Zack Snyder, a Vizionárius Rendező elérkezettnek látta az időt, hogy a sci-fi műfajban is bizonyítsa rátermettségét. Mostani filmje, a Rebel Moon eredetileg Star Warsnak készült, a Lucasfilm azonban nem volt meggyőzve Snyder géniuszát illetően, ezért kiadták az útját – nem meglepő, hisz az elmúlt évek Star Wars-produktumait elnézve nem árt óvatosabban megközelíteni, hogy mit adnak ki a kezeik közül. Véleményem szerint pedig helyesen mérlegeltek, mikor arra jutottak, hogy Zack munkássága az utóbbi évek alapján sem minőségében nem váltaná meg a filmjeik jövőjét, sem stílusában nem összeegyeztethető a Disney babyyodás-porgos-babufrikes családbarát imidzsével. Így került a Birodalom- és Jedi-mentesített projekt a Netflixhez, ahol mostanság előszeretettel adnak szabad kezet a nagynevű hollywoodi rendezőknek, annak minden előnyére és kárára.
(tovább…)Be kell vallanom, nem tudnak túlságosan felvillanyozni az utóbbi években menetrendszerűen érkező életrajzi filmek: a mára kifulladóban lévő szuperhősfilmdömping mellett ezek jelentették a mögöttünk lévő évtized másik jövedelmező mozis trendjét. Mindeközben a mozikba egyre nehezebb a streaming elől elcsábítani az embereket, így a tengerentúli filmgyártás megpróbálja minden közéleti vagy popkulturális ikon életét pénzzé tenni, szinte már olyanokét is, akiknél ez az eltelt idő rövidsége vagy a jelentőségük ezt nem feltétlenül indokolná.
Ráadásul nagyon szűk az a mezsgye, ahol ezek a filmek valódi minőséget képviselnek. Egyik oldalról megvannak az inspirálatlan, a lehető legbanálisabb hollywoodi klisékre felhúzott szuperprodukciók, mint a Bohém rapszódia; a másik oldalról pedig azok a filmek, ahol a rendező művészi kiteljesedése és egója temeti maga alá a film tárgyát. Ilyen volt tavaly a Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi, és ebbe a kategóriába sorolom Bradley Cooper második rendezését, a Maestro-t is.
(tovább…)Az Éhezők viadala-széria trendformáló volt a 2010-es évek első felében, azidőtájt, mikor a Marvel- és szuperhős-őrület még nem érte el a tetőpontját. Néhány röpke évig a disztópikus young adult-filmek kitüntetett népszerűségnek örvendtek. Ezek közül messze a Suzanne Colllins regényfolyamán alapuló széria érte el a legnagyobb kritikai és nézői sikert, maga mögé utasítva többek között a hasonló alapállású Útvesztőt és a Beavatottat (ez utóbbinak már a befejező része sem készült el az érdeklődés hiányában – nem csodálom). Magától értetődő volt, hogy további történeteket kell kifacsarni Panem világából, és ezúttal ezt abszolút nem bánom, ugyanis a Collins által felépített világ van annyira érdekes, hogy bőven ad erre lehetőséget és mozgásteret.
(tovább…)Őszinte leszek, most első ízben éreztem azt, hogy semennyire nem mozgat meg egy új Marvel-film. Ez az érzés nem függetleníthető attól, hogy a Kvantumánia jelentette az utolsó reménysugárt (számomra legalábbis), hogy a stúdió képes reagálni a filmeket és sorozatokat ért elmarasztaló kritikákra, a látható színvonalesésre (a Galaxis őrzőit tegyük félre itt, hiszen az inkább a Végtelen Szága egy epilógusának feleltethető meg, és Gunn már nem meghatározó a jövő szempontjából) – hiszen arra hivatott, hogy bevezesse a filmek világába a Multiverzum Saga univerzumokon átívelő, legnagyobb fenyegetését, Kangot, a Hódítót (a bizonytalan sorsú Jonathan Majors által megszemélyesítve). Ezzel szemben a harmadik Hangya-film ugyanaz az unott, generikus, nézők elé okádott vásári mutatvány lett, mint a Marvel produktumainak aggasztó része 2021 óta. Ha pedig a stúdió képtelen a kulcsszereplőjének karaktert, motivációt adni, valós fenyegetésként ábrázolni, akkor mit várhatunk a Marvelektől?
(tovább…)Menetrendszerűen érkezett a következő Star Wars-sorozat a Disney+ felületére, hogy Dave Filoni egy újabb szerelemgyereke bontakozhasson ki élőszereplős változatában. Ahsoka Tano (Rosario Dawson) ugyan cameózgatott a „Filoniverse” más sorozataiban (Boba Fett könyve, A mandalóri), a jelenléte mindkét ízben totálisan nélkülözhető lett volna a történet szempontjából. Az viszont önmagában jelzésértékű, hogy a harmadik sorozatban bukkan fel mára a galaxisunkban egyik legnépszerűbbé váló hős – ami ezúttal a sajátja.
(tovább…)Magyarországon a politikai állásfoglalástól és eszmecseréktől az emberek félnek, mint a tűztől. A kettészakadt társadalom azonban a leginkább mindennapos szituációkból is képes összetűzést szítani, mivel a politika az élet minden szegmensét átitatta. Az ember amerre csak tekint, nem tud kitérni a gondolkodást, az érzelmeinket kondicionáló hatása elől. Egyre kevesebb az olyan információ, mely ne illene rögtön bele egyik, vagy mindkét világnézeti sémába. A közös értelmezési keret hiánya pedig olyan szellemi aszályhoz vezet, ahol elég egy szikra az újabb konfliktusok fellángolásához. Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre a napjaink pszichotikus Magyarországának kórképe a kisember lencséjén keresztül.
(tovább…)Horrorok terén 2023 eddig keveset mutatott – hiányoztak az eredeti forgatókönyvön alapuló, frissnek ható, erőteljes műfaji filmek a mozivásznakról (és a streaming-platformokról). Hogy egy példát említsek, a Blumhouse idei első nagy dobása, a M3GAN teljes joggal fog idővel feledésbe merülni. Kár, hogy a Barbenheimer-láz közepette kevesebb figyelem hárul más művekre, ugyanis a Beszélj hozzám! maradéktalanul megfelel az általam megnevezett ismérveknek, és érdemes róla beszélni. Már csak az okból is, hogy rendezőpárosa, Danny és Michael Philippou része annak az újhullámos horrorfilmes generációnak, akik a közösségi média platformokról léptek be a filmkészítés világába.
(tovább…)Sam Levinson üstökösként tűnt fel Hollywood bíbor égboltján: az Eufória 2019-es elsöprő sikerét követően felívelőben volt a fiatal amerikai író-rendlező népszerűsége. Nimbusza azonban nem tartott sokáig. Előbb a koronavírus-járvány alatt forgatott Malcolm és Marie, aztán a második évad kapcsán került a kritikák kereszttűzébe, a nézők és a kritikusok részéről egyaránt. Ezen vélemények számos dolgot róttak fel neki, többek között a női testek túlszexualizálását, ami kapcsán Levinsonnak több súrlódása is volt színészeivel; több ízben kellett meztelen jelenetekről lebeszélni őt, azok feleslegességére és indokolatlanságára hivatkozva. Új sorozatát, Az idolt már egészen más hangulatú várakozás övezte.
(tovább…)Úgy tűnik, továbbra is a folytatások, előzmények, rebootok és requelek (köszönjük a kifejezést a 2022-es Sikolynak) korát éljük. Ez a horrorzsánerre kiemelten igaz – csak a tavalyi évben Szellempofa, Pinhead, Bőrpofa és a Ragadozó is megkapta a maga újragondolását. Sam Raimi kultikus Gonosz halott-szériája 10 éve már kapott vérátömlesztést az elsőhöz hasonlóan szintén Gonosz halottnak elkeresztelt folytatás által. Újabb 10 évvel később itt az újabb folytatás, az uruguayi Fede Alvarez után ezúttal Lee Cronin ülhetett a rendezői székbe, hogy modernizálja a horrorklasszikust. Kérdés, mire jut az Evil Dead Rise? Mivel nem volt magyar bemutatója, önkényesen a film eredeti nevét fogom használni.
(tovább…)A mandalóri 2. évadának zárása sokat ígérő volt – Din Djarin hosszú utazása révbe ért, Grogu végre visszajutott a jedikhez (egszen pontosan CGI Luke-hoz), hogy folytathassa kiképzését, és évszázadok múltán rá is épülhessen egy kasszát robbantó Star Wars-széria (más kérdés, hogy akkor már kevésbé lesz cuki). Kétségkívül jó döntés volt megválni a karaktertől, a rá épülő sztorit csak hatalmas erőlködés árán ikerült két évadig kihúzni (ráadásul mindkét finálé arra épült, hogy az in medias res Gideon megkísérelte elrabolni a jedi csöppséget). Azzal, hogy kikerült a képből, és be lett a sorozatba hozva a Klónok háborújából megismert Bo-Katan Kryze, újabb, sokkal nagyobb távlatok nyíltak meg.
(tovább…)