Szerző: Dr Gonzo

Film

Transformers, szörnyekkel – Godzilla x Kong: Az új birodalom kritika

Három évet követően folytatódik a két évtizedes mozis ikon közös kalandja: Mechagodzilla legyőzését követően Godzilla a felszínen afféle kaiju Hellboy-ként közreműködik a planéta rendjének fenntartásában (eközben kíméletlenül aprítja az emberiség történetének évezredes emlékeit), míg Kong visszavonultan éldegél az Üreges Földben, főleg azon búslakodva, hogy egyedüli hatalmas majomként mindenhova üldözi a magány. A napi rutin nem tartható örökké, ugyanis a mélyben egy nagy dög mindig megmozdul, amire hőseinknek reagálnia kell.

(tovább…)
Film

Abszurd, groteszk és szürreális – Szegény párák kritika

Jorgosz Lanthimosz (emellett a magyar átírás mellett tettem le a voksom, pedig találkoztam vagy négyféle verzióval) korunk egyik legizgalmasabb szerzői filmese, akinek élénk, jellegzetes kézjegyei miatt művei olyan mértékben össze nem téveszthetőek, mint Wes Anderson vagy Lars von Trier remekei. A Szegény párák ugyan adaptáció, és ezúttal a görög rendező a forgatókönyvből nem vette ki a részét, de mégis, már az első három perc alatt széles mosollyal dőlhettem hátra a moziszékben – visszatértem Lanthimosz világába, ami furcsább, harsányabb és szatirikusabb, mint valaha.

(tovább…)
Film

Sci-fi: The Motion Picture – Rebel Moon kritika

Zack Snyder, a Vizionárius Rendező elérkezettnek látta az időt, hogy a sci-fi műfajban is bizonyítsa rátermettségét. Mostani filmje, a Rebel Moon eredetileg Star Warsnak készült, a Lucasfilm azonban nem volt meggyőzve Snyder géniuszát illetően, ezért kiadták az útját – nem meglepő, hisz az elmúlt évek Star Wars-produktumait elnézve nem árt óvatosabban megközelíteni, hogy mit adnak ki a kezeik közül. Véleményem szerint pedig helyesen mérlegeltek, mikor arra jutottak, hogy Zack munkássága az utóbbi évek alapján sem minőségében nem váltaná meg a filmjeik jövőjét, sem stílusában nem összeegyeztethető a Disney babyyodás-porgos-babufrikes családbarát imidzsével. Így került a Birodalom- és Jedi-mentesített projekt a Netflixhez, ahol mostanság előszeretettel adnak szabad kezet a nagynevű hollywoodi rendezőknek, annak minden előnyére és kárára.

(tovább…)
Film, Netflix

A forma a tartalom felett – Maestro kritika

Be kell vallanom, nem tudnak túlságosan felvillanyozni az utóbbi években menetrendszerűen érkező életrajzi filmek: a mára kifulladóban lévő szuperhősfilmdömping mellett ezek jelentették a mögöttünk lévő évtized másik jövedelmező mozis trendjét. Mindeközben a mozikba egyre nehezebb a streaming elől elcsábítani az embereket, így a tengerentúli filmgyártás megpróbálja minden közéleti vagy popkulturális ikon életét pénzzé tenni, szinte már olyanokét is, akiknél ez az eltelt idő rövidsége vagy a jelentőségük ezt nem feltétlenül indokolná.

Ráadásul nagyon szűk az a mezsgye, ahol ezek a filmek valódi minőséget képviselnek. Egyik oldalról megvannak az inspirálatlan, a lehető legbanálisabb hollywoodi klisékre felhúzott szuperprodukciók, mint a Bohém rapszódia; a másik oldalról pedig azok a filmek, ahol a rendező művészi kiteljesedése és egója temeti maga alá a film tárgyát. Ilyen volt tavaly a Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi, és ebbe a kategóriába sorolom Bradley Cooper második rendezését, a Maestro-t is.

(tovább…)
Film

A ellenség gerincét meg kell hajlítani, nem megtörni – Énekesmadarak és kígyók balladája kritika

Az Éhezők viadala-széria trendformáló volt a 2010-es évek első felében, azidőtájt, mikor a Marvel- és szuperhős-őrület még nem érte el a tetőpontját. Néhány röpke évig a disztópikus young adult-filmek kitüntetett népszerűségnek örvendtek. Ezek közül messze a Suzanne Colllins regényfolyamán alapuló széria érte el a legnagyobb kritikai és nézői sikert, maga mögé utasítva többek között a hasonló alapállású Útvesztőt és a Beavatottat (ez utóbbinak már a befejező része sem készült el az érdeklődés hiányában – nem csodálom). Magától értetődő volt, hogy további történeteket kell kifacsarni Panem világából, és ezúttal ezt abszolút nem bánom, ugyanis a Collins által felépített világ van annyira érdekes, hogy bőven ad erre lehetőséget és mozgásteret.

(tovább…)
Film

Apátia – Marvelek kritika

Őszinte leszek, most első ízben éreztem azt, hogy semennyire nem mozgat meg egy új Marvel-film. Ez az érzés nem függetleníthető attól, hogy a Kvantumánia jelentette az utolsó reménysugárt (számomra legalábbis), hogy a stúdió képes reagálni a filmeket és sorozatokat ért elmarasztaló kritikákra, a látható színvonalesésre (a Galaxis őrzőit tegyük félre itt, hiszen az inkább a Végtelen Szága egy epilógusának feleltethető meg, és Gunn már nem meghatározó a jövő szempontjából) – hiszen arra hivatott, hogy bevezesse a filmek világába a Multiverzum Saga univerzumokon átívelő, legnagyobb fenyegetését, Kangot, a Hódítót (a bizonytalan sorsú Jonathan Majors által megszemélyesítve). Ezzel szemben a harmadik Hangya-film ugyanaz az unott, generikus, nézők elé okádott vásári mutatvány lett, mint a Marvel produktumainak aggasztó része 2021 óta. Ha pedig a stúdió képtelen a kulcsszereplőjének karaktert, motivációt adni, valós fenyegetésként ábrázolni, akkor mit várhatunk a Marvelektől?

(tovább…)
Disney+, Sorozat

Szájas, a fehér mágus – Ahsoka kritika

Menetrendszerűen érkezett a következő Star Wars-sorozat a Disney+ felületére, hogy Dave Filoni egy újabb szerelemgyereke bontakozhasson ki élőszereplős változatában. Ahsoka Tano (Rosario Dawson) ugyan cameózgatott a „Filoniverse” más sorozataiban (Boba Fett könyve, A mandalóri), a jelenléte mindkét ízben totálisan nélkülözhető lett volna a történet szempontjából. Az viszont önmagában jelzésértékű, hogy a harmadik sorozatban bukkan fel mára a galaxisunkban egyik legnépszerűbbé váló hős – ami ezúttal a sajátja.

(tovább…)
Film

Pszichózis Pannóniában – Magyarázat mindenre kritika

Magyarországon a politikai állásfoglalástól és eszmecseréktől az emberek félnek, mint a tűztől. A kettészakadt társadalom azonban a leginkább mindennapos szituációkból is képes összetűzést szítani, mivel a politika az élet minden szegmensét átitatta. Az ember amerre csak tekint, nem tud kitérni a gondolkodást, az érzelmeinket kondicionáló hatása elől. Egyre kevesebb az olyan információ, mely ne illene rögtön bele egyik, vagy mindkét világnézeti sémába. A közös értelmezési keret hiánya pedig olyan szellemi aszályhoz vezet, ahol elég egy szikra az újabb konfliktusok fellángolásához. Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre a napjaink pszichotikus Magyarországának kórképe a kisember lencséjén keresztül.

(tovább…)
Film

Az év eddigi legjobb horrora? – Beszélj hozzám kritika

Horrorok terén 2023 eddig keveset mutatott – hiányoztak az eredeti forgatókönyvön alapuló, frissnek ható, erőteljes műfaji filmek a mozivásznakról (és a streaming-platformokról). Hogy egy példát említsek, a Blumhouse idei első nagy dobása, a M3GAN teljes joggal fog idővel feledésbe merülni. Kár, hogy a Barbenheimer-láz közepette kevesebb figyelem hárul más művekre, ugyanis a Beszélj hozzám! maradéktalanul megfelel az általam megnevezett ismérveknek, és érdemes róla beszélni. Már csak az okból is, hogy rendezőpárosa, Danny és Michael Philippou része annak az újhullámos horrorfilmes generációnak, akik a közösségi média platformokról léptek be a filmkészítés világába.

(tovább…)
Max, Sorozat

Egy Rév Marcellel több a szürke ötvennél – Az idol kritika

Sam Levinson üstökösként tűnt fel Hollywood bíbor égboltján: az Eufória 2019-es elsöprő sikerét követően felívelőben volt a fiatal amerikai író-rendlező népszerűsége. Nimbusza azonban nem tartott sokáig. Előbb a koronavírus-járvány alatt forgatott Malcolm és Marie, aztán a második évad kapcsán került a kritikák kereszttűzébe, a nézők és a kritikusok részéről egyaránt. Ezen vélemények számos dolgot róttak fel neki, többek között a női testek túlszexualizálását, ami kapcsán Levinsonnak több súrlódása is volt színészeivel; több ízben kellett meztelen jelenetekről lebeszélni őt, azok feleslegességére és indokolatlanságára hivatkozva. Új sorozatát, Az idolt már egészen más hangulatú várakozás övezte.

(tovább…)