Ha egy film erős és felkavaró képi világgal rendelkezik, az a filmművészetben is kétélű kardnak számít. Éppen ezért az alkotóknak tudniuk kell, hol a határ merészség és pofátlanság között. A mai filmünkkel a szemetesládánkat fogjuk megetetni, de lehet, hogy ezzel már az Ő gyomra sem fog megbirkózni. Meglátjuk, elbírja-e a 2010-es A Serbian filmet, azaz ahogy hazájában ismerik, a Srpski filmet. Figyelem! A megtekintés szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott!
Mundruczó Kornél, a Fehér isten rendezőjének új filmje a cannes-i premier után most már a hazai mozikban is látható. Már a bemutató előtt nagy érdeklődés övezte a filmet, ami az első beszámolók alapján úgy tűnt, mintha egy szuperhős-történetet oltottak volna a menekültválság narratívájába. Lássuk hát, hogy vajon beigazolódtak-e a sejtések, vagy valami teljesen más filmélményt nyújt a Jupiter holdja?
Önmagunk ismeretéhez hozzátartozik az is, hogy tudjuk, honnan jöttünk… A kérdést már szinte unásig ismételték a különböző irodalmi és mozgóképes darabok, de viszonylag kevés mert igazán őszinte és merész képet vázolni szereplői előtörténetéről. A kertész titka ez alól mindenképpen kivételt képez és képes frissességgel megtölteni az agyonismételt témát…
A 2016-os év finoman szólva sem volt a DC éve. A Batman v Superman képében egy szerencsétlen masszát, a Suicide Squaddal pedig egy „direct-to-dvd” minőségű CGI-val felturbózott Dolph Lundgren akciófilmet kaptunk, amiben történetesen olyan nevű és (többnyire) kinézetű karakterekkel találkoztunk, mint a képregényekben. Igazából az eddigi DC filmek pontosan ettől a hibától szenvedtek. Attól, hogy egy karakter hasonlít arra, akinek meg szeretne felelni, vagy pusztán ugyanaz a neve, még nem lesz automatikusan ugyanaz a karakter. Lex Luthor minden volt, csak nem Lex Luthor, Joker meg Harley Quinn szintén igyekeztek ellent mondani karaktereiknek, a tömeggyilkos Igazság Ligája jelöltekről nem is beszélve. Viszont a Wonder Woman végre – szó szerint – színesíti a DC palettáját. Elkészült a DCEU első jó filmje.
A mai Szemetesláda kicsit rendhagyó lesz. Alanyunkról ugyanis nem egyértelmű, hogy ajánljuk-e, vagy sem, mert pengeélen táncol az elfogadható és a teljesen rossz kategória között. A Rubber (2010) című film ugyanis annyira magába néz, és veszi elő kora társadalmának sántaságait, hogy nem lehet egyszerűen haragudni rá.
A Netflix legújabb egész estés produkciójában Brad Pitt Action Mannek maszkírozva próbál igazságot tenni a konfliktus sújtotta Afganisztánban, mindezt ráadásul egy őrült háborús szatíra keretében. Valljuk be, nem a legkönnyebb műfaj, de vajon hogyan boldogul az ügyeletes hollywoodi szívtipró és a világhódító útjára indult tartalomszolgáltató ebben a meglehetősen megosztó témájú darabban…
„Egy magyar katona, aki kedvese hűtlensége miatt képes mindent kockára tenni, hogy végül hazatérjen és bosszút álljon…” Elsőre talán egy Tarantino-film magyarosított verziójának tűnhet az ötlet, a Drága Elza! azonban mégis valami egészen mást tartogat számunkra. A hányattatott sorsú alkotást most maguk az alkotók tették közkinccsé a Youtube-on, így ez alkalomból mi is megvizsgáltuk, hogyan teljesít az első igazi II. világháborús magyar játékfilm.
Az Alien-rajongók epekedve várták az Alien: Covenantot, és bíztak benne, hogy Ridley Scott tisztára mossa magát a Prometheus okozta csalódás miatt. Tegnap végre elérkezett a várva várt pillanat, és debütált a sokak által várt új mozifilm. Az első kritikák sajnos nem éltették túlságosan a filmet, és bármennyire szeretném, én sem tudok róla sok jót mondani. De vajon hol rontotta el Scott? Vajon sikerült némiképp mégis betömni az alien-fanok lelkesedésében tátongó űrt?
Az élettelen tárgyak megelevenítése a horror műfaj egyik alkotó eleme, gondoljunk csak az 1988-ban debütáló Gyerekjáték című horror klasszikusra. E film nyomdokán érkezett el nézőihez a Gyilkos bábok (Puppetmaster, 1989) remélvén, hogy tud legalább annyira maradandót alkotni, mint elismert elődje. Bár így lenne, ám várt siker igencsak elmaradt, a helyette egy tátongó űr keletkezett, amelyet a történet előrehaladtával mind tágabbnak és tágabbnak látunk.
A film, mint technológia és mint művészeti ág az emberiség történelmének egy hihetetlen innovációja, mely elvarázsol, meghökkent és ámulatba ejt. Mint mindenfajta művészet, úgy a mozgókép is igényeket formál és igényeket szolgál ki, ami talán legjobban a propaganda műfajában csúcsosodik ki. Tulajdonképpen minden alkotás tekinthető egyfajta propagandának, hiszen a meggyőzés eszközeivel élve próbálnak számunkra eladni vagy befogadhatóvá tenni valamilyen üzenetet vagy tartalmat. Az viszont, hogy egy művész milyen tartalmat közvetít közönsége felé, már meglehetősen kényes kérdés. A német rendezőnő, Leni Riefenstahl 1935-ös rendezése, Az akarat diadala valószínűleg a dokumentumfilm ágazatának egyik legkiemelkedőbb darabja… de egyben a legvitatottabb is.
