Ha teljesen őszintének kellene lennem, azt mondanám úgy ültem be a Kampókézre, hogy semmilyen elvárást nem támasztottam az irányában. Látva az eddigi felhozatalt újra gondolt régebbi darabokból és akár évtizedek távlatból elkészült folytatásokból nem voltam igazán lelkes egy ehhez a táborhoz kapcsolható film hallatán. Azonban meglepődve tapasztaltam mit sikerült kihozni 29 évvel később az alapanyagból, valami egészen új ízzel fűszerezve a talán megfáradtnak tűnő mesét. Sokféle irányt vehet egy horror legyen az jó vagy rossz, de amit itt tapasztalunk merőben szokatlan és eltérő.
Ismerek jó néhány, videójátékok világában jártas egyént, aki már akkor legyint egy nagyot, amint előkerül a gamer szcéna valamely darabjából készült mozik témaköre. Természetesen minden joguk megvan így cselekedni, hiszen valljunk színt, az utóbbi évtizedek nem igazán kényeztettek el bennünket parádésan sikerült feldolgozásokkal, ugye kedves Uwe Boll? Azonban mostani alanyunk esetében egy kicsit speciálisabb kombinációt sikerült összehozniuk az alkotóknak, sőt odáig merészkednék, hogy egy kifejezetten jó filmet kaptunk, amely fel mer vállalni kritikai szegmenseket nem csak a létező társadalmi rend rovására, de az óriáskiadókéra is. Kövessük a vörös-fekete gúnya helyett ezúttal kékbe öltözött címszereplőnket és escort küldetés jelleggel érkezzünk meg a sárga kérdőjelhez.
(tovább…)Abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy amikor, az egyébként általam alapvetően kedvelt, Kevin Smith első filmjeit rendezte, valami olyan újat szabadított a világra, amelynek létezéséről addig a mainstream közeg nem igazán szeretett volna tudomást venni. Hiába különlegesen amerikai ízlésvilágot tükröz a képregények és popkultúra különböző válfajait felvonultató filmek, valamint sorozatok nagy része, az ezeket végletekig kedvelő, beszédtémáját és életének fókuszát eme művek köré rendező geekekről annak előtte nem, vagy csak elvétve készültek mozik. Azt természetesen nem vitatom, hogy a poénok és a megjelenített cselekményszakaszok a mai nézők számára valószínűleg már nem tudják azt a humorfaktort nyújtani, sőt olykor ízléstelennek láttatják magukat, ámbátor a Shop-stop (Clerks) és Shop-show (Mallrats) végletekig ismerősnek tűnő, kissé szenvtelen, szórakoztató kockáinak értékéből ez nem sokat von le. De lássuk mit tudott kezdeni a Masters of the Universe franchise karaktereivel az ígéretesen indult író és rendező!
Még a Képregényterasz 2021 egyik interjúja kapcsán került elő az a kérdés, hogy hazánk miért is áll ilyen visszafogottan a kisebb gyermekeknek szóló rajzolt füzetek mennyiségét tekintve? Így amikor lehetőségem adódott, hogy írjak a Marvel, éppen ezt a korosztályt megcélozni kívánó, itthon jelenleg is kiadás alatt lévő sorozatának első három gyűjteményes darabjáról, kapva kaptam az alkalmon, kíváncsiságomtól hajtva. Feltétlenül látni szerettem volna miként interpretálják a frissen belépő olvasók felé Stan Lee és Steve Ditko közös szellemi örökségét, hiszen a ma már nyomtatott sajtóterméket csak elvétve olvasó ifjoncokat megfogni nem egyszerű feladat, akkor sem, ha a felvázolni kívánt karakter olyan gigászi méreteket öltött hérosz, mint Pókember.
(tovább…)Múlt hétvégén kilátogattam a 2021-es Képregényteraszra, amely mondhatni hivatalosan is megnyitotta az előttünk álló nyári rendezvénydömpinget. Szerencsés módon sikerült rövid beszélgetések erejéig feltartanom az idei Alfabéta-díj kedvezményezettjeit, a rendezvény egyik szervezőjét és Németh Gyulát egyaránt, aki a Korcsmáros-díjat érdemelte ki. Ha kíváncsiak vagytok mit válaszoltak felskiccelt kérdéseim ívére a hazai kiadásokkal, jövőbeli munkáikkal és egyáltalán a műfaj jelenlegi állásával kapcsolatban, akkor olvassatok tovább!
(tovább…)Az utóbbi évtizedben jelentős mennyiségű és milyenségben igen gazdag kínálatot kaptunk a posztapokaliptikus műfajból. Előző héten pont tőlem olvashattatok egy ebben a ligában játszó sorozatról, a Sweet Tooth személyében. Jelen írásom tárgyával kapcsolatban az az érdekes szituáció áll fenn, hogy míg az alapötlet, amellyel dolgozni kíván kitűnő, addig a megvalósítás már közel sem ennyire remek. Az első filmben megismert karakterek ugyan visszatérnek s kapunk egy akciódús flashbacket is az összeomlás első perceinek idejéből, de a logikai bukfencek sajnos nagyon rányomják a bélyegüket a produktumra. Ha azt a kérdést tennétek fel, ki fog nyerni a címben emlegetett játékban, elöljáróban legyen elég annyi: én, amikor az igazán kiemelkedő aspektusokat kell majd kommentálnom.
(tovább…)Ismét egy új hét és ezzel együtt nagy örömömre még egy képregényből készített netflixes adaptáció. A mérhetetlen mennyiségű szuperhős tartalom után, amelyekről cikkezhettem, elérkezettnek láttam az időt, hogy levezetésképpen valami másfajta matériához nyúljak. Erre végül az eredetileg Jeff Lemire kanadai alkotó által írt és rajzolt, anno a DC Vertigo égisze alatt megjelent, panelekben elmesélt történet feldolgozása adott lehetőséget. A Sweet Tooth ugyan nem váltja meg a posztapokaliptikus műfajt, de vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, hány pontot érdemel képzeletbeli trófeabírálatunkon!
(tovább…)Amikor nekiálltam ezt a gyűjteményes kiadást ismét feleleveníteni, rá kellet döbbennem arra, hogy talán ez a Millar-Romita Jr. páros leginkább nyomasztóra sikerült hét füzete, ennyi számból tevődik össze ugyanis az itt helyet kapott, soron következő nagyobb szakasz. Egy percig sem állíthatjuk ugyan, hogy az első és második, magyar nyelvű kollekció ne tartogatott volna az érzelmi skála minden részéről lelkünket ostromló, vizuális formába öntött dallamokat, de itt a nyakunkba zúdul mindaz, ami egy valószerű világ hőseire csak lecsaphat. Tragikus és mindenekfelett tanulságos utazás elé nézünk, izgalmas alakba kanyarítva. De mielőtt elkezdjük, nyújtsátok a kezeteket és esküdjetek a mécses fényénél: soha nem adjátok ki a titkos személyazonosságotokat!
(tovább…)Te mit tennél akkor, ha hirtelen szólítana egy rejtélyes hang? Ha az általad ismert világ drasztikus
változásai közepette neked suttogna egy misztikus sziget? Meg tudnád győzni akár csak a közvetlen hozzátartozóidat, hogy nem ment el az eszed? Hogy a nehézségeket leküzdve valami mesés, földöntúli vár rátok, amely megváltoztatja az egész planétánk útját? Mielőtt belevetjük magunkat a mélyebb megismerésbe, talán a ma emberének ezeket a kérdéseket kell átrágnia kissé. Egy olyan társadalmi rendben élve, ahol nem szeretünk lemondani sem áldozatokat hozni, mit üzen nekünk a képregények aranykorának felfogása? Nézzünk a fenségesen lobogó köpenyek mögé és derítsük ki!
A címben is igyekeztem utalni rá, amennyiben vérbeli kocka az ember, vagy legalábbis részben követi a legnagyobb képregénykiadók szösszeneteit, már a pilot epizód hamiskás mosolyt fog senderíteni az arcára. Ugyanis Robert Kirkman és Cory Walker, az adaptáció alapjául szolgáló művet úgy alkották meg, hogy első látásra is ismerősnek tűnő elemeket gyúrtak össze és fűszereztek újra. Az animációs változatban pedig, mivel maga Kirkman bábáskodott a sorozat felett, még egy lépéssel megtoldotta ezt az érzést. Természetesen mindezt közel sem negatív előjellel említem meg, hiszen a képlet végén kapott eredmény nagyon is élvezhető és szórakoztató lett. De nézzük meg közelebbről mit is tud pontosan a szuperhős akcióban bővelkedő, nyomokban tinidrámát tartalmazó, sötét anyaggal futtatott mixtúránk! Természetesen iparkodtam elkerülni a spoilereket!
(tovább…)