és még mondanivalót is közvetítenek. Cikksorozatomban Wright három filmjét kívánom bemutatni, a Haláli hullák hajnalát, a Vaskabátokat és jelen cikk tárgyát, a Világvégét. E három filmet Cornetto-trilógiaként is szokták emlegetni, ugyanis (bár nem folytatásai egymásnak, de) utalások sűrű hálója, hasonló témák és motívumok fűzik őket össze, nem is beszélve az azonos színészekről és hasonló szerepköreikről.