Nyugodtan mondhatjuk, hogy a történetmesélés aranykorát éljük. A filmek elárasztják a mozikat, a sorozatok a televíziók képernyőit, és a képregényes piac is tobzódik jobbnál jobb címekben. Vagyis, valóban tobzódik? Nem csoda egyébként, ha ilyen kínálat mellett az ember azt veszi észre, hogy egy csomó olvasni vagy látnivaló gyűlik fel a háta mögött, és mikor megfordul, a dőlni készülő művek tornya agyonnyomja. Úgy gondoltam hát, mi lenne, ha cikk formájában megírnám a lemaradás behozást, és a teljesség igénye nélkül megnéznénk, mi is pontosan a helyzet a nagy képregény kiadók háza táján. Elsőnek kezdjük a DC Comics-szal.

 Action Comics

A büdös nagy szituáció az, hogy Superman halott. Igen, már megint. Tudjuk ez semmit se jelent a képregények lapjain, a karakterek úgy halnak és kelnek életre, mint ahogy a széljárás változik egy rossz napon. Itt sem kell aggódnunk. Bár egyelőre szó sincs arról, hogy Supi feltámad, a multiverzum miatti kavarodásból itt maradt másik Superman átveszi a helyét. Persze kopasz ellenfele, Lex már díszeleg az „S” szimbólumban és senki sem biztos benne, hogy annyira megjavult, mint amennyire mondja (ne felejtsük, Justice League tag is volt). Mindeközben, hogy semmi se legyen teljesen érthető, megjelenik egy fickó, aki nem csak Clark Kentnek mondja magát, de úgy is néz ki, annak az emlékeit is hordja, de nem tud semmilyen Superman identitásról. A szép kis kavarodást, és a New 52-es Superman halálát nyilván az motiválta, hogy valamilyen szinten visszaállítsák a régi status quo-t. Ez nem is volt annyira rossz, mint amennyire annak tűnt az ötlet. A másik univerzumból itt ragadt Superman ugyanis rendelkezik egy feleséggel (Lois Lane) és egy gyerekkel is, ami egy kicsit felrázza a karaktert. Luthor totál megítélhetetlen hősködése, és arrogáns pökhendisége is jól működött, valamint a nagy rejtély is, hogy ki a fene ez a Clark Kent. Persze a hangsúly azon volt, hogy később behoztak két ellenfelet a jövőből, akiknek az volt a célja, hogy kinyírják Luthort, mert az úgyis egy világuralomra törő őrült lesz előbb-utóbb, aki embertelen gonosz tetteket hajt majd végre, dögöljön hát meg. Az új Supi meg rögtön a megmentésére sietett. Kész a konfliktus. A dolog amúgy jól is elsülhetett volna, de nem igazán kaptunk mást, mint némi erőltetett moralitást, amit pár bunyó megszakított, egészen a Superman Reborn crossoverig.

Superman Reborn

A Superman és az Action Comics lapjait átszövő pár részes sztori már ráment a titokzatos Clark Kentre, aki nem más, mint Mr. Mxyzptlk. Itt is az a szitu, hogy azt hittem, vacakabb magyarázatot adnak, de a kis vicces bajkeverő behozatala tetszett. Az már kevésbé, hogy a történet többi része teljesen egy helyben állás volt. Az egyetlen érdekes hozadéka az egésznek az volt, hogy Mr. Mxyzptlk vacakolását egy titokzatos csuklyás, mindenhatónak tűnő lény indította el, aki a mostani DC univerzumban egyre több helyen feltűnik, és egyelőre úgy néz ki, hogy a motivációi és cselekedetei csak arra jók, hogy fokozzák a rejtély faktort. Persze lehet, hogy én nem olvastam valamelyik címet, és csak kevés infóm van róla. Mindenesetre a Superman Reborn nem sok mindent adott, csak tingli-tangli volt a történet szempontjából. Mondjuk azt a számlájára lehet írni, hogy Superman fia egész jó karakternek látszik (van is már majdnem saját címe, a szintén nagyszerű karakter jelenlegi Robinnal). Ja, és persze a végén hivatalossá tették az új Supermant az univerzumban. Nagyszerű! Aki kiigazodik a DC eddigi történelmén és karakterein, annak fizetek egy sört. De komolyan.

 All Star Batman

A nagyon beharangozott új Batman szériát vártam, mint a messiást. Ez nem is csoda, lévén a volánnál a gyakorlott Batman író Scott Synder ült, és a rajzokhoz bedobták John Romita Jr.-t. A történet, amelyben a denevér végigrángatja Kétarcút fél Amerikán, egy nagyszerű és látványos történetet ígért. Meg is kaptuk. Arra gondoltam, hogy nem egy egyszerű road trip lesz ez, de hogy ennyire véres, akciódús őrületet kapunk, arra nem. És megkaptuk! Persze a történetszál lezárása után a cím egy kissé vesztett erejéből, és vesztettük Romitát is, de az új történetszál ellenére maradt a kísérletező hang, és az olykori nem lineáris történetmesélés, ami totális plusz pont.

Batman

A fő Batman képregény az előzővel ellentétben már nem mutat annyira fényes pontot, mint amekkorát akkor produkált, mikor Scott Synder vitte. Mikel Janín rajzaira egy percig sem lehet panasz, Tom King sztorijára már inkább. Jóval többet ki lehetett volna ebből hozni. A szitu a következő: Psycho Pirate (ne is kérdezzétek) totál megőrjítette Gotham Girlt (aki nem tudná, ilyen is van a Rebirth óta) így Batman fogta magát, összefésült pár rossz fiút, mert mostanában ez lett a szokása, hogy egy saját Suicide Squadot üzemeltet, és elindult Santa Prisca szigetére, ami Bane uralma alatt van, hogy kirabolja onnan a Psycho Pirate-t. Tervei szerint majd az visszacsinálja a hókuszpókuszt, amit a lányon művelt, de persze sosem mennek egyszerűen a dolgok. Kapunk egy csomó Macskanő-Batman szerelmi szálat, vívódást, flashbacket meg kutyafülét, ami senkinek sem hiányzik. Aztán a terv sikerül, vissza Gothambe, Bane meg utánuk. Kapunk egy csomó teljesen erőltetett ‘Bane olyan, mint Batman, csak negatívban’ összehasonlítást, és egy adag tesztoszteron túltengést. Aztán ennyi. Kinek kell ez? Szerencsére már kint van a 21. szám, ami új történetet ígér „The Button” címen, és a címlapon ott virít Flash, meg a Watchmenből jól ismert jelvény. Aki nem tudná, a Watchmen univerzuma összeolvadt a DC univerzummal (idióták). Ja, azt említettem, hogy állítólag lesz Flashpoint is?

Aquaman

Nekem az Aquaman az egyik legérdektelenebb karakter, aki létezik a világon. Ennek ellenére nagy mondásom, hogy nincs vacak karakter, csak rossz író. És itt a bizonyíték, hogy igazam van. Aquaman ősellensége a Fekete Manta (micsoda név, micsoda jelmez) jó kis összeesküvést hoz létre egy titokzatos szervezettel (minden második bokorban van egy), hogy kicsesszen nemezisével. Így Atlantisz nemzetét egymásnak feszíti az Egyesült államokéval. Meg kell mondjam, az egész baromi jó lett. Szárazföldi és víz alatti csaták, feszültség, karakterizálás. Totálisan ajánlott. Aztán a konfliktus igen egyszerűen megoldódik, és jön az új szál, egy új gonosz segítségével. Az egyelőre még uncsinak néz ki, szóval le is maradtam az éppen aktuális számokkal. De ember! Végre Aquamant olvasok, az is valami.

Detective Comics

A Supermanes verziójával ellentétben, a DC egyik ősrégi címe meglehetősen elviselhető minőséget hoz. A The Victim Sindycate történetszál behoz pár titokzatos gonosztevőt, akik igazán felejthetőek lennének, de kiderül róluk, hogy igazából tök véletlen lettek „gonoszak”, vagyis inkább a körülmények áldozatai és a hősöket hibáztatják ezért. Ez is egy tök idióta eredettörténet, az írónak mégis sikerül elég sok karakterizálást belevinni. Ez főleg Spoiler karakterén keresztül történik. Spoiler, vagyis Stephanie Brown az egykori Robinnal (Tim Drake, aki igazából az új sztori szerint nem is az, hiszen sosem Robin, de a fene tudja már, annyiszor átírták a dolgot) járt, aki ugye meghalt pár számmal ezelőtt (vagyis mégse, mert kiderült, hogy életben van, naná). A srác halála fölötti para átlöki kicsit a rossz oldalra, mint Darth Vadert, és jönnek a nagy moralizálások, amit James Tynion nagyon ügyesen vezet le. Az egész sztori nem kihagyhatatlan, de egy erős közepes átlagot hoz. A lezárás után kapunk egy két részes Batwoman számot, ami szintén nem lett rossz, és ott is inkább karakterizálás megy (a faterja beDarth Vaderesedett). Aztán még van pár szám hátra, hogy az éppen aktuálishoz érjek, ott megjelenik majd Rash Al Ghul, az lesz a nem semmi.