A klasszikus filmek közül sokakat még a mai napig emlegetünk legendás jeleneteik, dialógusaik, vagy épp egy részletükből kivett szállóige miatt. Vannak azonban olyan alkotások, melyek bár a saját idejükben nagy sikert értek el, mára valahogy kikoptak a köztudatból. Arra vállalkozunk, hogy felelevenítsünk párat ezekből a művekből, és kíváncsiak vagyunk, vajon Ti szívesen elővennétek-e újra ezeket a régen jól ismert és oly sokszor emlegetett szerzeményeket.

Vizsgálódásunk alapját a kronológiai sorrend határozza meg, így a filmeket megjelenési időrendben tálaljuk majd nektek. Íme hát a sorozat első darabja, mely még saját korában tárja elénk az akkori háborús körülményeket és történéseket. Félreértés ne essék, nem háborús film a mai gyöngyszemünk, hanem a korban játszódó szerelmi dráma, amely Murray Burnett és Joan Alison azonos című művének nevét viseli. Ez a film nem más, mint a Casablanca. (1942)

A történet 1941 decemberében játszódik, és az akkori politikai viszonyokat tálalja elénk, így kérdéses volt akkoriban, hogy a film egyáltalán napvilágot lát-e, de Michael Curtiz (eredeti nevén Kertész Mihály, egy Magyarországról emigrált rendező) kitartásának köszönhetően hatalmas sikert aratott. A sztoriban megismerhetjük Ricket (Humphrey Bogart), aki egy jól menő lokált vezet az észak-afrikai Casablanca városában. Mivel ez a város a francia gyarmatbirodalom része, így a háború elől bujkáló menekültek mind itt találnak maguknak új otthont. Rick életébe egyszer csak betoppan egy nő, Ilsa Lund (Ingrid Bergman), aki férjével, Victor Laszlóval (Paul Henreid) együtt érkezett a városba. De kik ők és mik a céljaik?

A gyors alapszituáció felvázolása után hirtelen irammal vágunk bele az eseményekbe, így az első 15 percben érdemes figyelni, mert sok információt kapunk pár snitt alatt. Csak ezután kezd lenyugodni és szép lassan kifejteni a mondanivalóját. Helyszínekben nem bővelkedik a Casablanca, az események főképp Rick mulatójában zajlanak, de ezen a helyen minden lényegi információt megkapunk. Itt kerekedik ki a sztori és ezen a helyen nyer értelmet minden történés. A fő helyszín hivatott bemutatni a körülményeket, és már maga a lokál berendezkedése, vendégköre is árulkodik a helyzetről. Külön érdekesség megfigyelni, hogy az alkalmazottak, sőt még a tulaj, Rick is menekült. Dialógusaikból megtudjuk, hogy sokan presztízs-vesztett emberek, akik a túlélésért képesek a legapróbb munkát is elvégezni, Rick pedig az az ember, aki segíti őket ebben.

A Humphrey Bogart által alakított Richard Blaine cinikus és nem törődöm típus, aki saját magáért él, semmi másért. Ám a személye csak később nyer értelmet, mert megismerhetjük előző életét, és ezzel a háttértörténettel leszünk képesek azonosulni a problémájával, mely mögött igen erős érzelmi motiváció áll. Ilsa egy törékeny női szereplő, aki egy bizonyos ponton a korábbi magányos évei hatására az érzelmek tengerében sodródik ide-oda. Kettejük sorsa és véletlen találkozása adja a történet lényegi narratíváját, ezáltal válik számunkra világossá, hogy milyen események formálták jellemüket.

A hangulatát tekintve talán nyugodtnak és idillinek tűnhet azok számára, akik nem látták a művet, de számomra ez nem így jött le. A háttérben mindig mocorgott egyfajta feszültség, amely csak arra várt hogy kirobbanjon, és ez a film végére tetőzni is látszik, majd minden lecsendesedik. A lezárás nyitva hagyja nekünk a lehetőséget, hogy elképzeljük, vajon hogyan is folytatódhatott a történések után szereplőink élete, elérik-e céljukat, vagy már csak egy dolog biztos számukra: a halál?

A megvalósítás rendkívül jól sikerült. Körülbelül 950 000 dollárra rúgott film költségvetése, amely még ma is elég sok pénznek számít, nemhogy akkoriban. A készítés során felhasználtak archív katonai felvételeket is a háborúról, és ezeket nagyon jól pozícionálták az egyes részekbe. Maga a mű az elkészítés alatt is számos problémával küszködött, a színészek nem igazán kívántak elvállalni a munkát, és a rendező akcentusával is meg kellett küzdeniük. És ez még mind semmi. Alig volt eredeti helyszín, ahol forgathattak, a repülőtéri jelenetek nagy részét is kénytelenek voltak lemakettezni, mivel a háború alatt biztonsági okokból nem lehetett a reptereken forgatni. De a film siker lett, és 1944-ben három Oscar-díjjal is büszkélkedhetett. Bezsebelte a Legjobb film, a Legjobb rendező és a Legjobb forgatókönyvért járó elismeréseket. Emellett több idézetet hagyott az utókorra, melyet a mai napig is emlegetnek, többek között a „Louie, I think this is the beginning of a beautiful friendship”, és a „Here’s looking at you, kid” kezdetű mondatok, melyek azóta világhírűek lettek. A himnusz jelenet pedig ikonikusnak számít Hollywood történetében, melyről még nem árt egy-két szót szólni. A jelenetben francia menekültek és német katonák éneklik saját hazájuk énekeit, és a német szavak hallatára felzendül a francia La Marseillaise, amely hangosabban szól, mint vetélytársa. A jelenetben éneklő szereplők nagy részének könnyei nem afféle színészi könnyek, hanem igazi szívből jövő érzelemnyilvánítás, hiszen a színészek többsége Európából, a náci üldöztetés elől menekülő bevándorló volt.

Az 1942-es Casablanca méltán érdemelte ki magának az elismerést, noha a maga idejében nem vállalt magára túl sokat. Ez a megállapítás a filmen is látszódik, épp ezért az alkotók számára is egyfajta meglepetéssel hatott az Oscar-díjak elnyerése. Ez volt cikksorozatunk első darabja, ha láttad a filmet, mindenképp érdemes feleleveníteni az emlékeid róla, ha pedig eddig még kimaradt, akkor ne hagyd ki a repertoárból, hisz ez a mű mindenki számára alapnak számít.