Több százmillió eladott lemez, számos teltházas turné az egész világon, és egy halhatatlan örökség: a Queen vitán felül az egyik legnagyobb hatású banda a rockzene történetében. A zenekar énekese, Freddie Mercury pedig mára popkulturális ikonná vált, akiért több évtizeddel a halála után is számtalan ember rajong. De mi a története a Queen megalakulásának, hogyan születtek a legnagyobb slágereik? Bryan Singer filmje ezt igyekszik bemutatni, több-kevesebb sikerrel.
Édes a bosszú! 40 esztendővel ezelőtt Laurie Strode életének legborzalmasabb éjszakáját élte túl, amikor Michael Myers, a kíméletlen és minden érzelemtől mentes sorozatgyilkos üldözőbe vette, hogy végezzen vele. Ám a horror még ennyi év múltán sem tűnt el Haddonfield életéből, hisz Michael visszatér, hogy gyilkos hajlamait ismét kiélhesse a kis városka lakóin. Laurie azonban nem maradt tétlen az évek során.
Neil Armstrong, az első ember a Holdon. Még kimondani is meseszerű, így nem csoda, hogy a kisgyermekek jó része az űrbe vágyik. De vajon tényleg olyan felemelő élmény asztronautának lenni? Erre ad választ Az első ember.
Ali Abbassi egy kissé eklektikus, folk-goth-horror alapú romantikus alkotással jelentkezett az idei Cannes-i Filmfesztiválon. Az iráni és dán gyökerekkel rendelkező rendező John Ajvide Let The Right One In című novelláját választotta alapul filmjéhez; s mivel egy 50 oldalas alkotásról beszélünk, érthető, hogy a forgatókönyvírás során plusz konfliktusokkal és cselekményelemekkel bővítette a narratívát.
Nemes László a Saul fiával sajátos ábrázolásmódját adta a történelem eseményeinek. Legújabb filmjében, a Napszálltában is hasonlóra vállalkozik, de vajon miként is jeleníti meg az Oscar-díjas rendező a nem is olyan boldog „békeidőket”?
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de Rowan Atkinson igazi egyéniség. Vajon miként formálja meg harmadszor is a balfácán brit titkos ügynök karakterét?
Visszatért a mozivászonra a legismertebb csillagközi sportvadász. Az előzetes hírek a projektről biztatóak voltak, főleg amikor kiderült, hogy a műfajban veteránnak számító Shane Black lesz a rendező és forgatókönyvíró (aki egyébként maga is tagja volt az eredeti, 1987-es Ragadozó szereplőgárdájának). Így mondhatni előre borítékolható volt, hogy egy, a 80-as évek klasszikus akciófilmjeit idéző alkotást fogunk kapni. De vajon mindez elegendő ahhoz 2018-ban, hogy a nézők jegyet váltsanak a filmre?
A Sötét elméktől pontosan azt kaptam, amit vártam. Nem volt benne igazából semmi új, azt nyújtotta, amit az elmúlt jó pár évben ettől a műfajtól megszokhattunk. Nem túl sok csavar, azok sem teljesen kiszámíthatatlanok. A karakterek tárháza pedig szintén a megszokott kaland- és tinifilmekből táplálkozik: a számkivetett, nehéz sorsú lány, a romantikus, önfeláldozó szépfiú, illetve annak vicces haverja, valamint a gonosz felnőttek, akik minden mozzanatukkal a mi kedvenc kis főhőseinket akarják hátráltatni. 
A legújabb Disney-filmet elejétől a végéig könnyes szemekkel ültem végig. Nem szeretek giccses és túl nyálas szófordulatokat használni, de attól félek, az elkövetkező beszámolóban nem fogom tudni ezt elkerülni. A Barátom, Róbert Gida egyszerűen rózsaszín ködbe bugyolálta az agyamat, és ahogy annak idején gyerekként, éppúgy levett a lábamról jó pár évvel később, felnőttként is. Az alkotók – a többek közt napjainkban oly tevékeny Star Wars-gyárosokkal ellentétben – nem elégedtek meg azzal, hogy már csupán a téma és a szereplők miatt biztos a siker (elvégre tehették volna ezt is, hisz Micimackóéknak máig óriási a rajongótábora), hanem gyönyörű operatőri munkával, nagyszerű színészi játékkal, rengeteg humorral, és igen, kifogyhatatlan aranyossági faktorral egy szinte tökéletes, nagyon emberi filmet raktak össze.
