A 2013-as Jégvarázs az évek alatt elérte, hogy Disney klasszikusként beszéljenek róla. Szerintem ezt a titulust nem érdemelte meg. Annak ellenére, hogy egy valóban fülbemászó dallal, és érdekes kérdéseket feszegető témával foglalkozik, nem több egy jól elkészített, hatásos, de ugyanakkor csak korrekt munkánál. A sikere azonban elképesztő volt, és idén meg is kaptuk a folytatást. Szükségünk volt rá?
Mivel október kilencedikén hazánkban is elstartol a Boku no Hero Academia avagy magyar nevén a Hősakadémia a Viasat6 jóvoltából és tizenkettedikén japánban pedig a negyedik évad is megkezdődik, úgy gondoltam kínálok egy kis ízelítőt mit is várhat az aki még nem ismerte Deku kalandjait.
Mióta világ a világ a gyermekeket furcsa, de aranyos teremtmények kalandjaival lehetett a leginkább megfogni. Az E. T.- A földönkívüli mesterien fektette le a nem evilági lény és az átlag földi gyermekek kapcsolatának történetét. Ezt ezúttal a Jetikölyök című Dreamworks mozi követi, sajnos túlságosan is szolgaian.
Vegyünk alapul minden olyan történetet, ami azt írja körül, hogy szükség van egy olyan intézményre, szervezetre, ami tagjait arra képzi ki, hogy a sötét erők és lelkek ellen felvegye a harcot és a világ rendjét fenntartva őrizze a törékeny békét. Nem egy ilyen sztori áll rendelkezésünkre, sőt, az animék világában bőven találunk ehhez hasonló témájú műveket. Mai alanyunk több tekintetben is kitűnik társai közül.
Lassan beleununk abba, hogy mindenhonnan csak a zombik, az emberevő élőhalottak bukkannak fel, akik mindenáron az agyunkat (vagy legalábbis a figyelmünket) akarják felfalni. Mára a farkasemberek, a vámpírok és az egyéb szörnyetegek háttérbe lettek szorítva, tekintve, hogy a zombikkal a fogyasztói társadalom sokkal jobban tud azonosulni, hiszen mi magunk is szerves cseppjei vagyunk ennek a megállíthatatlan folyónak. Szerencsére a japán animék nem hagyják a többi lényt sem egy mederben kiszáradni, és mindig egy kis újítással, pár dolog elvételével és hozzáadásával igyekeznek felszolgálni a fogyasztók számára ezeket a majdnem elfeledett kreatúrákat. A vámpír kultusz mai napig nagy jelentőségű Japánban, azon belül is a mangák és animék világában.
A Toy Story 4 stáblistája alatt elgondolkodtam valamin. A hihetetlen családot író-rendező Brad Bird szavai jutottak eszembe, akinek még tavaly szegezték azt a kérdést, hogy mégis miért kellett közel 14 évet várni Mr. Irdatlanék kalandjainak a folytatására. Bird válasza már önmagában egy igen fontos tanulságot tartalmazott, ugyanis a direktor válaszában mindössze annyit felelt, hogy semmiképp sem szeretett volna úgy folytatást készíteni, hogy közben nincs meg hozzá az a történet, amelyet valóban érdemes lenne elmesélni. 
A Csodapark lényegében egy mese a vidámságról – vidámság nélkül. Az animáció színes-szagos képi világa és az eleve 3D-re tervezett látványvilág sem tudott kárpótolni a humor hiányáért és a karakterek semmilyenségéért.
Három robot felfedezőútra indul az atomháború utáni világba, miután kipusztult az emberiség. Egy szörnyvadász fia összebarátkozik a lénnyel, amit el kéne pusztítaniuk. Egy öntudatra ébredt joghurt világuralomra tör. Orosz katonák a második világháború idején a náciknál egy sokkal veszélyesebb ellenséggel kerülnek szembe. Rob és Gail egy egész miniatűr világot fedeznek fel az új lakásuk hűtőjében. Csak néhány abból a tizennyolc képtelen történetből, amik a Netflix új animációs antológiájában szerepelnek.
A sötétségben gyakran olyan dolgok bújnak meg, melyeket még a legrosszabb rémálmunkban sem láthattunk. Ezek az erők szüntelenül munkálkodnak azon, hogy az emberiséget kínokba taszítsák, örökös szenvedést hozva magukkal, ahonnan nincs kiút. London utcái most sötétségbe borulnak, a pokol szolgái elevenednek meg az éjszakában, ám még ezekben a végzetes időben is akadnak olyanok, akik a segítségünkre siethetnek.
