Ha bárki kérdezné, igen, a Cloverfield Lane 10-nek van némi köze a 2008-as Cloverfieldhez, de nem történetileg. A szereplők sem azonosak, sőt, még formailag sem tekinthető teljes joggal a Cloverfield utódjának, mert nem found footage stílusban készült. Az eredeti film alkotói (Drew Goddard és J. J. Abrams) producerekként visszatérnek ugyan, ám az alkotógárda új. A film premisszája közel azonos A szoba c. Oscar-díjra jelölt filmmel, csak sokkal fordulatosabb és erősebben épít a suspense-re. Fordulataiban mégsem illogikus, mert rendkívül szoros kauzális lánc fűzi össze, s az egészet remek színészi alakítások és a hangulatot tökéletesen aláfestő (vagy ellenpontozó) zenei betétek fűszerezik.
Adrien Brody munkásságának origópontja a Zongorista, de hogy előtte és utána mi történt, azt kevesen tudják vagy csak nem is érdekli őket. Pedig sokoldalú színész, és nem engedi magát beskatulyázni, szerepei színes skálán mozognak. Egyetlen állandóság a színészi karrierjében a Wes Andersonnal közös munkakapcsolata, aminek égisze alatt olyan filmek születtek, mint az Utazás Derjeelingbe és a Grand Budapest Hotel. Brody ma ünnepli 43. születésnapját, én pedig írhattam volna a Zongoristáról, méltathattam volna a jogosan odaítélt Oscar-díjért, mégis a 2011-es Detachment (Mintatanár) c. filmjét választottam.
Mikor először hallottam a Hardcore Henryről, leesett az állam, hogy egy teljes egészében FPS nézetű filmet kapunk. Már maga az ötlet megfogott, hogy 2016-ban van új a nap alatt filmkészítés terén, és ez teljesen lenyűgözött, hiszen eddig ilyet még tényleg nem láthattunk. A történeten és a szereplőkön kívül egy egészen szokatlan dolgon csavart a rendező, Ilya Naishuller, mégpedig azon, hogy az operatőri munkát teljes egészében főszereplőjére bízta. Ez mind szép és jó, de vajon maga a film több lett egy vászonra adaptált lövöldénél?
Bevallom őszintén, szeretem a képregényfilmeket. Pontosabban mondva szeretném, ha a 98%-a nem lenne elcsépelt, unalmas vagy éppenséggel roppant bugyuta alkotás. Évek óta érkeznek hozzánk újabb és újabb adaptációk, de valahogy eddig soha senki nem tudta megrendezni a tökéletes, nagybetűs remekművet. Az ember már gyakran herótot kap a fantáziátlan Marvel-filmektől és a borzasztóan amatőr kivitelezésektől, ám legnagyobb szerencsénkre csaknem 3 évvel ezelőtt megjelent az, amire mindannyian vártunk. Hölgyeim és uraim, szeretném bemutatni Önöknek Zack Snyder rendezőt (a továbbiakban Atyaisten) és mesterien megkomponált gyöngyszemét, az Acélembert.
Régóta vágytam arra, hogy megnézhessem a sokak által dicsért Harcosok klubját, ami Chuck Palahniuk azonos című könyvének adaptált változata. Sajnos csalódnom kellett Fincher rendezésében, ugyanis a cselekmény teljesen logikátlannak, a karakterek egysíkúnak és üresnek bizonyultak. Hogy mégis miért lett ennyire gyenge a film, az a tovább után kiderül.
Nem igazán értem a kultuszt Christopher Nolan filmjei körül, sőt, a Sötét lovag körülötti kultusz egyenesen felháborít. Nem értem, hogyan gondolta bárki is, hogy képes jobbat alkotni Joel Schumaher mellbimbós Batmanjénél? Nos, Nolan úgy gondolta, neki ez menni fog, sőt, azt hitte, hogy más területen is érdemes belekontárkodni a filmművészetbe.
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy spoileres írás következik. Bár egy ennyire ocsmány film esetén ez talán nem probléma…
(tovább…)Michael Bay korunk egyik leginkább lenézett hollywoodi rendezője. Minden egyes alkotásával a filmművészet előtt jár megannyi lépéssel, azonban ezt a nézőközönség egyszerűen nem képes feldolgozni. Az egyébként magyar származású, Öböl Mihály néven született rendező munkája kiváló minden egyes aspektusában, mely korszakos mesterművében, a Transformers trilógiában csúcsosodik ki. Innovatív szerzői mivoltát mi sem hangsúlyozza jobban, minthogy ő egy trilógiának már a negyedik részét is elkészítette, valamint már készül az ötödik felvonás is. Jelenleg Bay leginkább félreértett klasszikusáról szeretnék egy keveset írni, a Transformers 3-ról, melynek alapjaiban kellett volna megváltoztatnia a filmgyártást, és mégsem tette.
Az amerikai rap és hip-hop kultúra itthon is népszerű az underground műfaj kedvelőinek. A 90-es évektől hazánkban is beindulni látszott a zenének ezen iparága, igaz még nagyon kezdetleges formában. Nemcsak a nyugati kultúra szerves részét képezte 30-40 évvel ezelőtt, de mind a mai napig. Az 1970-es években indult el világhódító útjára, alapját az egymással rímekben versenyző afroamerikai fiatal bandák és az alattuk ritmizáló funk és soul zenék adták. Innen indult a rap.
A 80-as években egyre jobban kiforrni látszódott ez a fajta stílus, jöttek a lazábbnál lazább előadók, mígnem 1986-ban megjelent a nyugati parti Los Angeles Compton nevű nyomornegyedéből öt tehetséges fiatal, akik keményen odaszólós, kendőzetlen szövegeikkel hamar a fekete közösségek kedvencei lettek. Ők voltak az N.W.A. formáció, azaz a Niggaz Wit Attitudes, zenéjükkel ők adtak egyfajta alapot mind a nyugati, mind a keleti parti underground stílusnak. A csapat történelmét vetíti elénk F. Gray Gray filmje, a Straight Outta Compton. (2015)
Zack Snydernek úgy érzem, van egy varázstükre, és a 2011-es Álomháború óta minden egyes nap megkérdezi tőle: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legmegalomániásabb a vidéken?”. Nos, a rendező urat bizonyára irritálhatta, hogy ez a Warner Brothers nevezetű tükör azt mondta neki, hogy Michael Bay, ezért úgy döntött, megmutatja, hogy ki is a pusztítás és robbantások koronázatlan királya. Három évvel járunk az Acélember eseményei után. Zod (Michael Shannon) és Superman (Henry Cavill) harca, és főleg Superman ezzel párhuzamos bemutatkozója a Földet örökre megváltoztatta. Bruce Wayne (Ben Affleck) látta, ami történt, emiatt pedig potenciális veszélyként tekint Supermanre, aki számára látszólag az emberi élet semmit sem jelent. Eközben Superman Batmant egy öntörvényű igazságosztónak tartja, aki semmiben nem különbözik a bűnözőktől, akiket elkap. Lex Luthor (Jesse Eisenberg), ügyeletes antagonistánk gyűlöli mindkettőt, miközben metahumánok után kutat és szeretné minden ok nélkül elpusztítani a világot, szerintem maga sem tudja miért.
A Véres gyémánt című 2006-os film mindenképpen a kedvenceim közé tartozik, annak minden hibájával és pozitívumával együtt. A rendező, Edward Zwick jegyzi az amerikai polgárháború fekete-ezredét megjelenítő Glory-t (54. hadtest), a felemelően romantikus Legends of the Fall-t (Szenvedélyek viharában) és az ugyancsak nagy kedvencnek számító Az utolsó szamurájt. Szintén ez volt az a film, melyben a számomra addig igencsak ellenszenves nyálherceg, az azóta már Oscar-díjas Leonardo DiCaprio az egyik kedvenc színészemmé avanzsált, szinte egycsapásra.