Mikor játszottatok utoljára valamivel, ami percenként újra és újra meglep valamivel? Legyen az egy teljesen ismeretlen mechanika, a gyönyörű látvány vagy az élesen megírt történetmesélés. Az It Takes Two alig enged egy percre levegőt venni számotokra – mert igen, a játék nem mellesleg az utóbbi évek egyik legjobb kooperációs játéka is.
Miért dolgozunk megállás nélkül évekig, aprópénzért? Mi tartja bennünk a lelket? Kiket hagytunk hátra és hogy élnek tovább bennünk? A nomádok földje nem tesz fel egyszerű kérdéseket és nem is igazán igyekszik megválaszolni azokat – sokkal inkább azt tűzi ki célül, hogy bepillantást engedjen az amerikai társadalom egyik meggyötört és keveset tárgyalt szeletébe, amivel alapvető emberi problémákra világít rá. Kemény, rideg, de egyszerre szívmelengető és érzelemteli alkotás ez – nem csoda, hogy felkeltette többek között az Akadémia figyelmét is. Több kategóriában való jelölésének hatására nézzük meg, hogyan és miért tudott rezonálni az emberekkel a Nomadland.
Az utóbbi évek alatt egyre gyakoribbá váltak azon különböző szalagcímek megjelenése, amik arról tudosítanak minket, hogy mely könyveket, sorozatokat vagy filmeket (szélesebb kategóriában termékeket, logókat) ítélik nem megfelelőnek; és átalakítják, megjelenésüket leszűkítik, esetleg minden erővel megpróbálnak eltüntetni is. És főleg ha ez egy ismert termék – ami régen vagy mostanában személyesen közel állt az emberekhez – valamilyen szinten érthető az a fajta heves véleménynyilvánítás ami az említett válltoztatásokat követi. Ma ennek a problémának egy kis szeletébe fogunk bepillantani – mégpedig a gyerekeknek szóló médiában.
A blogunkon rengeteg nagyköltségvetésű „tripla-A” címmel szoktunk foglalkozni, ám a játékipar jóval szélesebb és színesebb annál, mint amit eleinte láttatni mer egy átlag játékosnak. Legkisebb komponense ennek az óriási iparágnak az indie – azaz a független játékkészítők. És míg számtalan kis csapat van, akik túl nagy fába vágják a fejszéjüket vagy sosem érik el a megérdemlett magasságokat, mindig vannak ebben a kategóriában is sikertörténetek. Talán nem zúdítják el a játék-diskurzust ahogyan az olyan sikeres, egyedülálló címek, mint az Undertale, Hollow Knight vagy a Cuphead; ám mégis megállnak lábukon anyagilag és örök nyomot hagynak az indie-játékiparban. Egy ilyen különleges stúdió a cseh Anamita Design is, akikről úgy érzem sosem beszélnek eleget. Nézzük hát meg legsikeresebb játékaikat és beszéljük át melyiket miért is kellene most azonnal kipróbálnod.
Kicsit rossz ugyan leírva látni, milyen kegyetlen régen is történt, de felesleges kertelni: valóban 118 éve annak, hogy világra jött az egyik legnagyobb magyar komikus, Latabár Kálmán. Bár érezzük, ahogyan az ő alakja is egyre inkább homályba vész az évek során, szerencsére még azon kevés komikus színészek közé tartozik, akinek nevét mindenki ismeri. A korszak, amiben alkotott (ezáltal ő maga is) jogosan múlandóságra ítéltetett, ám ez nem jelenti azt, hogy ne emlékezhetnénk meg róla születésnapja alkalmával. Pillantsunk tehát bele életművébe, azon belül is a filmjei meglehetősen mozgalmas világába.
Sacha Baron Cohen folytatja végeláthatlan harcát Amerika igazi arcának feltárásában. Ezúttal nem egy új karakterrel tér vissza, hanem egyenesen karrierje legismertebb alakját hozza vissza nekünk még egy kis időre. A film időzítése nem véletlen – egyértelműen a választások idejére tervezte a filmet Cohen megjelentetni. A mi cikkünk időzítése már annál inkább tűnhet véletlennek, ám ez se tévesszen meg senkit: bármennyire is pillanatnyinak és hamar relevanciáját vesztő alkotásnak tűnik a Borat 2 – és valóban, messze nem ér fel elődjéhez – üzenete és témái ugyannyira kortalanok, mint bármelyik másik Cohen-alkotásnak.
Ridley Scott újra visszatér egy ambiciózus, sötét és kifacsart Sci-fi sorozattal, ami szándékait tekintve minden bizonnyal egyenesen a klasszikusok közé akarna bevonulni. A farkas gyermekei azonban végérvényben nem más, mint egy fáradt, pszeudo-mély próbálkozás Scott részéről, hogy ma is releváns maradhasson, miközben alig képes bármit hozzátenni az alapjáraton agyonhasznált koncepciójához. A farkas gyermekei nem esik szét a szemünk előtt; jóval inkább hosszan, több liter fehér android-vér kicsöppenése után kecsesen a földre roskad. De azért vagyunk ma itt, hogy megnézhessük, hogyan is jutott el egy alapból ígéretesnek tűnő sorozat idáig.
Rossz filmekből szerencsére nehéz kifogyni, ám a Szemetesláda keretei között ma kivételesen egy jó filmmel fogunk foglalkozni. Az American Movie: The Making of Northwestern egy személyen keresztül bemutatja mindazon filmkészítőket, akik életüket és lelküket ölik bele a projektjeikbe, ám végérvényben csak egy ugyanolyan gyenge filmet készítenek el, mint amiket az utóbbi cikkekben csak „nevetségesnek” vagy akaratán kívül szórakoztatónak neveztünk. Hogy belelássunk a „rossz” filmek szívébe, mindenképp érdemes megnézni ezt a dokumentumfilmet – ám járjuk körül, vajon miért is működik olyan jól ez az alkotás a szemléltetés eszközén is messze túl.
Mark és legjobb barátja, Mike
Múlt héten visszatekintettünk a múltba, és megnéztünk öt klasszikus kalandjátékot a kilencvenes évekből. Ma folytatjuk „felsorolásunkat”, ám korántsem érdemes félreértelmezni a cikksorozat lényegét: a klasszikus jelző rettentő szubjektív, valaki csak párat próbált ki gyerekkorában, van akinek megvan otthon a teljes Lucasarts-gyűjtemény – van aki a tipikus eltúlzott Monkey Island-humort szereti, mások meg inkább a komolyan vehető kalandokat. Ez a lista is csak a mi személyes véleményünket hivatott képviselni, s ráadásul azt is olyan formában, hogy az belátható időn belül elolvasható is legyen.
Hosszú úton mentek végig a AAA-játékok míg eljutottunk a mai szintre, és sokaknak nevetséges lehet már az, ami lassan 30 éve a kor legmodernebb vívmányának számított. A 20. század vége felé – nevezetesen a 90-es években – nagyot ugrott színvonalában a játékipar – annak is nevezetesen a ma már csak „kalandjátéknak” ismert ágazata. Ezt a területet főleg a Lucasarts dominálta, de számos más remek játék került ki független alkotóktól is. Ma megnézünk öt olyan játékot, ami mély nyomot hagyott az akkori emberekben – és bátran megállják a helyüket a látszólag lehetetlenül nagyra nőtt videojáték-iparban még ma is.
