Nem akarom azzal a rettentően elcsépelt, de olykor nagyon is valóságos frázissal kezdeni a cikket, hogy vannak még olyan emberek, akik szerint a képregény gyerekeknek való. Úgy gondolom és remélem, hogy ha van ilyen ember, akkor kihaló félben lévő faj, és valószínűleg aki így gondolkozik, az nem olvassa ezt az írást. Pedig a Come Prima pontosan olyan képregény, ami kizárólag felnőtteknek való.
A kanadai Bryan Lee O’Malley képregénysorozata kult olvasmánynak számít, nem örvend világhírnévnek, de népes és elkötelezett a rajongótábora. Edgar Wright filmadaptációja sajnos megbukott az amerikai mozikban, de azóta, a DVD kiadásnak hála, szintén kult státusznak örvend. Mi teszi olyan népszerűvé Scott Pilgrim kivételes átlagéletét a 2000-es években élő huszonéves korosztálynak? Talán az, hogy épp rólunk szól, méghozzá rémisztően pontosan, hiába a játékos stilizáció? Mi ugyan nem küzdünk meg nap mint nap gonosz exekkel vagy nindzsákkal, de ahogy Scott Pilgrim megverekszik velük, mi ugyanúgy vesszük föl a harcot hétköznapjaink különleges mindennapi problémáival.
Alan Moore azon szerencsések közé tartozik, akinek neve még itthoni körökben is ismerősen csenghet. „Ja, ő írta a Vaccsment, ugye?” Igen, a torzonborz istenkomplexusos zseni művei közé tartozik többek között a híres-neves Watchmen, Swamp Thing, The League of Extraordinary Gentlemen és a From Hell. A képregényrajongók többsége egy emberként csodálja őt, nem alaptalanul, elvégre Moore a legjobb írók közé tartozik a szakmában. Most az egyik legkorábbi írását szeretném bemutatni, aminek köszönhetően fiatalok ezrei rohangálnak az utcán Anonymous maszkot viselve. Hölgyeim és uraim, íme a V for Vendetta!
A mostani képregények igen vegyes képet mutatnak, de igazán unni egyiket sem lehetett. Néha igazából ízlés kérdése a dolog, ami egynek bejön, másiknak nem fog, és fordítva. Mi történik, ha a jövőt elcseszik a múltban? Vagy ha egy hétköznapi srác mágikus sisakra bukkan? És ha pár háziasszony rossz útra lép?
A DC utolsó nagy eseménye után nem indított totálisan új alapról mindent, mint a New52-vel, de egy kicsit újrafényezte a történeteket az alkotógárda és a hangulat terén. Na meg persze indított pár új számot is. A kreatív reboot eddigi hallomások, és olvasásaim alapján úgy néz ki egész jól sült el. Persze nem minden arany, ami fénylik, de ígéretesnek tűnik a felhozatal. Első körben a denevér jelmezben rohangáló őrültet és népes családját vizsgáljuk meg.
Megnyitod a csapot, és a szuperhősök folynak belőle. A tévében, a moziban, és természetesen a képregények lapjain is. De mi van akkor, ha az embernek elege van belőlük, ugyanakkor mégis szeretne valami frisset és jót olvasni? Image kiadó. A válasz egyértelmű, az utóbbi időben ugyanis ontják magukból a jobbnál jobb képregényeket. Erre az egyik legjobb példa a kiadó, Southern Bastrads című sorozata. Az alkotókat tekintve van egy Jason Aaron nevű írónk, aki írt a DC-nek és a Marvel-nak is, de az is bőven elég, ha annyit mondok, hogy Scalped. Az Eisner díjas kőkemény bűnügyi sztori, ami hatvan részt ért meg, és úgy vágódott be a képregényes alapvetések sorába, hogy helyet sem kért magának, hanem egyszerűen kult képregény lett a másodperc tört része alatt. A Scalped eleve garantálná, hogy vakon rohanjunk megvenni a fickó minden más írását, de Southern Bastards nem kér magának referenciát. Egy karcos, kőkemény történetet kapunk, amit véleményem szerint valamikor a közeljövőben tévére adaptálnak, én legalábbis szívesen megnézném, hogy mutatna képernyőn. És ha jól emlékszem, mintha azt is olvastam volna valahol, hogy az FX megvette a történet jogait.
Hogy miért nyúl egy kevésbé ismert karakterhez a Marvel Studio, az érdekes kérdés. A legtöbb és ismertebb karakterük filmen, sorozaton már debütált vagy készülőben van, vagy jogi, forgalmazási okok miatt egy helyben ácsorog. Logikus persze, hogy hozzányúlnak egy olyan karakterhez, amivel azt tesznek, amit akarnak. Az már egy újabb kérdés, hogy miért engedik nehezen ki a kreatív szabadságot a kezükből.
Mára már bizonyára sokan tudjátok, hogy a 2016-ra datált Amerika Kapitány 3. egy igencsak népszerű történetet, a Civil Wart (magyarul Polgárháború, hínnye) fogja bemutatni nekünk a vásznon. Azok kedvéért, akik nincsenek annyira otthon a képregények világában, összeállítottunk egy rövid összegzést, hogy miről is fog szólni (elvileg) a film. A 2006-ban indult, eredetileg 7 füzetből álló sorozatot Mark Millar írta, akinek több munkája is megjelent itthon magyarul a Polgárháború mellett: A Különítmény (Fumax), Újvilág X-Men (Semic), Rozsomák (Panini). Rajzolótársa Steve McNiven volt, az ő munkáit is felismerhetjük az Új Bosszú Angyalai: Őrszem kötetben. Na de nézzük miről is lenne szó!
Fantasztikus hírem van. Mivel a facebook oldalunkat már 200-an lájkoltátok készülünk egy kis meglepetéssel. A Kritizátor eddig csak filmeket és sorozatokat értékelt. Most azonban a könyveket és a képregényeket is értékeljük. A kezdetektől fogva tudtam, hogy a filmek és a sorozatok mellé kell még egy szekció. Így több emberhez juthatunk el és kedvet csinálhatunk az olvasáshoz, ezzel fellendítve az emberek könyvvásárlás iránti vágyát. Egy magyar ember átlagosan 2-3 könyvet olvashat el egy évben. Ez nagyon kevés. Többek között az is a célunk, hogy ezt a statisztikát pozitív irányba mozdítsuk. Lesznek értékelések a manapság népszerű YA könyvekről, sci-fi és fantasy írásokról és mindenről, mi szemnek kellemes.
A képregényes adaptációk is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Minden hónapban több cikket is olvashattok ismert vagy kevésbé ismert képregényekről, megtudhatjátok mit érdemes elolvasni, főleg ha a filmek hatására jobban el szeretnétek merülni a témában. Igyekszünk minél színesebbé és érdekesebbé tenni a rovatot, a véleményetekre pedig mindenképp kíváncsiak leszünk, írjátok meg ha tetszett valami vagy nem, illetve osszátok meg velünk miről olvasnátok szívesen. Tartsatok velünk továbbra is! Ezúton is köszönöm annak a 200 embernek aki követ minket! Terjesszétek az oldal hírét, hogy minél többen legyünk!
