A filmek és sorozatok világában kicsit is jártas olvasóink alighanem tudják, hogy nem kevés szuperhősös történet kerül manapság a mozikba, streaming szolgáltatók felületeire, TV képernyőkre és még ki tudja, hány felületre. A Project Power is ezt az igen jelentős népszerűségi hullámot próbálja kihasználni, de pont a rengeteg versenytárs miatt nincs könnyű dolga.
Az Artemis Fowl rövid ismertetőjét olvasva akár az a benyomásunk is támadhat, hogy kifejezetten ígéretes alaptörténettel van dolgunk. A sokak számára vonzó ír mondavilág, annak minden tündérével és gnómjával, ráadásul a modern korba ágyazva és kiegészülve sci-fi elemekkel rengeteg érdekes lehetőséget rejt magában.
M. Night Shyamalan karrierje kezdetén nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy szinte mindig jó filmet rakott le az asztalra. A Hatodik érzék a mai napig egy nagyon jól működő thriller-dráma, A sebezhetetlen az egyik legjobb, nem képregényből készült szuperhősfilm. Ott volt még a Jelek 2002-ből, aminek már azért voltak hibái, mégis egy ijesztő és koherens filmként tudott működni, illetve A falu, aminek esetén pedig egy nagyon fontos üzenetet tudott átadnak a nézőknek. Ezután azonban megtört az új Spielberg-nek kikiáltott rendezőben valami és sorra kezdte gyártani a gyengébbnél gyengébb mozikat. Életművének több mélypontja is van, de talán egyik rossz filmje sem annyira fájdalmas és nevetséges egyszerre, mint a 2008-as Az esemény címre hallgató munkája.
Az amerikai (és másodsorban az európai, egyszóval a nyugati) filmgyártás és az onnan érkező filmek dominanciája mellett egy átlagos hazai néző vajmi keveset tud a Közel-Kelet filmterméséről, holott az évente újabb és újabb remekművekkel büszkélkedhet. Kiváltképp az iráni, egyiptomi és izraeli mozik virágzásának köszönhetően, de elég csak a 2019-es Oscar-gálán a legjobb idegennyelvű filmre jelölt Kafarnaum – A remény útjára gondolni. Habár ezen filmek nagyobb része amerikai vagy európai koprodukcióban készül, az alkotógárda zömét így is a térségből érkezők adják.
A cím alapján egy Imagine Dragons koncertfilmre is gondolhatnánk leghíresebb nótájuk okán, a Radioactive azonban a modern kor egyik legfélelmetesebb tudományos felfedezését tárja fel, mely örökre megváltoztatta a történelem menetét. Miként lesz valóság az alkímiából? Mit rejt a zöldes fényárban sugárzó titokzatos anyag és vajon miként lett ez a mágikus elem a végtelen pusztítás és korlátlan energia szimbóluma?
1971-ben napvilágot látott egy olyan mozi, amelyre a nagyközönség egyaránt nem volt felkészülve. Nem sokkal a bemutatója után, maga a rendező tiltotta le filmjének vetítéseit a családját érő fenyegetések miatt. 1999 óta rendszeresen bemutatják és mára egy igazi popkulturális ikonná nőtte ki magát. Egy igazi kultikus műről beszélünk, ez Stanley Kubrick halhatatlan remeke, a Mechanikus Narancs. Az írás spoileres!
Csendes és láthatatlan szörnyetegek leselkednek Tom Hanks hajójára a II. világháború poklában. A limitált költségvetés mellett azonban más hibákat is tartogat A Greyhound csatahajó, melyek a történelmi-háborús dráma hitelességét is jócskán aláássák.
Napsütés, hőség, tengerpart, emberek tömegei. Ezek a jelzők nagyrészt mind elmondhatók a nyári hónapokról, amiket mostanában viszont nem tudunk felhőtlenül élvezni. Egy mára már sablonossá vált megfogalmazás szerint a film részben azért is jó médium, mert általa olyan helyekre is eljuthat a néző, ahova egyébként nem. Varázslat jellege van, amivel mindent el tud hitetni. Ez bármennyire is lejáratott megállapítás, mégis sok más, ilyen jellegű kijelentéshez hasonló módon van igazságtartalma. Nézzük is meg ezt részletesebben egy olyan rendezőn keresztül, aki bár egy téli hónapban, januárban látta meg a napvilágot, az életművére mégis inkább a meleg, napsütötte utca, a gyermekiség, de leginkább az életigenlés volt jellemző. Ő nem mást, mint Federico Fellini.
“I don’t like the idea of “understanding” a film. I don’t believe that rational understanding is an essential element in the reception of any work of art. Either a film has something to say to you or it hasn’t. If you are moved by it, you don’t need it explained to you. If not, no explanation can make you moved by it.”
Rossz filmekből szerencsére nehéz kifogyni, ám a Szemetesláda keretei között ma kivételesen egy jó filmmel fogunk foglalkozni. Az American Movie: The Making of Northwestern egy személyen keresztül bemutatja mindazon filmkészítőket, akik életüket és lelküket ölik bele a projektjeikbe, ám végérvényben csak egy ugyanolyan gyenge filmet készítenek el, mint amiket az utóbbi cikkekben csak „nevetségesnek” vagy akaratán kívül szórakoztatónak neveztünk. Hogy belelássunk a „rossz” filmek szívébe, mindenképp érdemes megnézni ezt a dokumentumfilmet – ám járjuk körül, vajon miért is működik olyan jól ez az alkotás a szemléltetés eszközén is messze túl.
Mark és legjobb barátja, Mike
Klasszikus filmről mindig nagyon nehéz írni, mert jobbára semmi újat nem lehet hozzátenni a már leírtakhoz. Most mégis megpróbálom ezt az állítást cáfolni. Hetven kameraállásból álló zuhanyjelenet, skizofréniával küzdő főhős, komplexusok, kitömött madarak, vagyis Alfred Hitchcock klasszikusa, a Psycho. A cikk erősen spoileres!
