Kritika

Könyv

A dicsőség szárnyai – Star Wars: X-szárnyúak könyvsorozat kritika

Repülőgépes vagy még inkább olyan alkotásokból, amelyeknek a központi eleme a különböző repülőgépes harcok aránylag kevés van. Ennek legfőbb oka, hogy az ilyen jellegű alkotások megkövetelnek egy bizonyos szintű műszaki háttértudást. Illetve az sem árt, ha az adott alkotó tisztában van a fizika alapvető működésével. Nem is beszélve a többi egyéb írói kvalitásról. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az úgynevezett repülőgépes alkotások jobbak is lennének. Viszont az a kevés ilyen jellegű alkotás, amit volt szerencsém olvasni vagy látni kétségkívül mind emlékezetes volt.

(tovább…)
Animáció

Micimackóék háza elképzelt bárányoknak – Gyerekkorunk kedvenc meséi #9

Amikor elindítottam ezt a cikksorozatot arra gondoltam, hogy havonta megnézem egy kedvenc mesémet, majd minden alkotásnak egy önálló cikket szentelek. Hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni, mert időm és sokszor energiám sincs arra, hogy ennyi dolgot megnézzek. Így aztán bevontam a cikkbe a kollégáimat, akik szintén hozzám hasonlóan tettek. És mennyire jó ötlet volt ez! Így olyan emlékeimben mélyen élő klasszikusok is előkerültek, mint a Míra kedvencei között is fellelhető Simsala Grimm vagy a Micimackó. Míra viszont nem csak az élményeit idézi fel, hanem valamelyest igyekszik is megfejteni, hogy a listáján található történetek mitől működhetnek még most is.

(tovább…)
Társasjáték

Munkáslehelyezés mesebeli köntösben – Everdell: Az Örökfa árnyékában ajánló

Idén újabb kiegészítővel és spin-off résszel bővül az Everdell – Az Örökfa árnyékában franchise hazai kínálata a Gémklub jóvoltából, ráadásul magyar nyelven. Az alapjáték a Mistwood kiegészítővel gazdagodik, amely az Everdell sorozat utolsó bővítése, míg a franchise egy kétszemélyes változattal, az Everdell Duo-val is kiegészül. Ezek apropóján úgy döntöttünk, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az alapjátékot: miért vált a hazai és külföldi társasjátékos közösség kedvencévé, és miben rejlik a varázsa?

Tovább
Animáció

A csigáknak is vannak érzései – Egy csiga emlékiratai kritika

Senki nincs könnyű helyzetben, amikor az élet útvesztőjében kell eligazodni, de ha az ember más, mint a többiek, és emiatt kirekesztik, az minden szempontból egy nehezített pályát jelent. Éppen ezért mindennél jobban meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik minden valós vagy képzelt tökéletlenségünk ellenére elfogadnak és támogatnak minket. Az Oscar-díjas Adam Elliot, a Mary és Max rendezője tizenöt év után egy újabb egészestés gyurmafilmmel jelentkezett, ami könnyfacsaróan, de mégis humorosan mesél az élet nehézségeiről és szépségeiről.

(tovább…)
Max, Sorozat

Szörnynek senki sem születik – Creature Commandos kritika

James Gunn nevét ma már szinte senkinek sem kell bemutatni, aki nagy utat járt be az elmúlt közel másfél évtized alatt. Karrierútja nagyon hasonlít a klasszikus szuperhős történetekéhez, hiszen van benne dicsőséges felemelkedés (A galaxis őrzői 1-2) hatalmas bukás mikor épp menesztették a Disneytől, és persze főnix módjára való feltámadás, amit már a The Sucide Squad, Peacemaker – Békeharcos és persze A galaxis őrzői harmadik felvonása szentháromsága takar. A rendezőre tehát nem lehet azt mondani, hogy valaha is tétlenkedett volna, aki most Peter Safrannel karöltve a DC Studios vezetőjeként élete talán legnagyobb kihívásával néz szembe.

(tovább…)
Disney+, Sorozat

Egy nem várt kaland – Star Wars: Kóbor Alakulat kritika

Szerintem túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Skeleton Crew, magyar nevén Kóbor Alakulat egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Eleve az összes eddig bejelentett (és végül tényleg meg is valósult) alkotás közül ez iránt mutatkozott a legkevesebb érdeklődés. Azután ott volt az Acolyte körüli balhé, ami hogy stílusosan fogalmazzak igencsak Baljós árnyakat vetetett rá és úgy általában véve az összes ezután készülő Star Wars-os projektre. Az Outlaws című videojátékot meg már meg se említsük. Emellett a sorozatról kijött előzetesek sem voltak valami meggyőzőek. Ráadásul a Disney még csak nem készített semmilyen merch cuccot, (értsd bögre, póló egyéb) ehhez az alkotáshoz. Szóval a Kóbor Alakulat-nak kikövezett útja volt a bukáshoz. Ám ekkor valami olyasmi történt, amire senki sem számított.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Amerika vérgőzben jött világra – A vadnyugat születése kritika

A mozivásznon a western műfaja már régóta nem tud kiugró sikereket elérni, a kis képernyőn viszont sikerrel szerepelnek a letűnt és modern korok pisztolyhősei. A Netflix új szériája, A vadnyugat születése (American Primeval) vérgőzös és brutális élményt ígér, és ezt meg is kapjuk. De nyújt-e bármi többet a hatrészes minisorozat?

(tovább…)
Társasjáték

A kockadombokon túl – Cascadia: Gördülő dombok ajánló

Tavaly ősszel jelent meg idehaza a Gémklub gondozásában a Cascadia – Gördülő dombok és folyók című társasjátékok, amelyek az Év játéka díjas Cascadia vadvilága „válassz és írj” változatai volt. A Cascadia egy kitűnő absztrakt stratégiai játék, amely kellően gondolkodtató, kitűnő komponensminőséggel, gyönyörű asztalképpel, magas újrajátszhatósággal, értékükhöz képest pedig (mai viszonylatban) igen barátságos áron kapható idehaza. Ráadásul tökéletes családi, illetve belépő társas a modern társasjátékok világába. Így hát, úgy gondoltuk, hogy megnézzük a „válassz és írj” (Roll and Write) változatát is a játéknak, hogy vajon mennyire működik ez a vadvilágos absztrakt koncepció másfajta megközelítésben.

Tovább
Animáció, Netflix

Madarat tolláról, embert kutyájáról – Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja kritika

Ki ne ismerné a sajtimádó feltalálót, Wallace-t, és hűséges négylábú társát, Gromitot? Nick Park és az Aardman stúdió gyurmafigurái a rengeteg elismerés és díj besöprése mellett rengeteg néző szívébe is belopták magukat az elmúlt harminc évben. De az animáció, különösen annak stop-motion ága rendkívül időigényes, ezért csak ritkán láthatjuk kedvenceinket: legutóbbi filmes kalandjukat, Az elvetemült veteménylényt pont húsz évvel ezelőtt mutatták be. Már csak ezért is örömteli hír, hogy még ha nem is a mozivásznon, de legalább a Netflixen visszatért Wallace és Gromit, ráadásul a sorozat ikonikus főgonosza is újra felbukkan.

(tovább…)
Játék

Fiatalúr a Föld körül – Indiana Jones and The Great Circle kritika

A 2024-es esztendő játékmegjelenés szempontból gyengébbre sikeredett, mint az előző év, ennek ellenére akadt pár igazán jó cím a felhozatalban. A PlayStation-től olyan játékokat kaptunk, mint a Stellar Blade, Astro Bot, Final Fantasy VII: Rebirth. A mezőnyt elnézve az Xbox fejesei sem ülhettek tétlenül a babérjaikon így olyan nagy ágyúkkal bombáztak minket, mint a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Senua’s Saga: Hellblade II vagy a cikkem alanya az Indiana Jones and The Great Circle. Lássuk miként tért vissza nappalinkba a Fiatalúr!

(tovább…)