Ha megkérne valaki arra, hogy ajánljak neki a jelenleg futó animációs sorozatok közül egy igazán jó darabot, akkor véletlenül sem a Family Guyt mondanám, de még csak nem is A Simpson-családot, hanem jelen írás tárgyát, a 2013 óta az Adult Swimen vetített Rick and Mortyt. Sőt, tovább megyek: a Rick and Morty nem csak animációként, hanem általánosságban véve az aktuális sorozatmezőnyben is egy igazán kiemelkedő darab.
Idén novemberben zajlott le a 13. Anilogue nemzetközi animációs fesztivál, melynek Animált éj elnevezésű vetítésének keretében mindenből kaptunk valami jót: erotikából, sci-fiből, avantgárdból és horrorból, de természetesen bővelkedett a maratoni vetítés förtelmes filmekben is. A rövidfilmek mellé a látogatók röviditalokat is kaptak a blokkok közötti szünetekben, feltehetőleg azért, hogy el bírják viselni a non-narratív etap borzalmait. Ezen az egy estén együtt láthattunk tárgyanimációt, rajzfilmet, CGI-t; absztrakt filmtől az indexikalitás teljes fokáig mindent; valamint jó pár abszurd ötletet és nem kevés igazán érzelmes pillanatot is.
Lássuk be, a dokumentumfilm nem a legnépszerűbb filmes műnem, bár Hans Richter avantgárd ritmusfilmjeinél talán mindig jóval több nézőt vonzottak és vonzanak. A CGI effektektől hemzsegő és látványosabbnál látványosabb hollywoodi kasszasiker-filmek tömkelegében mégis szükség van rájuk, hisz a mai technikával ugyan bármilyen történetet el lehet mesélni, de hogy maga a valóság köszönjön vissza a vászonról, az igazi ritkaság.
Nem hittem volna, hogy valaha is egy rajzfilmről fogok ódákat zengeni, elvégre manapság egyre kisebb eséllyel találkozunk olyanokkal, melyek valódi értéket, mondanivalót, vagy urambocsá’ egyediséget tartalmaznak. Persze néhanapján láthatunk kifejezetten jól sikerült alkotásokat is (pl. Hős6os, Az élet könyve), de alapvetően hiányzik az a nagybetűs élmény, ami kirobbantana minket a megszokott Disney/Pixar kerékvágásból. Ám most eljött a pillanat és azt kell mondanom, megérte erre várni. Hölgyeim és uraim, íme A tenger dala!
A film megjelenése Amerikában stílusosan 2009.09.9-én volt esedékes. Bizony! A mai filmünk már 6 éves, ami fordítva ugye 9. Na, de hagyjuk is a poénkodást. A 9 egy remek képi és hangzásvilágú, átlagos történetű, remek karakterekkel megvalósított mese lett. Nézzük, hogy pontosabban miről szól.
Mindenki emlékszik a Gru-ból azokra a kis sárga lényekre. Vagy ha így hirtelen nem is ugrik be neki pár perc gondolkodás után, már bevillan neki a minyonok sárga, kapszula alakja és a kantáros farmernadrágja. Az Illumination gondolt egy nagyot és csinált egy spin offot a minyonoknak.
Elérkeztünk Miyazaki cikksorozatunk utolsó darabjához, melyben megvizsgáljuk, hogyan is folytatódott mesterünk életműve visszavonulása után. Vajon sikerült maradandót alkotnia? Fennmaradt-e öröksége az új generációs alkotók számára, akik maradéktalanul vissza tudják hozni nagy elődük stílusát és műveinek hangulatát? Ezekre a kérdésekre ad választ a Ghibli Stúdió múlt évi egész estés filmje a When Marnie Was There (Omoide no Maanii, 2014).
Az Agymanók már az első trailer bemutatása után hatalmas népszerűségnek örvendett, nagy várakozás előzte meg a premiert, és most így, az animációs film megtekintése után is azt kell mondanom, megérte rá várni, de egy teljesen más történetet kaptunk, mint amit az előzetes sugallt. Nincs ezzel baj, hiszen ezek kiragadott, jól összeollózott jelenetek csupán, amik feladata a figyelem puszta felkeltése, ugyanakkor gyakran csalódás érhet minket, ha a film másnak bizonyul, mint amilyennek hirdette magát. Az Agymanók is részben ennek esett áldozatul, az előzetesben az egyetlen értékelhető vicces jelenetet ellőtték, én pedig ültem és vártam, hogy na akkor most, na most, nevethetek egy jót. A film élvezeti értékéből ez keveset von le, ugyanis hosszú idő óta ez a Pixar stúdió egyik megérdemelten legsikeresebb egész estés animációs filmje.
Lassan végéhez érünk Miyazaki életművét átdolgozó cikksorozatunknak. Sorra vettük munkásságának vélhetően legnagyobb mérföldköveit, mint a Totoro, a Nauszika és A vadon hercegnője. Ahogy egyszer minden szépnek véget kell érnie úgy mesterünk munkássága is befejeződött 2013-as visszavonulásával. Ma megnézzük, mely művével búcsúzott el tőlünk neves alkotónk. Jöjjön hát a Szél támad (Kaze tachinu, 2013)!
Folytatjuk Miyazaki cikksorozatunkat. Ahogy haladtunk előre az időben, megismerhettük a mester munkásságát és betekintést nyerhettünk sajátos stílusjegyeibe a Totoro-n és a Mononoke-hime-n keresztül. Mai alkalommal tegyünk egy kis kitérőt a múltba és kísérjük figyelemmel, honnan is indult az egész életpálya, mi indította el rendezőnket a csillagok felé vezető lépcsőn. Heti filmünk a Nauszika – A szél harcosai (Kaze no tani no Naushika, 1984).
