Szaúd-Arábia és Szíria után ezúttal Teherán, Irán fővárosa a helyszíne a Kelet gyöngyszemei című cikksorozatom harmadik részének. Annak az országnak a fővárosa, amely a híradásokban többnyire az ajatollah és a nómenklatúrájának fenyegető üzeneteivel, urándúsítással és az elnyomó síita rezsim ellen harcolók kivégzéseivel szerepel.

A szélsőségesen fundamentalista ország előszeretetettel szít fel más országokban mélyen meghúzódó konfliktusokat vallási meggyőződéséből kifolyólag, elég csak a jelenlegi is zajló jemeni polgárháború példájára tekinteni. Irán azonban nem csak a Jement és környező országokat tartja folyamatos terrorban, hanem évtizedek óta háborúban áll a saját népe ellen, mint ahogy annak Ali Soozandeh filmje, a Teheráni tabuk is tanúbizonyságát adja.

A Teheráni tabuk animációs dráma, és nem is a (nem elhanyagolható) iráni filmgyártás terméke. A cikksorozatban azért kap helyet, mert annak ellenére, hogy a film német-osztrák koprodukció, a rendező Ali Soozandeh Iránban született, és csak 20-as éveiben emigrált Németországba; ráadásul perzsa nyelven lett leforgatva, olyan színészek közreműködésével, akik szintén disszidáltak az országból.

Nem is meglepő: Iránban aligha forgathatott volna le egy ilyen, az iráni működéssel kritikus filmet. Érdekesség, hogy a film szereplőit az őket megszólaltató színészekről mintázták, és nem csak mintázták, hanem valóban a saját mimikájuk, arcjátékuk jelenik meg. A film rotoszkópos technikával lett leforgatva, a green screen előtt játszó színészek arcára utómunkával tették rá az animált réteget, ami realisztikus mivolta miatt a valóság illúzióját adja.

A történet több szálon fut egyszerre, bemutatva az iráni társadalom válságának minél több szeletét, minél több szemszögből. Egyúttal annak legnagyobb problémaforrását, a ráoktrojált, élhetetlen és elavult társadalmi normákat, mely legkomolyabban a nőket sújtja, de a férfiak is elszenvedői. A film minden pillanatában megbújik valahol a diktatúra egy szimbóluma vagy annak társadalomra kifejtett hatása: vagy csak az ajatollah falon lógó fényképe egy hivatalban, a rádióból szóló, csador viselésére felszólító propaganda vagy egy járőröző rendőr, aki egy kézen fogva járó párt igazoltat, hogy megtudja, házasok-e.

A rezsim iszlámot eltorzító normái az egész életet behálózzák, hatásait kifejti a kultúrára, a szocializációra, a közigazgatást bürokratikussá teszi és olyan problémákat szül, amelyek egy egészséges társadalomban fel sem merülnek, de itt akadályként tornyosulnak az emberek fölé. Ezek az akadályok megaláznak, kiszolgáltatottá tesznek és korrumpálnak. Fontos megjegyezni, hogy hiába patriarchális az iráni társadalom, és a nők érzik ennek a hatásait a mindennapokban, mint minden diktatúrában itt is érvényesül, hogy az elnyomott réteg nem csak a rabok között képviselteti magát, hanem a börtönőrök között. Ugyanúgy egy férfi számára is megvannak a konzervatív társadalmi viszonyok hátulütői.

Soozandeh filmje kőkemény kritika az Iránban fennálló politikai, illetve vallási rendszerről, és az ott élő emberek életútjairól és kiszolgáltatottságáról, a tort ülő diszkriminációról, képmutatásról és kizsákmányolásról. Átfogó képet ad mindenről, ami az átlagember életét megnehezíti. Mindezt gyönyörű animációval, humorral és iróniával körítve – alapmű az ország és a térség kultúrája iránt érdeklődőknek, és minden filmszeretőnek.