Nehéz beszélni a Kurszkról, mert megrázó. A hatása alól még nehezebb kivonni magunkat. Félek, hogy a film hamar el fog veszni az év eleji nagy mozizuhatagban, pedig kifejező erejét tekintve nagyon fontos alkotás lett. A történet részletes ismertetésébe nem igazán mennék bele. Egyrészt, mert nincs is mit ismertetni, összefüggéselméletek vannak, kész. Másrészt, a már megjelent kritikák bőven ellátták ezt a „feladatot”. A történet kontextusait sem célom alább tárgyalni. Egyrészt, mert ezt is már megtették a napvilágot látott kritikák, másrészt, úgy látom, szorosan magával a filmmel alig-alig foglalkozott eddig valaki, pedig a Kurszknak vannak erényei filmként is, igaz, kevés, és ezek is többnyire kísérleti erények maradnak.
Mindössze néhány japán film van mögöttem, de azok nagyjából ugyanazt a hatást váltották ki belőlem: azt az érzést, hogy mennyire távol is van tőlünk ez a kultúra humorban, ízlésben, a különböző témák iránti szemléletükben, és nagyjából mindenben. Ezt gondoltam – eddig.
A legújabb posztapokaliptikus steam punk sci-fi a mozikban. Városok gurulnak és egymást zabálják fel, ez a többször is ismételt “városok közti darwinizmus”, az erős legyőzi a gyengét, a jó elnyomás alatt él, a teljes körű hatalom a cél.
Valljuk be őszintén, ha a világ leghíresebb franchiseaira gondolunk, akkor a Star Wars, a Gyűrűk ura vagy a Marvel-univerzum filmjeivel egyetemben eszünkbe jut a Transfomers sorozat– és ez azokra is igaz lehet, akik egyetlen Transformers filmet nem néztek még végig életükben. Ilyen vagyok én is – vagyis voltam egészen az Űrdongóig.
J. K. Rowling az első Legendás állatok filmmel megírta első forgatókönyvét, a milliók által kedvelt Harry Potter világában. A probléma itt vert gyökeret, itt nyomta rá alapjaiban a bélyeget a Legendás állatok sorozatra. Az első film egy kerek történet, amit egészen elképesztő mennyiségi alibizéssel tálaltak. A Warner Bros. részéről furcsának tűnt bejelenteni 4 folytatást egy olyan filmhez, ami 1 rész kitöltésével is küszködött. Most, hogy a folytatás megérkezett, kicsit ráláthatunk a nagyobb képre.
Bármelyik horror vagy pszichothriller andalító esti mese emellett az elvetemült alkotás, a Suspiria mellett, amelyet joggal neveznek 2018 Mother!-jének. Az a kérdés, hogy a(z enyhén szólva) naturalista ábrázolásnak célja-e valami sokatmondó háttértartalom, vagy csupán öncélú undorítóskodás? Mit tud az a film, ami még a vérimádó és sziklalelkű Tarantinoból is könnyeket vált ki? És főleg: mégis mi ez a film?!
Több százmillió eladott lemez, számos teltházas turné az egész világon, és egy halhatatlan örökség: a Queen vitán felül az egyik legnagyobb hatású banda a rockzene történetében. A zenekar énekese, Freddie Mercury pedig mára popkulturális ikonná vált, akiért több évtizeddel a halála után is számtalan ember rajong. De mi a története a Queen megalakulásának, hogyan születtek a legnagyobb slágereik? Bryan Singer filmje ezt igyekszik bemutatni, több-kevesebb sikerrel.
Édes a bosszú! 40 esztendővel ezelőtt Laurie Strode életének legborzalmasabb éjszakáját élte túl, amikor Michael Myers, a kíméletlen és minden érzelemtől mentes sorozatgyilkos üldözőbe vette, hogy végezzen vele. Ám a horror még ennyi év múltán sem tűnt el Haddonfield életéből, hisz Michael visszatér, hogy gyilkos hajlamait ismét kiélhesse a kis városka lakóin. Laurie azonban nem maradt tétlen az évek során.
Neil Armstrong, az első ember a Holdon. Még kimondani is meseszerű, így nem csoda, hogy a kisgyermekek jó része az űrbe vágyik. De vajon tényleg olyan felemelő élmény asztronautának lenni? Erre ad választ Az első ember.
Ali Abbassi egy kissé eklektikus, folk-goth-horror alapú romantikus alkotással jelentkezett az idei Cannes-i Filmfesztiválon. Az iráni és dán gyökerekkel rendelkező rendező John Ajvide Let The Right One In című novelláját választotta alapul filmjéhez; s mivel egy 50 oldalas alkotásról beszélünk, érthető, hogy a forgatókönyvírás során plusz konfliktusokkal és cselekményelemekkel bővítette a narratívát.
