Manapság rengeteget beszélünk a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekről. Pontosan mire lesz képes? Tud-e majd emberként gondolkozni? És emberként érezni? Mi a helyzet az anyasággal? A DreamWorks ezekkel a kérdésekkel foglalkozik legújabb animációs filmjében.
Ahogy haladunk előbbre az őszben, egyre sűrűsödnek a hűvösebb napok. A korai sötétedés miatt pedig egyre gyakrabban azon kapjuk magunkat, hogy inkább otthon maradunk. Bekuckózunk egy jó könyvvel, vagy filmet, sorozatot nézünk. És ugyan miért ne döntenénk úgy, hogy újra elővesszük gyerekkorunk kedvenc meséit? Mi már hatodik alkalommal nézzük meg, hogy mit is szerettünk piciként. Ezúttal Aerons-t, a legújabb tagunkat kértem meg, hogy meséljen arról miket nézett gyerekként.
Junji Ito neve ismerősen csenghet a horrorrajongóknak: a mangaka bizarr és hátborzongató képregényei már az 1980-as évek óta szórakoztatják a közönséget. Ám a szerző életművén mintha átok ülne, legalábbis ami az adaptációkat illeti: eddig még senkinek sem sikerült olyan élőszereplős vagy animációs feldolgozást készíteni Ito műveiből, ami méltó lenne az alapanyaghoz. De amikor 2019-ben bejelentette az Adult Swim, hogy minisorozatot készít a szerző leghíresebb mangája, az Uzumaki alapján, és mindezt megspékelték egy rendkívül hangulatos teaserrel, érthető módon felcsillant a remény a rajongókban, hogy végre megtörhet az átok.
Van olyan, amikor tényleg annyira beszürkülünk a hétköznapok rohanásától, hogy előkapjuk a régi képeinket, vagy esetleg elmajszolunk egy édességet, amit gyerekként imádtunk. Mi már ötödik alkalommal amellett tesszük le a voksunk, hogy megnézzük azokat a meséket, amiket bármennyiszer megtudtunk kicsiként nézni. Sőt! Könnyen lehet, hogy bár az évek rajtahagyták könyörtelenül a nyomukat az adott történeten, de felnőttként is örömmel merülünk el bennük. Ezúttal Tirut kértem meg, hogy meséljen öt régi kedvencéről. Ő pedig nem volt rest, és bő lére eresztette a mondandóját.
Néha jó visszatérni azokhoz a történetekhez, amiket gyerekkorunkban néztünk. Teljesen mindegy hogy mai szemmel hogyan tekintünk rájuk, ezek azok a sztorik, amik vélhetően gyerekkorunkból erednek. Ezúttal két újabb Szerkesztőségi tag kedvenceit hoztam el Nektek. A magyarok által is jól ismert történeteken kívül már sokkal közelebbi vizekre is evezünk. Ebből is látható, hogy teljesen mindegy mikori meséről van szó, azok működtek. Az más kérdés, hogy a jelenünk gyerekei miket néznek, de ez a cikksorozat nem is azokról a sorozatokról, filmekről szól. A Gyerekkorunk kedvenc meséi korábbi cikkeit itt, itt és itt találjátok.
Hihetetlen, hogy hogyan halad az idő, ugyanis ez már a harmadik része a Gyerekkorunk kedvenc meséi cikksorozatomnak! Az első és második cikkben a saját kedvenceim közül szemezgettem öt-öt sorozatot. Ezúttal viszont kedves kollégáimat kértem meg, hogy írjanak szintén ennyi kedvencükről pár sort. Így hát következzen Gueth Ádám és Johnnykiwi42 kedvencei. Vajon ők mit néztek kicsiként?
Az elmúlt évtizedben a felnőtteknek szóló animációs tartalmak az aranykorukat élik, hiszen olyan kritikailag elismert zseniális alkotások láttak napvilágot, mint a BoJack Horseman, az Archer, a Rick and Morty, A kék szemű szamuráj vagy éppen az X-Men ’97 (csak hogy néhányat említsek). Miközben a stúdiók jó ideje nagy energiákat ölnek a játékadaptációk készítésébe, aminek köszönhetően olyan műveket kaptunk kézhez, mint a zseniális Cyberpunk: Edgerunners, az Arcane, a The Last of Us és a Castlevania vagy éppen a Fallout széria.
Pontosan ezek miatt nem aggódott senki, amikor a Netflix bejelentette a nagysikerű Robbanó Cicák társasjáték felnőtteknek szóló animációs adaptációját. Az előzetesek is egy beteg, ám de kellő társadalomkritikával megfűszerezett alkotást sejtettek nekünk, hogy aztán akkorát koppanjunk, mint a Gladiátor 2 előzetese a Kanye West számával a múlt héten. Ha valaki nem ismerné a sorozat alapjául szolgáló társasjátékot: röviden orosz rulett macskákkal és kártyákkal, bővebben pedig ebben a cikkben olvashattok róla.
Ígéretemhez hűen folytatom a Gyerekkorunk kedvenc meséi cikksorozatomat. Az utóbbi, közel két hónapban ugyanis olyan jótékony hatással van a mindennapjaimra a nosztalgia, hogy idén gyereknap során úgy döntöttem, elindítom ezt a több éve érlelgetett ötletemet. Az, hogy jelenleg kik vagyunk, ugyanis főleg a gyerekkorunkban gyökerezik. Az akkori élmények, történetek és konkrétan minden, ami akkor történt velünk alkotják azt, akik a jelenben vagyunk. Ezúttal újabb öt kedvencemet hoztam el, hogy a következő hónap utolsó vasárnapján már áttérjek kollégáim kedvenceire.
Évek óta dédelgetett tervem valósul most meg előttetek kedves Olvasók. Szinte a Kritizátor létrejöttével egyidős egy olyan cikksorozat gondolata, amiben olyan sorozatokról, filmekről írok, amik gyerekkorom kedvencei voltak. Ezúttal most a régi, klasszikus rajzolt, animált történetekre gondolok. Ezek a kétezres évek első és második felében mentek olyan csatornákon, mint a Minimax, a Fox Kids, a Jetix vagy a korai RTL Klubon futó Kölyökklub és talán még a TV2-n is futott pár ilyen sorozat. Főleg azért ezeket a csatornákat említettem, mert nálunk nem volt például Cartoon Network. A későbbi cikkekben viszont oda is eljutunk.
(tovább…)Nem túlzás azt állítani, hogy a felnőtteknek szóló animációs sorozatok jelenleg reneszánszukat élik, hiszen az elmúlt években egymást követték a jobbnál jobb darabok. De minden ígéretes és egyedi projektre jut legalább egy tucat, egy kaptafára készült másik, amik biztonsági játékot űzve próbálják lemásolni a jól bevált recepteket, aztán végül eltűnnek a süllyesztőben.
