Öt évvel ezelőtt a Disney magához képest egy igazán merészet lépett, amikor Demónával lényegében a fejetetejére állították a Csipkerózsika már rogyásig ismert történetét, hogy egy korábban nem látott szemszögből mutassák be az eseményeket, melyekre addig nem igazán volt példa a Disney mesék körében.
Vince Gilligan szemmel láthatólag bele van szerelmesedve a Breaking Bad sorozat univerzumába, ezt bizonyítja az új spin-off film és a Better Call Saul megalkotása is. De míg az utóbbi erősen meg tud állni a saját lábán néhány visszakacsintáson kívül, addig az El Camino bemutatja, hogy igenis van egy határ, amit nem kéne már tovább feszegetni. A film pont az lett amitől én és sokan mások nem féltünk: egy remekül befejezett sorozat felesleges elnyújtása.
Az, aki valamennyire jártas a film világában, ismeri a 30-as évek magyar mozgóképiparának legnagyobb neveit, legyen az a Hyppolit, a lakáj; A mesautó vagy a Lila akác. Annak ellenére, hogy már a korszakukban sem számítottak ezek az alkotások filmtörténeti remekműveknek, lévén hogy tömegtermékek voltak egy széles közönség számára – a mai napig szívesen tekintünk vissza a 30-as évek filmjeire. Na de mi erre a magyarázat?
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei gyakran szolgáltak alapanyagként a magyar film palettáján. Legyen szó regényadaptációról (A kőszívű ember fiai) vagy kísérleti filmről (Petőfi ’73) mindig sikerült olyan köntösben megmutatni a történéseket, amik kapcsán ezek a mozgóképek frissként hatottak. Jelenlegi alanyunk esetén sincs ez másként. Egy teljesen más szeletét látjuk a történelemnek, a Szabadság, harc című kisfilm képében.
Azt hiszem nem kell mondanom, hogy a totál gengszter Jared Leto-féle Joker után mennyi fenntartással éltek az emberek, mikor meglátták a Joker első trailerét. Todd Phillips-et talán nem ilyen műfaj kapcsán ismertük meg, mégis bizakodóan néztünk elébe Joker legújabb inkarnációjának Joaquin Phoenix ábrázolásában. Ez is csak egy újabb csalódás? A cikkből spoilermentesen kiderül!
Mindegy, hogy Vietnam rommá lőtt városaiban és dzsungeljeiben vagy Irak sivatagjaiban zajlik a küzdelem, a háború teljesen felemészti a benne harcoló katonák és civilek idegeit. Stanley Kubrick Acéllövedéke és Sam Mendes Bőrnyakúak című filmje számos hasonlóságot mutatnak fel, mégis külön utakon járva mutatják meg mindazt, ami a háború különböző frontjain zajlik.
A Gemini Man-t elég nagy hype előzte meg, főleg itt kis hazánkban, ahol a film egy részét forgatták. Nem aprózták el a dolgot, Hollywood rövid időre beköltözött Budapest belvárosába: vörös szőnyeges felvonulás a Várban, világpremier az Aréna Pláza IMAX mozijában, koncert a Bazilika előtt, ahol Will Smith 51. születésnapját ünnepelte a több ezres tömeggel együtt. Lehet, hogy csak én nem szoktam hozzá, de számomra gyanús ez a nagy csinnadratta. Megpróbáltuk kideríteni, hogy a Gemini Man-nek a füstje nagyobb vagy a lángja?
James Gray rendező a 2016-os Z: Az elveszett város után újra az ismeretlen kutatásáról mesél, ezúttal Dél-Amerika elveszett civilizációi helyett a földön kívüli intelligencia keresése és a világűr felderítése szolgáltatja a témát. Sajnos azonban kérdéses, mennyire tud Gray ebben a közegben érvényes, egyedi mondanivalót megfogalmazni.
Sylvester Stallone eddig is értett ahhoz, hogy az egykori filmes ikonjait feltámassza, mind Rocky Balboa, mind John Rambo megkapta a maga végtisztességét. Az olasz származású akciósztár maga rendezte az eredetileg zárásnak szánt felvonásokat, de a hollywood-i gépezet közbeszólt. A Creed I. és II. képében az egykori boxoló történetének fejezeti bővültek, míg az egykori vietnámi veterán (állítólagos) utolsó küldetését idén kaptuk meg.
Joanna Hogg 2019-es filmje, a Szuvenír egy sok kérdést felvető, különleges látásmódú, igazi szerzői film. Hogg részben a saját tapasztalatai alapján írta meg Julie, a filmrendezőnek készülő fiatal lány történetét. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenki a művészet csúcsának fogja tartani (nem is kell), de aki a sok hollywood-i tömegfilm után akar látni valami egészen mást, az nyugodtan tehet egy próbát a Szuvenírrel.
