Álintellektuális guilty pleasure – így tudnám nagy általánosságban jellemezni Wes Anderson munkásságát. Adott egy zseniális színészgárda fergeteges dialógusokkal, roppant egyedi látványvilággal és bő adag abszurd humorral megspékelve, a történet azonban faék egyszerű és szinte görcsösen mellőz minden kidolgozott, fajsúlyos mondanivalót. Kvázi egy Wishes Örkény, csak sok rajta a pasztellmáz, mondaná a sznob kritikus, teljes joggal. Akkor mégis mi az oka annak, hogy fél Hollywood szeretne dolgozni a rendezővel és a Cannes-i filmfesztivál tárt karokkal várja Anderson legújabb műveit? A kritika nyomokban spoilert tartalmazhat.
