Nincs néha az az érzésed, hogy a film, amit nézel, annyire furcsa, annyira idegen és megmagyarázhatatlan, hogy olyan, mintha egy földönkívüli rendezte volna? Mintha elolvasta volna a „film” fogalmát, de sosem értette meg? Mintha sosem találkozott volna emberekkel ezelőtt? Na, a Miami Connection minden tekintetből ez a film. Darabjaira szedve teljes katasztrófa, ám összességében az egyik legszórakoztatóbb Zs-kategóriás film, amivel találkozhatsz.
Ezúttal – harmadszorra – tényleg véget ért a Clone Wars. Nem is olyan rég volt, hogy megírtuk az évadnyitó résszel kapcsolatos gondolataink. Pozitív lelkesedéssel fogadtuk a kis bemelegítő részt, örültünk hogy végre 5 év után visszatért a star wars legjava. Ám semmi sem készített fel minket arra, ami ennek a hosszú utazásnak a végén várt minket. Mert a legjobb fajta érzelmi hullámvasút fogadott itt minket, ami bemutatta mi is a Csillagok Háborúja igazi potenciálja. 
Alig pár évnek tűnik, hogy elkezdődött a (néhányaknak) kétes ötletűnek tűnő Breaking Bad előzménysorozat, a Better Call Saul. A széria mostanra, öt befejezett évad után minden kétséget eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy vajon megérte-e újra elővenni az egyik legsikeresebb TV-sorozat világát. A Better Call Saul lassan a vége felé közeledik, ám még itt van nekünk a vihar előtti csend, az ötödik évad, ami talán az eddigi legjobb eseményszálakat, akciót és karaktereket tárja fel előttünk. De nézzünk bele egy kicsit mélyebben, miért is működik még mindig olyan jól a sorozat.
A legutóbbi szemetesláda után – ami (ignorálva az iráni rendezőt) Amerika büszke terméke volt; ma a világ egy másik pontjára utazunk, nem máshova mint Kínába. Kínának is megvolt (és megvan) a maga problémája a végeláthatatlan Zs-kategóriás tömegfilmek szalagsoron való gyártásával. Egy-vagy több nagyobb stúdió megállás nélkül csinálta a nagyrészt megkülönbözhetetlen filmeket, amiknek egy részét az amerikai piacra is eljuttatták. Ezen alkotások kilencven százaléka harcművészeti film volt, nagyrészt az amerikai formulát követve: temérdek akció, vér, minimális történet. Ma ennek a korszaknak az egyik (ténylegesen) kiemelkedő példáját vesszük górcső alá.
Nem olyan régen (már lassan jó 3 éve), hogy befejeztük a Szemetesláda rovatunkat. Ma azonban újra leemeljük a fedőt a kukáról, és megnézzük mi is lakozik a szemét között. Kis ráncfelvarrással kezdődik újra a szemetesláda. Ezelőtt általánosan ismert rossz filmeket vettünk sorra, és megnéztük miért olyan borzalmasak; miért nem működnek; és ha volt olyan, akkor mik voltak a pozitív részei.
Innentől a másik irányból fogjuk megközelíteni a „szemétnek” hitt alkotásokat. Ugyanis mindenki ismer olyan filmet, ami meglehetősen rossz, ám pont emiatt rendkívül élvezetes is. Egy komolynak szánt jelenet alatt éppen gurulsz a nevetéstől, hisz nem tudod elképzelni ki lehetett az a szerencsétlen, akinek a: forgatókönyvírás, storyboardozás, forgatás, vágás egyike alatt sem jutott eszébe, hogy mennyire akaratán kívül vicces az adott jelenet. Na – ma egy ilyen filmről lesz szó.
A filmbeli szamuráj „zsaru” sosem vesz fel ilyen ruhát, mint ami a hivatalos plakáton látható
Itt az ideje elmondani mindenkinek – 11 év után végre befejeződik A Klónok Háborúja. És a végre itt egyáltalán nem negatívan értendő. Ha ugyanolyan aktívan követted a Klónok Háborúja évadjait, mint én, akkor tudhatod hogy a sorozat meglehetősen hektikusan és befejezetlenül zárult le. A Star Wars ezúttal megkísérel tapaszt ragasztani e régen ejtett sebünkre, és végre úgy látszik tényleg elvarrja a Clone Wars levegőben maradt szálait.
Nincs mit tenni, nyakunkon az Oscar-gála. Mindenkinek megvan a véleménye, hogy szerinte melyik alkotásnak kellene nyernie a legjobb film kategóriájában, azonban már jóval kevesebben beszélnek az animációs jelöltekről. Ma megnézzük a 2019-es animációs filmjelölteket, és megbeszéljük melyik érdemli meg szerintünk az aranyszobrocskát.
Miről is szól a BoJack Horseman? Sokan szimplán azt mondják a depresszióról. Ez azonban egy végtelenül egyszerű leírása egy olyan összetett sorozatnak, mint ez – ugyanis szerintem a BoJack Horseman, a nevét adó ló ellenére nem másról szól, mint a legemberibb emberekről, akiket animációs sorozat valaha képernyőre vitt.
Hayao Miyazaki kétségtelenül az egyik legnagyobb név az animációs szakmában, mind a tradicionális, manga-vonalról, valamint az amerikai rajzfilmek terén is (ami egyszerre inspirálja Miyazakit és készteti másolásra a nyugati stúdiók tömkelegét is). Aki valamennyire járatos a rajzfilmek vagy a mangák világában, tudja kicsoda Miyazaki. Vagy ha így hirtelen nem is ismerős, a temérdek klasszikus filmje közül biztos látott jópárat.
Legyen az a gyerekvilág fantáziáin alapuló Totoro – A varázserdő titka; az alternatív világháborús Európában játszódó varázslótörténet, a Vándorló Palota; a környezetszennyezés és a háború veszélyeit taglaló Nauszika – A szél harcosai, valamint A vadon hercegnője; vagy a japán folklórra erősen építő Chihiro szellemországban, ami egy lány elfüggetlenedését mutatja be. A sor itt korántsem zárul be, azonban a mai cikkünkben nem ezeknek az örökzöldeknek a dicséréséről lesz szó. Éppen ellenkezőleg! Ma áttekintjük pár olyan munkáját a mesternek, amikről az átlag közönség kriminálisan keveset tud, ám bőven megérdemlik a figyelmünket.
No nem kell megijedni, nem jelentették be a half-life 3-at, de van azon kívül bőven még felfedeznivaló a Half-life világában. Csak pár hónapja hogy bejelentette a Valve az új VR-eszközük húzójátékat, ami nem mellesleg most tényleg Half-life játék (közel 10 év óta az első!), és úgylátszik meg is fog jelenni. Ám amíg erre várunk türelmesen (meg egy zsák pénzre hogy a Steam VR készülékét megvehessünk), érdemes odafigyelni a modolóközösségre, akik azóta sem adták fel a Half-life életben tartását.
Ennek egyik ragyogó példája a nemrég teljesen befejezett Half-life 1 felújítása, ami szintén lassan 10 éve már hogy készülőben van. Azonban megérte várni, a Crowbar Collective újra bebizonyította hogy jóval többek egy felértékelt modolócsoportnál.
