Irvine Welsh ’93-as, kultikus regényét szinte mindenki megfilmesíthetetlennek bélyegezte. Undorítónak, konvenciósértőnek, brutálisnak és legfőképp töménynek ítélték az olvasók, egy olyan lázálomnak, amitől a fekete humor sem áll nagyon messze. A megjelenés után három évvel Danny Boyle (Gettómilliomos, 127 óra) forgatott belőle filmet, ami az évek alatt a kultfilmek Pantheonjának egyik legfontosabb oszlopává nőtte ki magát.
Mundruczó Kornél 2020-as kritikailag elismert filmje, a Pieces of a Woman nemrég vált elérhetővé a Netflix kínálatában. A sajtó Vanessa Kirby alakításának dícséretétől hangos, de szerencsére más lényeges pozitívumai is vannak a filmnek.
A három évvel ezelőtt bemutatott Wonder Woman igazi korszakalkotó mérföldkőként vonult be a köztudatba, ugyanis a szuperhősfilmek műfaján belül olyat vitt véghez, amelyre egészen addig nem igazán láthattunk példát. Patty Jenkins rendezését a kritikusok és a nézők is egyaránt szerették, így nem is volt kérdés, hogy a folytatásnak előbb vagy utóbb el kell készülnie. Már csak azért is, mivel a DC a Wonder Woman képében végre tényleg olyan filmet rakott le az asztalra, melybe csak nagyon kevés helyen lehetett belekötni, ami a Batman Superman Ellen vagy az Öngyilkos Osztag méretes kritikai zakózásai után tényleg felért egy csodával.
Szomorú tény, hogy még a mai felvilágosult társadalmak is szenvednek attól a betegségtől, amit úgy hívunk, hogy kirekesztés és háttérbe szorítás. Az etnikumok háttérbe szorításáról van szó, amely jelenség egytől-egyig minden társadalmat fertőz, szinte már az idők kezdete óta. Hiába telik-múlik az idő, ez a ragály nem tűnik el soha. Ezek az intoleráns eszmék a legszembetűnőbben talán az Amerikában élő afroamerikai közösségeket érintették, és sajnos ebben az esetben nem beszélhetünk tisztán múlt időben, mert a 158 évvel előtti társadalmi berendezkedés hatásai még a mai napig érezhetőek. A Netflix gondozásában készült Ma Rainey: A blues nagyasszonya című film visszarepít minket majdnem 100 évvel korábbra, hogy bemutassa, miként próbál ez a közösség menedéket találni a zenében és érvényesülni ebben a hatalmas és zord társadalomban.
(tovább…)Az augusztusban nagy svunggal elkezdett, Kelet gyöngyszemei című cikksorozatom a mai napig mindössze egy cikket számlál, ami valljuk be, egy cikksorozattól szegényes, szégyentelen, köpködni való teljesítmény. A kártalanításhoz ezúttal hozzákezdek, méghozzá a belga direktor Philippe Van Leeuw művével, a Libanonban forgatott Volt egyszer egy Szíria című filmmel.
(tovább…)90. életévét töltötte be nemrég Jean-Luc Godard, akinél aligha van érdekesebb gondolkodású és hajú ember a filmtörténelemben. A gondolkodó jelzőt nyugodtan használhatjuk a párizsi születésű, svájci állampolgár esetében, munkái szinte kivétel nélkül tartalmaznak valamilyen felvetést, amin sokáig lehet csámcsogni. Sajátos, elsőre furának és értelmetlennek tűnő logikája alapján készíti a filmjeit, emiatt egyáltalán nem csodálkozhatunk, hogy egy színi előadás során egy random SS-feliratot és egy tigrist láthatunk. Mielőtt részletesebben szemügyre vennénk négy filmjét, fussuk át Godard életét röviden.
– ,, Azt ugye azért Ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe, vége?!”
– ,,Hát persze! Csak nem feltétlenül ebben a sorrendben.”
Gondolatébresztő filmekkel foglalkozó sorozatunk negyedik részéhez érkeztünk. Ezúttal is érdekes és tartalmas ötöst válogattunk össze, klasszikus sci-fi, álomszerű horror és horrorszerű álom is lesz a IV. részben ajánlott filmek között. Cikksorozatunk korábbi részeit itt, itt, valamint itt találod.
Ha vasárnap, akkor a Kritizátor oldalán a kisebb-nagyobb szellemi munkát igénylő, de mindenképpen különleges és igényes filmek ideje jön el. Lássuk is az amerikai sci-fit, európai thrillert és ázsiai horrort egyaránt tartalmazó újabb ötösfogatot! Cikksorozatunk első részét itt, a másodikat pedig itt találjátok.
Vírusok. Talán a földi ökoszisztéma egyik legnagyszerűbb és legsokrétűbb lakói, akik ugyan önmagukban véve nem élőlények, mégis szorosan kötődnek az élő szervezetekhez. Nem véletlen tehát, hogy Hollywood évtizedek óta hatalmas örömmel veszi elő őket, ha éppen az ismert emberi világ végét szeretné elhozni, vagy szimplán csak szeretné kicsit elgondolkodtatni nézőit. Ha vírusokkal, netán járványokkal kapcsolatos filmeket szeretnénk megtenni az esti mozi főszereplőjévé, akkor igen hamar megtapasztaljuk, hogy az emberi szemmel láthatatlan organizmusokat a történet központi elemévé emelő alkotások tárháza legalább olyan széles, mint maguk a vírusok. Az alábbiakban így elsősorban azt a Top 5 filmet fogom górcső alá venni, ahol a mikroorganizmusok szinte egyik pillanatról a másikra döntötték meg az ember földi uralmát és amelyeket látva máris úgy fogjuk érezni, hogy bizony hatalmas mázlink van, miszerint mi csak egy bizonyos coviddal vívunk éppen élet-halál harcot.
(tovább…)
