Ha csak eszünkbe jut, hogy az álomgyár egy másik szeglete idén többek között a Dóra, a felfedező élőszereplős verziójával készül magát megmérettetni a blockbuster-versenyben, a Disney „old but gold” klasszikusainak feltámasztása nem is tűnik olyan ördögtől való gondolatnak. Ez a formula egyébként sem új keletű az egeres cég háza-tájékán, hisz próbálkoztak már korábban is a klasszikus meséik feltámasztásával, elég csak az 1996-os Glenn Close fémjelezte 101 kiskutyára gondolni, aminek anno még második része is készült. Ezt követően 2010-ben próbálkoztak újra, ekkor Tim Burton ragadta magához a gyeplőt, hogy levezényelje a saját Alice Csodaországban vízióját. 2014-től kezdődően pedig évente jönnek ki az újabb remakek, eddig olyan címekkel gazdagodtunk, mint a Hamupipőke, A dzsungel könyve, vagy A szépség és a szörnyeteg. Az idei évre a remake-láz a Marvel univerzumát is túlszárnyaló üzemi hőfokra kapcsolt, ugyanis nem kevesebb, mint négy filmmel készülnek elkápráztatni a moziközönséget.