Ryan Reynolds Deadpooljának az utolsó képkockáig képregényhű, 2016-os mozis bemutatkozása akkoriban alaposan felforgatta az egy kaptafára készülő képregényfilmes kínálatot. A szabad szájú, semmiféle humorbonbontól vagy épp negyedik falat áttörő kikacsintástól vissza nem riadó antihős, ugyanis akkoriban olyan vérfrissítést tudott hozni a már ekkor a végső kifáradás jeleit erősen magánviselő műfajba, melynek a szó szoros értelmében csodájára jártak az emberek.
Az A24 továbbra is remek érzékkel forgalmaz a hagyományos műfaji kereteket, sablonokat áthágó, variáló, azokhoz újszerű látásmóddal nyúló alkotásokat. A horrordráma Saint Maud után a stúdióval ismét együtt dolgozó Rose Glass új filmje egy igazi pörgős, szórakoztató ámokfutás, amiben minden megvan, ami egy kortárs neo noirhoz szükséges. Kultfimnek szánták, és minden bizonnyal idővel meg is találja a saját közönségét. Mégis rétegfilmebb az A24 szokásos rétegfilmjeinél is.
Legújabb rendezésében Kevin Costner a rá jellemző magabiztossággal idézi fel a western műfaj sarokpontjainak tekinthető elemeket, hogy aztán egy filmen belül a mítoszépítés mellett megmutassa annak az árnyoldalait is.
A Hit Man három szóval összefoglalható: szerelem, gyilkosság, Richard Linklater. A Sráckor és a Mielőtt-trilógia rendezője ezúttal a bérgyilkosság témájához nyúl. Linklater az érdekes és tőle talán kicsit rendhagyó alapkoncepcióhoz a valóságból merít inspirációt, amit humorral tálal a közönségnek. Mit tud ebből kihozni a Netflix felületén?
Jeff Nichols (Éjjeli látomások, Mud) legújabb filmje, Motorosok egy letűnt kor ideáját próbálja bemutatni a nézőjének, sajnos kisebb sikerekkel. A direktor Danny Lyon fotós ikonikus fotósorozatát veszi alapul, így a film középpontjában egy chicagói motoros klub, a Vandálok élete áll, a felemelkedésüktől egészen a bukásukig.
A filmtörténelem egyik legepikusabb szörnyének számít ma is. Nem hatnak rá a földi lőfegyverek, fogai közül sugárzó atomrobbanást megidéző lehelletet bocsát ellenségeire és rendkívül gyorsan regenerálódik. Godzilla lényét (vagy eredeti nevén Gojirát) nem kell bemutatni senkinek. A kaijuu filmek hatalmas szörnye 1954-ben debütált a japán mozikban. A Toho stúdió a kerek évforduló alkalmából egy új filmmel tiszteleg a szörnymozik nagyapjának, amellyel az eredeti alkotás gyökereihez kívánnak visszanyúlni.
Benoît Delhomme rendezői debütálásában két hollywoodi nagyágyú, Anne Hathaway és Jessica Chastain harcát látjuk kertvárosi idillbe ágyazva. Az alapsztori ugyan kifejezetten jó alapanyag izgalmas kérdések felvetéséhez, azonban erős túlzás az Anyai ösztönt pszichothrillernek nevezni: a túljátszott érzelmeknek nem érezzük a súlyát, az ütősnek szánt csavarok pedig sem az adrenalinszintünket nem dobják meg, sem az agytekervényeinket nem mozgatják meg.
Az AI-ról, az emberiségre gyakorolt hatásáról való gondolkodás már több, mint 40 éve jelen van az amerikai filmiparban – elég csak a 2001: Űrodüsszeiára, vagy 80-as évek olyan klasszikusaira gondolni, mint a (Philip K. Dick művén alapuló) Szárnyas fejvadász, vagy az idén 40 éves Terminátor – A halálosztó. A téma tehát már nagyon régóta foglakoztatja a rendezőket és írókat, a filozofikus hangvételű, morális és etikai kérdéseket feszegető szerzői filmektől az akcióközpontú közönségfilmekig a mesterséges intelligencia számtalan manifesztációját láttuk. Volt már ellenség és szövetséges, jelent már meg emberként és csupán hang formájában. Az AI tavalyi közjószággá válását követően a témát övező diskurzusok, az azt boncolgató tudományos és művészeti munkák újabb impulzust kaptak, így nem meglepő, hogy a filmstúdiók is igyekeznek megülni ezt a hullámot. De vajon szorult még mondandó úgy általánosságban amerikai filmbe? Ha igen, azt nem az Atlas támasztja alá.
George Miller a Mad Max: A harag útja című filmjével megalkotta a posztapokaliptikus akciófilmek koronázatlan királyát. De képes megismételni a csodát a 2015-ös csodát a Furiosával? A fékevesztett akció vagy a lassabb karakter és világépítés áll jobban a szériának?
Amikor annak idején Pierre Boulle megírta a Majmok bolygója című könyvét valószínűleg ő sem gondolta, hogy mekkora kult klasszikust is alkotott. Amihez persze valamelyest kellett a 68-as filmváltozat is a legendás Charlton Heston-nal. Majd azután sorra jöttem a különböző folytatások, amelyeknek a minősége ugyan változó volt, ám az érdekességük továbbra is megmaradt. Aztán 2001-ben maga Tim Burton is megpróbálkozott egy afféle Majmok bolygója remake-kel, ami bár kétségkívül érdekes, viszont nagyjából a film utolsó húsz perce végül annyira félresikerült, hogy az szinte általános közutálat tárgyává tette azt az alkotást.
(tovább…)
