A kiváló első rész után szokatlanul hosszú idő telt el az Így neveld a sárkányodat folytatásáig. Négy évnél általában kevesebbet szoktak várni a stúdiók egy-egy jól sikerült produkciójuk második részének elkészítésével, főleg abban az esetben, ha ezt a sikert dollármilliókban mérik. Az első sárkányos kaland közel félmilliárdot hozott a konyhára, szóval várható volt az új film, és bár egy komputeranimációs produkció sokkal hosszabb ideig készül, mint egy élőszereplős, a négy évnyi várakozás így is hosszabbnak számít az átlagosnál (pl. az első két Shrek között csak 3 év volt, de a két Szörny Rt. között 12…). A lényeg az, hogy Hablaty és Fogatlan visszatért, és ennek csak örülni lehet.

(tovább…)

Gyakran találkozom azzal a kijelentéssel fórumokon, hogy a rajzfilm az mese, noha a kettőnek semmi köze egymáshoz, hiszen az animáció egy filmtechnika, míg a mese egy irodalmi műfaj. Aki eddig összemosta a két fogalmat (alighanem a Disney-filmek miatt), annak különösen figyelmébe ajánlom ezt a cikket.

A DC-Warner egyik főmuftija nemrég olyan okosságot talált mondani, hogy a cég mozifilmjeikben ezentúl mellőzni fogják a poénokat. Emberünk ezzel alighanem egy újabb szöget vert bele a cég koporsójába, mert egyrészt a Marvel-Disney már így is fényévekre elhúzott riválisától, másrészt emiatt újabb jelentős bevételkiesés várható, hiszen a közönség nem fapofával akar ülni a vetítés 2-3 órája alatt, hanem szórakozni kíván a pénzéért, amibe esetenként a nevetés is beletartozik.

Bár ha meggondoljuk, akkor talán mégis igaza van az illetőnek, hiszen az olyan borzalmak, mint pl. a Zöld Lámpás vagy A Macskanő finoman szólva sem lettek túl jók, és ebben nem kevés része volt (különösen aLámpás esetében) a béna humorizálásnak. 

Noha nem muszáj egy képregény-adaptációt feltétlenül a poénokra építeni (lásd pl. az üstökösként ragyogó Sötét lovag-filmeket), mégis el kellene gondolkodnia azon a DC-nek, hogy a Marvel miért annyira sikeres, és ha még ez után sem jönne rá a válaszra, akkor nézze meg a Vasember-trilógiát és a Bosszúállókat.

Furcsa módon (szerencsére) az animációs alkotásaikban a DC simán megenged magának olyasmiket, melyek láttán eme okos embernek alighanem minden haja szála az égnek meredne: vér, erőszak, mély dekoltázsok stb. Szerintem ez a helyes irány, hiszen lassan 2015-öt írunk, a régi képregényolvasó generáció rég felnőtt; Mission: Impossible-ön és Jason Bourne-ön nevelkedett, ezért joggal vár el hasonlót rajzolt formában is. Nem állítom, hogy ez lenne az egyetlen üdvözítő út az animáció terén, de mégis sokkal inkább ilyeneket készítsen a DC, semmint egy újabb idegesítő fércművet.

(tovább…)