Film

Film

Michael Mann-sorozat 13.: Én, a sebesség – Ferrari kritika

„Make no mistake. All of us are racers. We all certain it will never happen to me. Then my friend is killed. I give up racing forever on Monday. I’m back racing by Sunday. We all know it’s our deadly passion. Our terrible joy.”

Ferrari (Ferrari; 2023)

Michael Mann nyolc éven át tartó hallgatás után ismét dolgozatot írt a megszállott férfi kérlelhetetlen szakmabeliségéről és romokban álló magánéletéről. Az ötvenes évekbe visszamenő időutazásához olyan neveket szerzett meg magának, mint Adam Driver, Penélope Cruz és Shailene Woodley, helyszínnek pedig az autóversenyzés – adott esetben halálos kimenetelű – aszfaltját tette meg.

(tovább…)
Film

Az anyák megmentője – Semmelweis kritika

Vannak olyan felfedezések per találmányok, amelyek egy látszólag annyira egyszerű már-már bagatell dologból adódnak. Ám jelentőségük mégis hatalmas. Ilyen volt például Semmelweis Ignác magyar származású orvos felfedezése, aki kvázi feltalálta a kézmosást. Mármint a meszes vízzel történő kézmosást, illetve azon keresztül az ezzel a módszerrel történő eszköz fertőtlenítést. Noha ez elsőre nem tűnik nagydolognak, azonban ahogy azt a történelem is igazolja Semmelweis nem kevés ellenszenvet és támadást kapott emiatt, amire kis híján még az orvosi karrierje is ráment. Ennek a történetét kívánja bemutatni a Nemzeti Filmalap legújabb filmje az egyszerűen csak Semmelweis címere keresztelt alkotás.

(tovább…)
Film

A szabadság határai – Napóleon kritika

Az alkotói szabadság kérdése mindig is egy kardinálisan fontos kérdés a művészetek világában. Természetesen minden művész szeretne szabadon és mindenfajta megkötés nélkül alkotni, azonban ahogyan azt megtapasztaltuk ez nem egyszer vezet bizonyos problémákhoz. Ugyanis az önérzetes alkotók olykor az alkotói szabadság mögé bújva borzalmas dolgokat képesek alkotni. Viszont ha a művészetet elkezdik korlátok közé szorítani az szintén problémás és számos olyan förtelmes alkotás létezik, amelyek egyértelműen azért lettek olyanok amilyenek, mert valakik valamilyen módon nem hagyták érvényesülni az alkotói szabadságot. Ugyanakkor vannak olyan műfajok, amelyek a jellegükből adódóan eleve bizonyos korlátok közé szorítják az alkotókat. Erre pedig a legjobb példa a történelmi témájú alkotások, mint amilyen jelenlegi cikkünk alanya a Napóleon is.

(tovább…)
Film

A ellenség gerincét meg kell hajlítani, nem megtörni – Énekesmadarak és kígyók balladája kritika

Az Éhezők viadala-széria trendformáló volt a 2010-es évek első felében, azidőtájt, mikor a Marvel- és szuperhős-őrület még nem érte el a tetőpontját. Néhány röpke évig a disztópikus young adult-filmek kitüntetett népszerűségnek örvendtek. Ezek közül messze a Suzanne Colllins regényfolyamán alapuló széria érte el a legnagyobb kritikai és nézői sikert, maga mögé utasítva többek között a hasonló alapállású Útvesztőt és a Beavatottat (ez utóbbinak már a befejező része sem készült el az érdeklődés hiányában – nem csodálom). Magától értetődő volt, hogy további történeteket kell kifacsarni Panem világából, és ezúttal ezt abszolút nem bánom, ugyanis a Collins által felépített világ van annyira érdekes, hogy bőven ad erre lehetőséget és mozgásteret.

(tovább…)
Film, Netflix

Az empátia hiánya – The Killer kritika

Már a főcímkiírás sem árul zsákbamacskát. A stáb feltüntetése mellett közeliben, gyors és feszes tempóban láthatjuk, ahogy David Fincher a Gyilkos – feltehetően – korábbi megbízásait és a szakmájában felhasznált, emberi élet kioltására alkalmas eszközöket mutatja. Tökéletes megalapozása egy olyan embernek, aki minden eshetőséggel számol, nem hezitál, pontos és percíz, szakmájához szükséges összes tudás birtokában áll. Mintha csak magát Finchert jellemeznénk. A párhuzamba állítás csak első látásra tűnhet légből kapottnak, ha jobban megfigyeljük, legújabb filmje, a The Killer a maga szélsőséges, tipikusnak egyáltalán nem nevezhető módján felfogható egyfajta elemelkedett művészi önvallomásnak is.

(tovább…)
Film

Apátia – Marvelek kritika

Őszinte leszek, most első ízben éreztem azt, hogy semennyire nem mozgat meg egy új Marvel-film. Ez az érzés nem függetleníthető attól, hogy a Kvantumánia jelentette az utolsó reménysugárt (számomra legalábbis), hogy a stúdió képes reagálni a filmeket és sorozatokat ért elmarasztaló kritikákra, a látható színvonalesésre (a Galaxis őrzőit tegyük félre itt, hiszen az inkább a Végtelen Szága egy epilógusának feleltethető meg, és Gunn már nem meghatározó a jövő szempontjából) – hiszen arra hivatott, hogy bevezesse a filmek világába a Multiverzum Saga univerzumokon átívelő, legnagyobb fenyegetését, Kangot, a Hódítót (a bizonytalan sorsú Jonathan Majors által megszemélyesítve). Ezzel szemben a harmadik Hangya-film ugyanaz az unott, generikus, nézők elé okádott vásári mutatvány lett, mint a Marvel produktumainak aggasztó része 2021 óta. Ha pedig a stúdió képtelen a kulcsszereplőjének karaktert, motivációt adni, valós fenyegetésként ábrázolni, akkor mit várhatunk a Marvelektől?

(tovább…)
Film

Huhognak a robotállatok – Öt éjjel Freddy pizzázójában kritika

Úgy tűnik egyre több videojáték adaptáció jelenik meg mostanság. Csak az idei évben volt már The Last of Us, Super Mario Brothers, Twisted Metal és persze a Gran Turismo is. Emellett számos olyan készülőfélben lévő filmes projektről hallani, ami ilyen vagy olyan formában, de valamelyik videójátékot fogja majd adaptálni. Ennek a folyamatnak a része az igencsak kultikus státusznak örvendő Five Nights at Freddy’s nevű videójáték filmesadaptáció, ami magyar fordításban Öt éjszaka Freddy pizzázójában jelent meg stílusosan pont halottak napján. Egyébként egy személyes megjegyzés, ez a magyar cím újfent elég borzalmasan hangzik.

(tovább…)
Film

Cica most lesz neked jaj – Cicaverzum tabumentes kritika

Vannak olyan alkotások, amelyeknek már a felvetése is annyira abszurd, hogy az egyfelől önmagában is képes eladni azt az adott alkotást. Minőségtől függetlenül. Másfelől az alkotás jellegéből adódóan az alkotóknak is jóval nagyobb mozgásteret enged abban, hogy mi mindent tehetnek meg az adott alkotásban. Ráadásul az alapfelvetés abszurditása miatt még a Közönségnek sincsenek olyan különösebb elvárásai, azonkívül persze, hogy a végeredmény összességében véve szórakoztató legyen. Valami ilyesmi a helyzet a Cicaverzummal is, ami akárcsak a Micimackó horror esetében feltehetően legalább annyi ember érdeklődését felkeltette, mint amennyit el is taszított tőle. Ugyan a cikk jellege maga nem feltétlenül indokolná a tabumentes jelzőt, azonban bevallom szeretnék erről az alkotásról úgymond kicsit szabadabban beszélni… merthogy van miről. Szóval biztos, ami biztos alapon inkább kitettem, hogy senkit se érjen meglepetés.

(tovább…)
Film

Maszek ördögűzők gyülekezete – Az ördögűző: A hívő kritika

1973-as bemutatása óta Az ördögűző olyan kultikus magasságokba emelkedett, amelyet a horror műfaján belül igen kevesek mondhatnak el magukról. A mára franchise-ként emlegetett cím azóta 5 feldolgozást ért meg és idén megkaptuk a filmcsalád 6. tagját. A gond csak az, hogy Az ördögűző: A hívő élből kitagadtatna ebből a famíliából.

(tovább…)
Apple TV+, Film

„Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről” – Megfojtott virágok kritika

Az amerikai álom megsemmisülése, az FBI megszületése, egy sokáig tabunak számító eseménysorozat, egy sokkolóan őszinte dokumentumregény és egy nyughatatlan, még a halál völgyének árnyékában sem félő rendező. Martin Scorsese huszonhatodik játékfilmes rendezésében az amerikai filmgyártás ősműfajához, a westernhez tért meg, hogy végleg beverje az utolsó szöget az Amerika történelmet megszemélyesítő, igaznak, szépnek és erélyesnek csúfolt koporsóba. Az írás spoilereket tartalmaz!

(tovább…)