A Rick and Morty sikere bebizonyította, hogy a Futurama után is van értelme a science-fictiont vegyíteni a felnőtteknek szóló animációs sorozatokkal. Így kaphatott esélyt Olan Rogers alkotása, a Final Space is, ami 2016-ban még egy YouTube-ra feltöltött rövidfilmként indult. Most, a harmadik évad után pedig már ott tartunk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb animációs sorozatát tisztelhetjük benne.
Megérkezett a Castlevania negyedik évada, és ezzel együtt a sorozat is a végéhez ért. A Drakula-legendáriumból építkező középkori animációs fantasy első évada nagy felhajtást kapott 2017-ben – nem meglepő, hiszen a Castlevania eredetileg egy régóta jól csengő és nagy múltra visszatekintő videójáték-sorozat, kialakult rajongótáborral. A Netflix sorozata elsősorban ezen videójátékok adaptálása, amiről jól tudjuk, hogy mindig rejt magában kockázatot, ugyanis nagyítóval kell keresni az olyan játékadaptációkat, amiktől nincs kedve eret vágnia a mezei sorozat- és mozinéző emberfiának. Mondhatni, ilyenekből már tele a padlás.
2019-ben egy atombomba erejével robbant be a köztudatba David Fincher és Tim Miller sorozata, a Love, Death & Robots. A Netflixen debütáló animációs antológia ismert sci-fi szerzők novelláit dolgozta fel az egyes epizódokban, sokszor egészen különleges vizuális és történetmesélési technikákat használva. A siker nem maradt el, a kritikusok és az animációs médium rajongói is egyaránt odáig voltak érte, így egy pillanatig sem volt kérdéses a folytatás. Hosszú várakozás után most megérkezett a második évad (pontosabban annak az első fele), még több szerelemmel, halállal és robottal. Már csak az kérdés, hogy ennyi elég lesz-e két év után?
Az elmúlt évtizedben megtörni látszott a Disney és a Pixar hegemóniája a rajzfilmek világában, amiben nem kis része volt a Derült égből fasírtért, A Lego kalandért és a Pókember: Irány a Pókverzum!-ért felelős Phil Lord és Chris Miller alkotópárosnak. Ezúttal Micheal Rianda és Jeff Rowe rendezőkkel álltak össze, akik korábban a szintén zseniális Gravity Falls sorozaton dolgoztak. A közös munka eredménye pedig, amit a Sony és a Netflix támogatásával tető alá hoztak, simán az utóbbi évek egyik legjobb animációs filmje lett.
Elérkeztünk cikksorozatunk utolsó részéhez. Fiatalkorom animéi, melyeket a tévében láttam, nagyban hozzájárultak a műfajhoz való vonzalmamhoz. Mégis vártam ezt az utolsó felvonást, hiszen ebben a részben egy nem mindennapi animét hozok el Nektek. Ez a mű az első megtekintése óta számomra a legkedvesebb és melyet jobbára a hozzám hasonló korúak (90-es születésűek előnyben) ismerhetnek. És még köztük sem annyira populáris darabról van szó. Szóval puskát a vállra és induljunk a hófödte, zord japán hegyekbe, hogy levadásszuk a hatalmas ellenséget, aki fenyegeti otthonainkat! Jöjjön a Ginga Nagarebosi Gin, azaz az Ezüst Nyíl!
Az utóbbi évek alatt egyre gyakoribbá váltak azon különböző szalagcímek megjelenése, amik arról tudosítanak minket, hogy mely könyveket, sorozatokat vagy filmeket (szélesebb kategóriában termékeket, logókat) ítélik nem megfelelőnek; és átalakítják, megjelenésüket leszűkítik, esetleg minden erővel megpróbálnak eltüntetni is. És főleg ha ez egy ismert termék – ami régen vagy mostanában személyesen közel állt az emberekhez – valamilyen szinten érthető az a fajta heves véleménynyilvánítás ami az említett válltoztatásokat követi. Ma ennek a problémának egy kis szeletébe fogunk bepillantani – mégpedig a gyerekeknek szóló médiában.
A Disney Animation Studios a 2010-es Aranyhaj és a nagy gubanc óta képtelen hibázni. Néhány felesleges, ám anyagilag jövedelmező folytatástól eltekintve. Az egeres cég eredeti történetei, habár minőségükben, na meg mondanivalójukban néhol még mindig alulmaradnak a Pixar alkotásaival szemben, azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy a Disney ne járna közel ahhoz, hogy beérje a lámpás céget. Legújabb animációs filmjüknek, a Raya és az utolsó sárkánynak is csak egy hajszálnyival több merészségre lett volna szüksége a bravúrhoz.
Egyszer minden jónak vége szakad, és ez erre a cikksorozatra is igaz. Sok jó animét végigjártunk közösen, amelyek nagyban meghatározták a fiatalkorunkat és a műfajhoz való kötődésünket. A finálé előtt összeszedtem pár olyan művet, amelyek nem kaptak saját cikket, de nem mehetünk el mellettük szó nélkül. Íme, pár említésre méltó darab, melyekre mind jó szívvel emlékezünk.
A Pixar nem igazán tudta megtalálni a hangját az elmúlt 1-2 évben. A hihetetlen család 2 és a Toy Story 4 bár anyagilag sikeresek voltak, sokak szemében csak fantáziátlan folytatásoknak tűntek, az Előre! pedig bár érdekes és fontos témákról szólt, mégsem tudott mély nyomot hagyni. Mintha a „lámpás” stúdió kezdené elveszíteni a varázsát, és lassan, de biztosan beáll a sorba a többi animációs cég mellé. És akkor jött Pete Docter (Szörny Rt., Fel!, Agymanók), aki simán megrendezte nekünk 2020 egyik legjobb filmjét a Lelki ismeretek képében.
Nagyon sokan gondolják Tim Burton filmjének, de az ápolatlan, fekete hajú különcnek csupán az ötletét adaptálták egy olyan stop-motion technikával előadott történetté, amelyben zombik, boszorkányok, vérfarkasok, csontvázak és egyéb rémséges lények találkoznak a Mikulással, de leginkább a karácsonyi szokásokkal. Ebből adódóan hetven percben elevenedik meg előttünk az egyik legegyedibb megközelítés, ami ennek az ünnepnek a mitológiájával foglalkozik. Ez a Karácsonyi lidércnyomás, eredeti címén The Nightmare Before Christmas.
