Aki hosszabb ideje figyelemmel követi a két legrangosabb amerikai filmes díjátadót, a Golden Globe-ot és az Oscart, azt tudhatja, hogy melyik az a kategória, ahol szinte minden évben borítékolható az eredmény: az egészestés animációs filmeké. Talán az akadémiai tagok és újságírók elfogultságával lehet magyarázni (vagy azzal, hogy sokan arra sem veszik a fáradságot, hogy megnézzék az összes jelöltet, és az alapján szavaznak, hogy a gyerekeiknek melyik film tetszett a legjobban), de a Disney és a Pixar aktuális nagyágyúi gyakorlatilag helyzeti előnyből indulnak, míg más stúdióknak, különösen a külföldieknek esélyük sincs a győzelemre.
Amikor elindítottam ezt a cikksorozatot arra gondoltam, hogy havonta megnézem egy kedvenc mesémet, majd minden alkotásnak egy önálló cikket szentelek. Hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni, mert időm és sokszor energiám sincs arra, hogy ennyi dolgot megnézzek. Így aztán bevontam a cikkbe a kollégáimat, akik szintén hozzám hasonlóan tettek. És mennyire jó ötlet volt ez! Így olyan emlékeimben mélyen élő klasszikusok is előkerültek, mint a Míra kedvencei között is fellelhető Simsala Grimm vagy a Micimackó. Míra viszont nem csak az élményeit idézi fel, hanem valamelyest igyekszik is megfejteni, hogy a listáján található történetek mitől működhetnek még most is.
Senki nincs könnyű helyzetben, amikor az élet útvesztőjében kell eligazodni, de ha az ember más, mint a többiek, és emiatt kirekesztik, az minden szempontból egy nehezített pályát jelent. Éppen ezért mindennél jobban meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik minden valós vagy képzelt tökéletlenségünk ellenére elfogadnak és támogatnak minket. Az Oscar-díjas Adam Elliot, a Mary és Max rendezője tizenöt év után egy újabb egészestés gyurmafilmmel jelentkezett, ami könnyfacsaróan, de mégis humorosan mesél az élet nehézségeiről és szépségeiről.
Ki ne ismerné a sajtimádó feltalálót, Wallace-t, és hűséges négylábú társát, Gromitot? Nick Park és az Aardman stúdió gyurmafigurái a rengeteg elismerés és díj besöprése mellett rengeteg néző szívébe is belopták magukat az elmúlt harminc évben. De az animáció, különösen annak stop-motion ága rendkívül időigényes, ezért csak ritkán láthatjuk kedvenceinket: legutóbbi filmes kalandjukat, Az elvetemült veteménylényt pont húsz évvel ezelőtt mutatták be. Már csak ezért is örömteli hír, hogy még ha nem is a mozivásznon, de legalább a Netflixen visszatért Wallace és Gromit, ráadásul a sorozat ikonikus főgonosza is újra felbukkan.
A Love, Death & Robots kritikai és közönségsikere után borítékolható volt, hogy más streaming-szolgáltatók szeretnének maguknak valamilyen animációs antológiát. De míg a Netflix sorozata híres sci-fi és fantasy szerzők novelláit dolgozta fel, addig a Disney (nem túl meglepő módon) maradt a már jól bejáratott „fejőstehén” franchise-oknál: így született a Marveles What If…? és a Star Wars: Visions.
December végén már bőven csípős annyira az idő, hogy bekuckózzunk és a maradék karácsonyi sütemények társaságában megnézzünk pár sorozatot. Mivel ilyenkor az adott évre is visszatekintünk, bőven belevehetünk pár klasszikust is, amik akár jóval régebb óta az életünk részei. Így tett Attila is, aki a saját kedvencei közül választott ki párat. Mivel korábban egy huszonegy részes animés cikksorozatot is írt, így nem véletlen hogy ilyen alkotások is feltűnnek a listáján.
Peter Jackson és csapata egykoron lehetetlen küldetésre vállalkozott, amikor belevágtak A Gyűrűk Ura-trilógia élőszereplős adaptációjába, amelyet végül siker koronázott. Bár több helyen kompromisszumot kellett kötniük, és nem mindenhol lett tökéletes a végeredmény, A Gyűrűk Ura filmek mégis hatalmas népszerűségre tettek szert, és összesen tizenhét Oscar-díjat nyertek. Arról nem is beszélve, hogy letették a modern fantasy-adaptációk alapkövét, és a mai napig az egyik, ha nem a legjobb feldolgozásként tartják számon őket a filmtörténelemben. Bár a Hobbit-trilógia már nem lett ennyire kiemelkedő, sőt, több sebből is vérzett, végső soron mégis szerethető alkotásként tekinthetünk rá. Nem csoda tehát, hogy a Warner jelenlegi vezetősége is dollármilliárdokat lát Tolkien világában, és tíz évvel az utolsó Hobbit-film után újabb alkotással jelentkeztek. Ezúttal azonban nem élőszereplős kalandról van szó, hanem egy japán stúdió által készített animációs, anime-stílusú filmről.
Ha van valami, amiben a film- és sorozatrajongók többsége egyetérthet, akkor az az, hogy a videojáték az egyik legnehezebben mozgóképre átültethető médium. Különösen igaz ez a multiplayer játékokra, amiknek kimondott története sincsen, amire építeni lehetne egy forgatókönyvet. Így érthető, hogy amikor a Riot Games bejelentette, hogy a Netflixszel karöltve animációs sorozatot készítenek a rendkívül népszerű MOBA-juk, a League of Legends alapján, sokan kételkedtek a projekt sikerében.
Ki mondta azt, hogy egy lány/nő csak kifejezetten neki szóló tartalmakat nézhet? Hasonlóan vélekedik Anita is, aki a kérésemre kicsit nosztalgiázott a gyerekkora végtelenjében, és felelevenítette a kedvenc meséit. Mert ugyan miért ne tennénk így mi is? Legalább egy rövid időre kiszakadunk a szürke hétköznapokból és visszanyúlunk valami sokkal kedvesebb emlékhez. Na de pontosan mik is a kedvencei?
Tagadhatatlan, hogy a Disney az elmúlt években kisebb válságba került. Pontosabban, minden stúdiója kreatív problémákkal küzd, és nem találják a helyes irányt. Filmjeik rendre megbuknak a mozik pénztárainál, miközben a vezetőség nem látja, mi is lehet a probléma. A Star Wars 2019 óta nem tért vissza a mozivászonra, inkább a streaming platformokon próbálkoznak a messzi-messzi galaxis világának bővítésével. Mindeközben évente bejelentenek újabb és újabb Star Wars-filmeket, amelyek fejlesztése valójában sehol sem tart. A Marvel az Végtelen háború óta képtelen megtalálni a saját útját, és Kevin Feige évente újratervezi a MCU jövőjét, hátha egyszer bejön egy működőképes irány. A Pixar alkotásait egy időben a streamingre akarták száműzni, míg a Disney animációs stúdiója 2018 óta láthatóan megrekedt. 2010 környékén még olyan kreatív és sikeres alkotások születtek, mint a Frozen, a Rontó Ralph vagy a Zootropolis. Idővel azonban saját sikereik áldozataivá váltak, és ahogy az lenni szokott, a csúcsról csak lefelé vezet az út. A Disney legnagyobb problémája, hogy képtelen megállni a babérjain, és folyton ki akarja préselni a lehető legtöbb pénzt a már meglévő címeiből. Gondoljunk csak a 90-es évek meséire, amelyekhez sorra készültek a folytatások: Az oroszlánkirály 2: Simba büszkesége, Az oroszlánkirály 3: Hakuna Matata, Hamupipőke 2 vagy Aladdin: Jafar visszatér. Ezeket nem véletlenül szánták VHS-re: a stúdió pénzt akart, de nem akarta kockáztatni a hírnevét.
We use technologies like cookies to store and/or access device information. We do this to improve browsing experience and to show (non-) personalized ads. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Funkcionális
Always active
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szigorúan szükséges ahhoz a legitim célhoz, hogy a felhasználó az általa kért funkciókat használni tudja, vagy lehetővé tegye az oldalról történő információ kommunikációját. Például az oldalra történő bejelentkezés és bejelentkezve maradás.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami kizárólag statisztikai céllal történik.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szükséges a marketing célú felhasználói profilok küldéséhez, vagy akár a felhasználó követéséhez több weboldalon keresztül. Például a beágyazott YouTube videók ilyen sütiket használnak.
