Egyszer minden történetnek vége, és ezt a tényt még a Kaptár franchise sem kerülhette el. Alice nevével 2002-ben találkozhattunk először, azóta eltelt egy jelentéktelen 15 év. Az indulás óta 2-3 évente kaptunk az arcunkba a Paul W.S. Anderson-féle zombi invázióból, utólagosan megspékelve egy-két erősebb szörnnyel. 2017-ben azonban kiderül, sikerült-e méltóképp lezárni az Umbrella Corp. által előidézett apokaliptikus állapotot.
Szürke mindennapok, a mindennapok szürkesége. Bizony könnyen képesek vagyunk belefeledkezni azokba a megszokott tevékenységekbe, amiket általában folytatni szoktunk. Talán ezért is jött létre a művészet, hogy menekülést nyújtson minden megfáradt és feltöltődésre szomjazó léleknek. A neves rendező, Jim Jarmusch új filmjében pontosan ezt vizsgálja meg.
Érdekes gondolat összevonni a horror műfajt a szuperhős filmek műfajával. Nem is lenne rossz ötlet, főleg, ha a megoldás kreatív kezekbe kerülne, így képes lenne a hős fogalmát új alapokra, brutálisabb, feszültebb és megrázóbb környezetbe helyezni. A feladat viszont embert próbáló, mert figyelni kell, nehogy átlépjenek egy határt. Sajnos ebbe a hibába nagyon könnyen be lehet esni.
Az utóbbi időben igyekszem egyre több filmet bevizsgálni azok közül, amiket jelölnek a Golden Globe vagy az Oscar keretein belül, esetleg díjat is nyertek már. Nem mintha ez lenne a mérce, mert tömegével fut az ember olyan alkotásokba, amiket nem említenek ezeken a díjátadókon, mégis nagyszerűek. Ugyanakkor úgy néz ki, az utóbbi időben mindig találok kedvencet, vagy olyat, amire megéri szánni az időt. Ott van például a Wiphlash, ami az egyik kedvencem lett. Nem is véletlen egyébként, hogy megnéztem a La La Land című filmjét, ami szó szerint tarolt a Globe-on (semmi nem nyert eddig ennyi szobrot). Persze mindig le vagyok maradva mindennel, de örömmel vállaltam, hogy írok a Manchester by the Sea-ről, amúgy is rajta volt a listámon. Mondjuk velem könnyű dolguk van, mert olyan pali vagyok, aki inkább néz meg egy drámát, mint a huszadik démonos horrort. Oké, nem is nagyon nézek horrort, démonosat is nagyon elvétve.
A számolás joga film azoknak a kiskosztümös, körömcipőbe kényszerített színes bőrű nőknek a kálváriáját mutatja be, akik a 60-as évek szegregációtól terhes Amerikájában a NASA űrprogramjában dolgoztak. És nem, nem mint takarítók, hanem mint programozok, mérnökök, kalkulátorok! Mindezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy még mindig konstans beszédtéma az OscarSoWhite-jelenség, és mindenki döntse el maga, hogy az egyre több fekete színésszel készülő alkotások és a témaválasztás, továbbá a filmes nominálás és díjazottság vezeklés-e Hollywood részéről, esetleg jó marketing, vagy egyenesen képmutatás. Az viszont tény, hogy az idei Oscar Legjobb film kategóriában három film is érdekelt, amit színes bőrű rendező jegyez, illetve a színészei is azok (A számolás joga, Fences, Holdfény). Ettől függetlenül persze a La la land fogja elhappolni az összes fontos díjat, de legalább a jelölés megtörtént.
A 2017-es év első Szemetesládája ezúttal a tenger gyümölcseinek teríti meg az asztalt, sajnos nem túl ízléses módon. A harmadkategóriásnak sem nagyon nevezhető falatok jó eséllyel megfekszik az ember (vagy inkább néző) gyomrát, ezért ez az alkotás bőven rászolgált arra, hogy újrahasznosítsuk. Nézzük, mit rejt számunkra a Gyilkos cápa vs. óriáspolip (Mega Shark vs. Giant Octopus, 2009).
Ha valaki pár éve azt mondja, hogy egy musical filmről fogok kritikát írni, valószínűleg nagyot nevettem volna, mivel nem rajongok azért, hogy egy filmben dalokkal meséljenek el egyes részleteket. A La La Land azonban szakított ezzel a hagyománnyal, jött, látott és nyert. Egy igazi feel good film, de vajon mi rejtőzik a dalok mögött?
M. Night Shyamalan kezdetekben szárnyaló karrierje összetört, pont úgy, ahogy Kevin személyisége is. Viszont utóbbival ellentétben a rendező úrnak még van lehetősége a javításra. Olyan ominózus hulladékhegyek után mint Az utolsó léghajlító és A Föld után (és a többi) igazából nem csoda, hogy Shyamalan inkább az alacsony költségvetésű filmekhez fordult (vagy kényszerült). Ennek példájára ott a tavalyelőtti Látogatás és ezen cikk alanya, a Széttörve is. Kevin szerepében James McAvoy egy több személyiségre – konkrétan 23-ra – szakadt figurát alakít, hamarosan pedig elérkezik a 24. én ideje is. De ennél talán csak égetőbb kérdés van: Shyamalan képes egy jó filmet letenni az asztalra?
A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal… Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései…
A háború őrülete, brutalitása és istentelensége rengeteg írót és filmest ihletett már meg, de a legtöbb ilyen témájú alkotás a harcoló (értsd, gyilkoló) katonát tette meg a cselekmény főhősének. Pedig adná magát a lehetőség, hogy esetleg katonaorvosok, hadifotósok vagy riporterek önfeláldozásáról is készüljenek ilyen mozik, hiszen az ő szemükön keresztül a háború egy teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatkozna meg. Az Oscar-díjas Mel Gibson rá is talált Desmond Doss, a II. világháborút megjárt felcser hihetetlen, de igaz történetére, és úgy érezte, Doss hősiessége és az okinawai harcok kegyetlensége nagyvásznú feldolgozásért kiált. A rettenthetetlen direktor tíz év után tért vissza a rendezői székbe, hogy A passió után ismét egy vallásossággal és brutalitással teli mozit készítsen az erre szomjazó nagyérdeműnek.
