Már nem lehet könyves oldalakat, csoportokat úgy megnézni, hogy ne az Onyx Storm jönne velünk szembe. Szóval aki eddig nem hallott róla, már az is tudja, mi is ez a hype most. De mivel tudom, sokan még csak most ismerkednek vele, kezdjük az elején, a Negyedik szárnnyal. Ez a cikk most a kezdetek kezdetét veszi elő, és azoknak szól, akik még nem tudják eldönteni, ők is fel akarnak-e ülne erre a sárkányra.
Repülőgépes vagy még inkább olyan alkotásokból, amelyeknek a központi eleme a különböző repülőgépes harcok aránylag kevés van. Ennek legfőbb oka, hogy az ilyen jellegű alkotások megkövetelnek egy bizonyos szintű műszaki háttértudást. Illetve az sem árt, ha az adott alkotó tisztában van a fizika alapvető működésével. Nem is beszélve a többi egyéb írói kvalitásról. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az úgynevezett repülőgépes alkotások jobbak is lennének. Viszont az a kevés ilyen jellegű alkotás, amit volt szerencsém olvasni vagy látni kétségkívül mind emlékezetes volt.
Mindenki hallott már horror történeteket válásról. Olyankor mutatkozik meg az emberek igazi arca. Sosem hinnénk el, mennyire ki tudnak fordulni magukból szeretteink, akik részéről egyébként sosem feltételeznénk aljasságot. Bár ezek csak átvitt értelemben horror történetek. Persze, sosem lesz szép végük. Nagyon ritka az is, ahol felnőtt ember módjára tudnak véget vetni a kapcsolatnak – sok együtt töltött év után, közös gyerekkel, esetleg gyerekekkel. Ezzel szemben Fritsi Péter új története nem csak képletesen szólva horror. Valóban egy thriller regénybe illő válást fest elénk.
Sokan vannak olyanok, akik úgymond szeretnek elvágyódni a pillanatnyi valóság elől. Ez az elvágyódás általában valamilyen kitalált világba vagy pedig valamilyen az adott illető által preferált történelmi korszakba és/vagy idegen kultúrába szól. Természetesen ezek a fajta kvázi képzelgések minden esetben elég erősen, sőt olykor akár szinte már kórosan is képesek túlidealizálni bizonyos dolgokat. Legyen szó egy futurisztikus katonai diktatúráról vagy egy letűnt kultúra mindennapjairól. Persze valahol az sem mindegy, hogy az adott illető milyen alapanyagot használ az adott képzelgéseihez és akkor ezzel meg is érkeztünk a mostani cikk alanyához, vagyis Farkas Bíborka Istenek akarata című alkotásához.
Régóta vita tárgya, hogy vajon melyik a jobb a könyv vagy pedig a film. Szerintem speciel ez mindig esetfüggő. Azonban újabban egyre inkább előtérbe került a sorozat és a videojáték is. Ezek a formátumok ugyanis lehetővé teszik egy jóval terjedelmesebb alkotás adaptálását is. Ráadásul a videojátékok esetében még ott van az interaktivitás is, amit így könyv formájában szinte lehetetlen visszaadni. Emiatt ha valamelyik videojátékból készül is könyv az általában valamilyen kiegészítőként szokott funkcionálni az adott videojátékhoz lásd például a Gears of War esetében is. Éppen ezért is számít különlegesnek az Alien: Isolation avagy magyar címén Izoláció, ami szinte egy az egyben a leirata a játék cselekményének.
Benjamin Stevenson ausztrál származású díjnyertes stand-up komikus és író első magyarul megjelent könyve címe A családomban mindenki gyilkos címet viseli. Tekinthetjük ezt egyfajta allegorikus címnek, ami egy picit akár megtévesztő is lehet az olvasók számára. A történetünk nem egy gyilkosokból álló családot mutat be. Teljesen hétköznapi családot kapunk, Cunninghaméket, akik a hétvégére összegyűlnek a hegyek között található Sky Lodge nevezetű síparadicsomban. Az ünnepélyes találkozót azon alkalomból rendezték, hogy megünnepeljék Michael szabadulását a börtönből.
(tovább…)Az emberiség bolygónkat romboló hatásáról szóló könyvek okkal divatosak manapság. A témakör természetesen a fikciós műfajokat is elérte, legjobb példa erre az A jövő minisztériuma. Ray Nayler: Az óceán szeme című könyve hasonlóan érdekes és égető kérdéseket boncolgató regény.
Bevallom amikor annak idején elhatároztam, hogy bizonyos cikkeimnél bevezetem ezt az úgynevezett tabumentes jelzőt, nem hittem volna hogy ezt majd ennyiszer és ilyen sűrűn fogom majd alkalmazni. A tabumentes jelzőt általában olyan alkotások esetében szoktam használni, amelyek valamilyen szexuális jellegű tartalommal rendelkeznek. Illetve ha valamilyen társadalmilag érzékeny dologgal foglalkoznak. Ezért lett például tabumentes cikk A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi és az új Kishableány film is.
Természetesen az ilyen tabumentes cikkeknél mindig sokkal szabadabban fogalmazok, mint amúgy, így ezekben a cikkekben sok olyan kifejezés található, ami egyesek számára esetleg visszatetszést válthat ki. Szóval mindenki tudhatja, hogy mire számítson. Bevallom sokat gondolkoztam azon, hogy miként kezdjek neki ennek a cikknek. Ugyanis a jelenlegi írás alanyául szolgáló alkotás, nevezetesen a Lloyd, a belső szörnyeteg, amire a továbbiakban csak, mint Lloyd fogok hivatkozni, olyan dolgokat tartalmaz, amik úgy érzem ismét megérdemlik azt a bizonyos tabumentes jelzőt.
Bevallom nem igazán szeretem a novellásköteteket, illetve úgy általában véve a novellákat. Ennek egyfelől főként az az oka, hogy én speciel inkább jobban kedvelem a hosszabb, egybefüggőbb történeteket. Másfelől pedig mert legtöbbször azt tapasztalom, hogy a novella szerzők úgy tekintenek erre az egész dologra, hogy ez most az ő pillanatuk a tündöklésre és általában valami olyan elvont és groteszk dolgot mutatnak be, aminek sok esetben semmi értelme. Vagy ha mégis, akkor azt sokszor ilyen nagyon kifacsart és művészieskedő keretbe foglalják, ami finoman szólva is taszítani szokta a közönség egy jelentős részét. Az pedig már csak külön felháborító szokott lenni, amikor egyesek azt mondják, hogy ezeknek az alkotásoknak a megértéséhez valamilyen kulturális és/vagy intellektuális tudásszint szükséges, hol ott a legtöbb esetben ezek a cuccok valójában csak egy pocsék alkotó pocsék munkái.
Habár igaz, ugyanez az állítás speciel az úgynevezett szépirodalmi alkotásokra is érvényes, amik … nos fogalmazzunk úgy azok az alkotások szintén a komfort zónámon kívül helyezkednek el. Ennek ellenére hébe-hóba azért beszoktam vállalni egy-egy ilyen jellegű alkotást. Noha leginkább azért, mert általában nem szoktam tudni, hogy pontosan mibe is nyúlok bele. Valamint, mivel nem titok, hogy ez a mostani alkotás történetesen egy általam kedvelt újság a Magyar Hang által fenntartott kiadó berkein belül került kiadásra, akiknek részben ezáltal is szeretném valahogy támogatni a munkájukat. Politikai hovatartozástól függetlenül.
Legyünk őszinték, minden alkotásban van valamilyen hiba. Azonban ezeknek a hibáknak a mennyisége és a milyensége nagyban képes befolyásolni az adott alkotás élvezhetőségét. Márpedig a Csillagok háborúja IX. – Skywalker kora olyan szintű és mennyiségű hibával van tele, hogy az gyakorlatilag az egész addigi szériát majdhogynem képes volt tönkretenni. Sőt egyesek számára konkrétan haza is vágta. Ráadásul az abban a filmben fellelhető lévő hibákat, jelenleg is vagy három különálló sorozattal igyekeznek valahogy a helyére tenni.
Valamint az is biztos, hogy a készülő folytatásokra is elég erőteljesen rá fogja nyomni a bélyegét mindaz, ami abban a részben történt. Nem titok, hogy a jelenlegi cikk alanyául szolgáló regény, A Sithek árnyéka is nagyrészt azért készült el, hogy valamelyest háttérmagyarázatul szolgáljon az abban a filmben felmerülő egyik legnagyobb problémára. Már persze ha valakiben maradt még elég érdeklődés vagy gusztus arra, hogy egyáltalán válaszokat is akarjon kapni rá.
