A Blumhouse Productions az utóbbi évek legegyedibb és legérdekesebb horror-és sci-fi projektjei közül sok emlékezetes műért felelős, gondoljunk csak a Tűnj el! című remekműre 2017-ből vagy Az ajándékra 2015-ből, de olyan elismert drámák is kötődnek a filmgyártóhoz, mint a Whiplash vagy a Csuklyások-BlacKkKlansman. Ilyen előzmények miatt az egyszeri filmrajongó mindenképp érdeklődéssel követi, ha egy régi klasszikushoz nyúlnak hozzá, mint tették azt az idén megjelenő A láthatatlan ember esetében.
Friedrich Willhelm Murnau 1922-es klasszikusa (Nosferatu) a horrorfilmek, meg úgy általában véve a mozgóképek öreg apja. Hatása mai napig jelen van. Annyira, hogy az ezredfordulókor egyfajta homage kereti közt készült egy alkotás, (A vámpír árnyéka) ami az eredeti mű kulisszái mögé ad betekintést misztikummal keverve.
Mindenki gondolja át magában, milyen lenne, ha egy olyan szigetre kapna meghívást, amely szó szerint teljesít bármilyen kívánságot! Elrontottad az életed egy rossz választás miatt? Most helyre hozhatod! Bosszút akarsz állni valakin a régi sérelmek miatt? Most megteheted! Vigyázz, mert csak egy dolgot kívánhatsz. Jól gondold át, hogy mi legyen az, mert nem mindig úgy végződnek az álmok, ahogyan mi azt elképzeljük. Jól hangzik nem? Erre a gondolatra épül az idén februárban mozikba került A vágyak szigete című film. Sajnos azonban a látottakat kis jóindulattal sem lehet „vágyfokozónak” nevezni.
Amióta a 92. Oscar gálán meglepetésre óriási sikert aratott az Élősködők című dél-koreai társadalomkritikus thriller, a filmrajongók az internet világában lelkesen ünneplik ezt a győzelmet, sokan közülük pedig reményüket fejezik ki a dél-koreai, illetve tágabban az idegen nyelvű filmek várt előretörése kapcsán, amit ez a történelmi elismerés okozhat. A dél-koreai filmek iránti érdeklődés növekedését remélve, ezt elősegítendő álljon itt egy sorrend nélküli ajánló olyan dél-koreai filmekből, amik mindenképpen megérdemlik a figyelmet minden mozirajongótól.
Vajon mennyit ér Harley Quinn, miután Joker, aki lényegében felépítette és saját képére formálta őt, elhagyja? A női harlequinek fő (és egyetlen) feladata, hogy párját és egyben mesterét kiszolgálja. De vajon mi történik, ha ez a mester kilép a képből, magára hagyva az addig kizárólag érte élő nőt? Mit tehet ilyenkor Harley Quinn, a harlequinek „mintapéldánya”?
Fernando Meirelles filmje épp erre a pár évvel ezelőtt még abszurdnak gondolt szituációra épít, mégpedig nagyszerűen. A váratlanul szórakoztató és felemelő filmben a két egyházfőt nem kisebb személyiségek alakítják, mint Anthony Hopkins és Jonathan Pryce.
A napokban vált elérhetővé a Netflix oldalán Adam Sandler új filmje, az Uncut Gems. A kritikusok összességében nagyon lelkesen az alkotást illetően, sok rajongó pedig fel van háborodva Sandler Oscar-jelölésének elmaradásán. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy a filmnek vannak erényei és Sandler méltatása is jogos, de az összkép talán igényel egy kis árnyalást.
Guy Ritchie legutóbb az élőszereplős Aladdin történetével szórakoztatta a nagyérdeműt, ami ugyan anyagilag sikeres volt, de különösebben innovatív történetmeséléssel senki nem vádolhatja a filmet. Ritchie egy ideje már az Aladdinhoz hasonló nem túl ötletes projektekkel foglalta le magát, pedig a hírnevet számára A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, illetve a Blöff című méltán népszerű, humoros, ötletes és fordulatos filmek hozták el. Az Úriemberek ehhez a vonulathoz próbál visszatérni, és szerencsénkre nem is eredménytelenül.
Óz, a csodák csodájának történetéből minden bizonnyal sokan ismerik a kis Dorothy karakterét, aki Kansas-ből Óz birodalmába kerülve csodálatos kalandokban vehetett részt. A mese világa szívmelengetően aranyos, Dorothy nem véletlenül lett a filmtörténet egyik legközkedveltebb és legismertebb kislánya. Arra már kevesebbet szoktak gondolni a rajongók, hogy az őt játszó gyermeknek valahogy fel is kellett nőnie. Az egykori kislánynak pedig végig magán kellett viselnie a sztárgyár által ejtett korai sebeket.