Az HBO jóvoltából láthattuk az első négy részt, és írtunk is róla. Akkor vegyesek voltak az érzéseink. Noha javuló tendenciát mutatott, nem voltunk az első évad magaslatában. Most befejeztük az évadot, és elmondjuk, hogy mit tapasztaltunk.

A cikk megírásának pillanatában nincs infó arról, hogy lesz-e a Westworldnek ötödik évada. Azt lehet tudni, hogy az HBO / Discovery jelenlegi atyaúristene David Zaslav azt a szent feladatot kapta, hogy rendezze át a dolgokat költségcsökkentés címén. Ennek az eredménye lett többek közt a Batgirl film kaszálása is, a beletolt nagy mennyiségű lóvé és munka ellenére is. Az információk szerint az HBO Max és a Dicovery+ összeolvadása hetven munkahely megszűnését eredményezte, és megannyi már készülő, vagy tervben lévő projekt halálát. Persze a realityk, vagy készülő animációs sorozatok, filmek könnyen halnak, de ne feledjük, hogy a nagy sikerű, idén bemutatott Batman film folytatása sem kapta meg a zöld lámpát.

Jó, erőteljesen kétlem, hogy egy ilyen folytatás a kukában végezné, és nem gondolnám azt sem, hogy az HBO nehézfegyvere a Westworld ne kapná meg a maga záró évadát. De nézzük a tényeket. A sorozat, ami az elsővel súlyos atombombaként érkezett, kissé megkopottá vált a negyedik szezonjára. De az idei szezon utolsó részét egyfajta zárásként is lehetne értelmezni, de erről majd később. Spoileres leszek.  

Az első négy rész vegyes érzelmeket hagyott maga után, ez gondolom az arról írt bejegyzésemben is átjött. A szituáció nem változott érdemben. A negyedik évad elején tapsoltam, hogy Ed Harris újra főgonosz lesz, és nagyobb teret kap. Egyszerűen azért, mert Harris jól hozza a karaktert, és eleve egy baromi jó színész, akinek jutalom, ha egy velejéig romlott karaktert hozhat. Ezt sorozat eleje azt hiszem, bőven bebizonyította. Aztán nagy pofont kaptunk, vagyis talán számítani lehetett rá, de a Tessa Thompson által alakított Charlotte Hale lett a központi szarkeverő.

Vagyis ugye eddig is ő volt, és nem is Charlotte Hale már, hanem az első évad naivájából lett forradalmár Dolores másolata, de ebbe ne is menjünk bele részletesen, mert matrjoska baba szerű boncolgatás lesz a vége, és csak egyre jobban belebonyolódunk. Aki látta az eddigi évadokat, tudja miről beszélek. Amúgy ez nem is lenne alapvetően baj, mert Thompson nem rossz színész, de Ed Harris kaphatott volna nagyobb porondot. Azért van szerepe, de erről is majd a maga idejében.  

Az erőteljesen érezhető, hogy az évadban az írók szerettek volna valamilyen szinten tiszta lappal indulni, mindezt úgy, hogy nem dobják a kukába az eddigi történéseket. Ez érthető, tekintve a harmadik szezon esetlenségét. A trükköt egy időugrással oldották meg, de a bevált recepteken nem változtattak. Itt van ugye először is az alaplé. Tégy össze két egymással jól működő karaktert, és rakd őket egy jó kis road trip jellegű sínre. Caleb és Maeve a világot próbálja megmenteni, míg Bernard és a humor faktort olykor csípős megjegyzéseivel szállító Stubbs, ugyanezt igyekszik kivitelezni. Mindeközben a harmadik páros megadja az évad nagy rejtélyét.

Bár az előző évadban Dolores fűbe harapott, idén megkaptuk Christinát. A karakter új, Evan Rachel Wood marad, és ennek van jelentősége. Míg a szerencsétlen csaj egyik napról a másikra kiszakad megszokott életéből, feltűnik mellette egy idegen férfi, aki nekünk szintén nagyon ismerős. Teddy visszatér, de arról fogalmunk sincs ki is ez a Teddy, és mit akar. A recept következő pontja következik. Ha megvannak a párosok, vázold fel magadnak az évad történetét lineárisan, majd tépd apró darabokra és keverd össze. Az írók megint az idővel játszanak, meg sem kell már lepődnünk. 

Charlotte-Dolores ugye a második időugrás végére már húzott egy jó Skyneteset és mondhatjuk leigázta a földet. Az embereket egy toronyból kiküldött jellel irányítja, és érdekes csavarként, ahogy az első évadban a robotok, most az emberek töltik be a játék szerepét. Persze a Terminátor allegória mit sem érne a lázadók kicsiny csoportja nélkül, amelyikben az egyik központi szerepet Caleb immár felnőtt lánya tölti be. Mindeközben Caleb másolatait Charlotte – Dolores megöli, újraéleszti annak érdekében, hogy megtudja miként képes ellenállni annak a rádiójelnek, amivel mindenkit irányít. Atyaég! Ez így visszaolvasva sem egyszerű, pedig még hol vagyunk az évad végétől!

De hát ez volt mindig is a Westworld bája, hogy kapunk egy adag katyvaszt, egy nagy puzzle dobozt, és csak az évad végére áll össze a kirakós. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt nem szállítja ez az évad, de sajnos valamiről megfeledkeznek az alkotók. Mi ezt a mozit már láttuk. Igen, sajnos a formula túlontúl ismerős, amivel nem is lenne baj, ha a másik nagy erényét megvillantaná tisztességesen a sorozat. Amit az évad első feléről írtam múltkor, az most fokozottan jelen van. A sorozat felteszi a nagy filozófiai kérdéseket, de válaszokat, vagy lehetséges válaszokat, már nem ad rá.  

Sajnos úgy néz ki, hogy valóban csak a bevált receptet vették elő újra, és bár a harmadik évadhoz képest egy letisztultabb, izgalmasabb történetet kapunk, mégsem azt, ami miatt a Westworld akkorát ütött a megjelenéskekor. Az évad akció orientált, és mire valaki felteszi a mi végre vagyunk kérdést, a választ már nincs idő megválaszolni. Pedig érezni, hogy itt valami nagy és végső kezdődik. Bernard messiásként robog előre, látja a jövőt, hisz lefuttatott pár virtuális szimulációt amíg a Norman Bates féle hotelben ücsörgött, nyakig porban.

A végeredmény nem túl jó. Ezt meg is mondja. Nem fogja senki túlélni az egész sztorit. És bár kétségtelen, hogy Stubbs rettentő jól kiegészíti Bernardot, sajnos sok pluszt nem kapunk az évad nagy részében azon kívül, hogy robognak előre a küldetés miatt, és csatlakoznak az ellenálláshoz (amit a sorozat kívülállónak hív mellesleg, de okkal). Kár, pedig mivel valóban a hattyúdal keserű éneke hallatszódik lenne idő egy kis filozofálgatásra.  

A mostani szezon hirtelen előkapott rugós bicskája ugye az, hogy évad közben is ugrunk egyet az időben.  Míg Maeve és Caleb küldetésre indult az első részben, a másodikra már Maeve (aki közben fűbe harapott, de az időközben színre lépő Bernard feléleszti) már Frankievel (Caleb felnőtt lánya) próbálja megakadályozni Charlotte-Dolores világuralmi terveit. Ez így leírva egész sablonosnak látszik, és csak Tessa Thompson játéka menti meg attól a karaktert, hogy egy B kategóriás fantasy karikatúra szerű gonosza legyen.  

De ha már színészi játék. Evan Rachel Wood hozza a tőle elvárhatót, főleg, hogy az első rész naiváját játssza újra. Aztán robban a bomba, mikor kiderül, hogy ő csak virtuálisan létezik, test nélkül és minden szereplőt ő maga teremtett maga köré, beleértve Teddy-t is. Fő feladata pedig, hogy narratívát ír Charlotte – Dolores bábfiguráihoz. Christina talán a legérdekesebb, legizgalmasabb szálat kapta az évadban, és adott volt számára a lehetőség, hogy színészkedjen széles skálán. 

Míg talán a harmadik évadnál hiányoltam, hogy Aaron Paul alul volt használva addig az évad második felében jól megkínozták, ezzel teret nyitva a srácnak a jó színészi játékra. Nem kapott nagy monológot, vagy emlékezetes pillanatokat (egek, hol vagyunk már már Anthony Hopkins eget rengető jelenetitől), de a teret sikerült kitöltenie. Mindezzel ellentétben Ed Harrisnak egy jelenete volt, mikor is William robot énje  szembekerült az eredetijével, és egzisztenciális kérdéseket feszegetett, de az íróknak azokat is sikerült frankón a levegőben hagyniuk.  

És tudom, írtam egy csomó negatívumot, pedig a javulás érzékelhető. Az évad valóban összeszedettebb, és logikusabb, mint az előző. Persze talán ez miatt sínyli meg, hogy azt az értékes fűszert kifelejtették a főzés során, ami elmélkedésre hívja az embereket. Amúgy viszont technikai mézes-krémes az egész évad. Gyönyörű képsorok, eszméletlen díszlet, és a Ramin Djawadi által komponált zene sosem volt ennyire jó és nosztalgikus a maga saját univerzumában.  

Kénytelen vagyok azt mondani, hogy a befejezést mégis elkapkodottnak éreztem. Charlotte-Dolores és Mave két perc alatt golyót kap a fejébe Williamtől miközben ölik egymást, és ez egy nagyon egyszerű, véges lezárása két ekkora karakternek. Na, nem minta nem lehetne feléledni a Westworld világában, ám jelenlegi tudásunk által ez végleges halál. Bernard, Stubbs mind feláldozta magát a küldetésért, és ők azért kaptak egy szívszorítóbbnak ható pillanatot, de az érdem itt is nagyrészt a színészeké, nem az íróké. Persze ennek ellenére nincs világmegváltás. Bernard elmondása alapján senkit nem lehet megmenteni, csak egy apró reményt az új világ létrehozására. A sorozat a végéig kriptikus marad kissé, de feltehetőleg mindenki kihalt, ember és robot egyaránt. Azaz majdnem.

Miután érzékeny búcsút vesz apjától (vagyis annak a gépi verziójától), Frankie és társai még életben maradtak. Hogy meddig azt nem taglalja a sztori. Christina átkerült a fénybe, és a virtuális valóságban barangolva olybá tűnik újra létrehozza az eredeti Westworldot. Mi a célja? Talán a  következő szezonból kiderül. William is kap egy stáblista utáni jelenetet, legalábbis a robot másolata. Úgy tűnik tippre, hogy a készítők lezárás jellegű utolsó részt írtak, de számítanak egy ötödik szezonra. Annak viszont már a leköszönő évadnak kellene lennie. Kérdés persze, hogy tudnak-e az írók egy emlékezetes lezárást írni, vagy marad a mostani szint, ami egy átlag sci-finek nem rossz, klasszikusnak kissé kevés.  

A Westworld 4. évadját megtaláljátok az HBO Max műsortárában.