Piltover és Zaun békéje penge élen, miközben a háttérben történő események újabb és újabb gondokhoz vezetnek. Két egymástól rég elszakított nővér újból egymásra talál, és döntéseik kihatással vannak a pattanásig feszült helyzetre. Vajon sikerül egymásra találniuk, vagy minden odavész?
Amikor az első évad elstartolt, szinte azonnali botrányoktól volt hangos a sajtó, hiszen sokan a régebbi fanok közül He-Man, azaz civil alteregóját tekintve, Adam herceg jelenlétének hiányát, illetve Teela főszereplőként való bevezetésének tényét nehezményezték. Nem sokat segített az akkori helyzeten, hogy a sorozat kiötlője és producere Kevin Smith hibásan kommunikált némely információt, ezzel valamelyest félrevezetve a közönséget. Nézzük meg tüzetesebben tehát, mit mondhatunk el a második nekifutás kapcsán, sőt azt is, miként változtat mindez a kétszer 5 epizód teljes megítélésén.
A Rick and Morty rajongók egy emberként lélegeztek fel, amikor megtudták, hogy nem kell éveket várni kedvenc sorozatuk legújabb epizódjaira. A szerintem közel sem olyan maradandó negyedik évad után, az volt számomra nagy kérdés, hogy vajon a készítők megtalálják-e azt az irányt, amit a szériától korábban már megszokhattunk. Idén pedig a dupla részes évadzáró kivételével hetente kaptuk az epizódokat, ami jócskán csillapította a kedvenc duóm utáni éhségemen. Roiland és Harmon ezúttal sokkal emberközelibbé tették Ricket, ami bár elég karakteridegen az egoista tudóstól, de többek között ez is hasznára vált az ötödik etapnak.
2019-ben a Netflix Vaják-sorozata jött, látott, és győzött. A könyvek és a videojátékok után egy újabb széles közönség ismerhette meg az Andrzej Sapkowski által teremtett Kontinens világát. Egyértelmű volt hát, hogy a Netflix addig fogja ütni a vasat, amíg meleg, így nem sokkal a sorozat premierje után be is jelentett több spin-offot. Ezek közül az első meg is érkezett, a dél-koreai Studio Mir által készített animációs film, A Farkas rémálma, ami a decemberben érkező második évad egyik központi karakterének a múltjába ad betekintést.
Egy gyermekek számára készített animációs film akkor teljesíti be valódi küldetését, ha a története rendelkezik releváns üzenettel a fiatalabb korosztály számára, könnyedén emészthető formában. Egyesek úgy tartják, hogy egy ilyen műnek mind a felnőttek, mind a kisebbek számára értékes mondanivalóval kell rendelkeznie. Én erre azt mondom, nem minden esetben van erre szükség. Vannak történetek, amelyek már azzal is célt érnek, ha a megcélzott közönséget sikerül elérni. Ilyen mai filmünk is, Az életteli Vivo.
Abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy amikor, az egyébként általam alapvetően kedvelt, Kevin Smith első filmjeit rendezte, valami olyan újat szabadított a világra, amelynek létezéséről addig a mainstream közeg nem igazán szeretett volna tudomást venni. Hiába különlegesen amerikai ízlésvilágot tükröz a képregények és popkultúra különböző válfajait felvonultató filmek, valamint sorozatok nagy része, az ezeket végletekig kedvelő, beszédtémáját és életének fókuszát eme művek köré rendező geekekről annak előtte nem, vagy csak elvétve készültek mozik. Azt természetesen nem vitatom, hogy a poénok és a megjelenített cselekményszakaszok a mai nézők számára valószínűleg már nem tudják azt a humorfaktort nyújtani, sőt olykor ízléstelennek láttatják magukat, ámbátor a Shop-stop (Clerks) és Shop-show (Mallrats) végletekig ismerősnek tűnő, kissé szenvtelen, szórakoztató kockáinak értékéből ez nem sokat von le. De lássuk mit tudott kezdeni a Masters of the Universe franchise karaktereivel az ígéretesen indult író és rendező!
Fényesebb korukat élik a videójátékok, mint valaha. Az iparban, a szórakoztatásban és a művészetekben is vannak bizonyos korszakok, melyeknek megvannak a maga sajátosságai. A játékok is hasonló cipőben járnak jelenleg, mint a filmek. Sok régi nagy név kerül mostanában elő felújítva, next-gen stílussal a mostani generáció elé. A kortárs játékosok saját igényeikhez mérten részesülhetnek azokban az élményekben, amelyeket mi 90-es születésű boomerek is átélhettünk. A Capcom nagysikerű videójáték franchise-za, a Resident Evil ezúttal a Netflix gondozásában kerül feldolgozásra. A négy részes animációs sorozat a játékok idővonalának köztes eseményeibe ékelődik bele.
Alig vagyunk túl a mozik újranyitásán, és beköszöntött az igazi nyári kánikula. A Pixar pont a megfelelő időben és helyen jelenteti meg új filmjét, a Luca-t, ami ezek között a körülmények között jóleső, minőségi kikapcsolódás lehetőségét kínálja.
A Rick and Morty sikere bebizonyította, hogy a Futurama után is van értelme a science-fictiont vegyíteni a felnőtteknek szóló animációs sorozatokkal. Így kaphatott esélyt Olan Rogers alkotása, a Final Space is, ami 2016-ban még egy YouTube-ra feltöltött rövidfilmként indult. Most, a harmadik évad után pedig már ott tartunk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb animációs sorozatát tisztelhetjük benne.
Megérkezett a Castlevania negyedik évada, és ezzel együtt a sorozat is a végéhez ért. A Drakula-legendáriumból építkező középkori animációs fantasy első évada nagy felhajtást kapott 2017-ben – nem meglepő, hiszen a Castlevania eredetileg egy régóta jól csengő és nagy múltra visszatekintő videójáték-sorozat, kialakult rajongótáborral. A Netflix sorozata elsősorban ezen videójátékok adaptálása, amiről jól tudjuk, hogy mindig rejt magában kockázatot, ugyanis nagyítóval kell keresni az olyan játékadaptációkat, amiktől nincs kedve eret vágnia a mezei sorozat- és mozinéző emberfiának. Mondhatni, ilyenekből már tele a padlás.
