Karinthy Frigyes az irodalom és a tudomány mezsgyéjén is egyensúlyozni tudó humorista, filozófus és műfordító 1887. június 25-én született Budapesten. Munkássága során számos cikke, tanulmánya és értekezése jelent meg különböző újságokban, miközben lírikus és prózai oldala kötetei sokszínűségét bizonyította. A halál hirtelen és korán érte, mindössze 51 évesen, amikor agyvérzés következtében az idilli balatoni üdülőhelyen, Siófokon hunyt el 1938. augusztus 29-én. Megszokott, ám annál tevékenyebb élete azonban 1936-ban fordulóponthoz érkezett, amikor a budapesti Central Kávéházban üldögélve vonatdübörgésre lett figyelmes. A felismerés, hogy hallucinál, csak később nyert értelmet, de egyben biztosak lehetünk: nagy sikerű regénye és egyben memoárja, az Utazás a koponyám körül, mely a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb műve, pontosan ezzel a képzelődéssel indul. 1970-ben Révész György rendezett filmet erről a különös utazásról Latinovits Zoltánnal a főszerepben.
Amikor megnézünk egy filmet, sorozatot, vagy elolvasunk egy regényt, képregényt, általában a cselekményre összpontosítunk és nem is nagyon figyelünk a történet keretét meghatározó társadalmi berendezkedésre. Kivéve persze, ha a cselekmény éppen a fennálló hatalom ellen irányul. Mindig így van ez, ha a történetnek a való világ adja a hátterét, hiszen ezen esetekben mindig egy fennálló, vagy már letűnt társadalmi minta van jelen. De mi van akkor, ha a fikció nem a jelenben vagy a múltban játszódik? Ha a világ, melyben kalandozunk, egy elképzelt vagy továbbgondolt társadalom? Egyáltalán érdekli ez a nézőt/olvasót? Addig nem, míg rá nem jön, hogy a környezettanulmányok mélyebb megértést tesznek lehetővé (általában).
Körülbelül fél éve vetette fel Zsutti (akinek a borítóképeink és a fantasztikus dizájnunk köszönhetjük), hogy van egy ex-slammer ismerőse, akit a magyar slam poetry közösség ÖcSiként ismer, és neki múlt évben, 2015-ben jelent meg egy verseskötete. Mivel lassan 2 éve aktívan fellépek a helyi klub estjein, azonnal felkeltette Zsutti az érdeklődésem, és rákerestem ÖcSire (ezentúl kis s-sel). Konkrétan leesett az állam, mivel fantasztikusan bánik a szavakkal, a ritmussal, ugyanakkor a kemény témáktól sem riad vissza írásaiban. Ez az ötletesség az, amit én az ismertebb slammerektől hiányolok. Pár hét után ráírtam Öcsire, hogy szeretném megrendelni a kötetét, és egyúttal dedikálná-e nekem, néhány órán belül pedig válaszolt, és egész jól összehaverkodtam vele. Ezt a gyorsaságot tetézi, hogy az első beszélgetés után másfél héten belül már elkezdtem falni a kötet oldalait. Figyelem, rendhagyó kritika következik!
Amikor a kezembe veszek egy könyvet, mindig elolvasom az előszót és/vagy utószót, sőt, még a köszönetnyilvánításokat is. Sokan ezeket feleslegesnek tartják, hiszen nem tartozik a regény cselekményéhez, mégis érdemes elolvasni, ugyanis sok információhoz juthatunk a történettel kapcsolatban. Ebben a konkrét esetben például arról, hogy Orson Scott Card már a Fajirtásban befejezhette volna a regénysorozatot, de mivel előre eladta a történetet, így két részre bontotta a regényt, aminek köszönhetően megszületett ez a könyv is. Pedig mennyivel jobban jártunk volna, ha csak trilógia lett volna!
Van úgy, hogy az ember elkezd olvasni egy sorozatot, és lassan beleun. Ugyanaz az univerzum, ugyanazok a személyek, ugyanazok a problémák. Ez jogos, hiszen annyira a világ részesei leszünk, hogy más kevés dolog képes meghökkenteni bennünket, vagy felkelteni az érdeklődésünket. De Orson Scott Card Végjáték-sorozata nem ilyen. Írói zsenialitását tükrözi, hogy bár hozott anyagból dolgozik, mégis képes újra és újra megújulni. Aki olvasta a Végjátékot és A Holtak Szószólóját, az sejtheti, hogy miről beszélek. (Aki még nem, annak innen spoileres a történet.) Viszont a Fajirtással még nagyobb bravúrt hajtott végre, ha ez egyáltalán lehetséges.
Három évezreddel járunk az Ender vezette mindent eldöntő csata után. Az emberiség időközben kirajzott és kolóniákat hozott létre a felfedezett, lakható bolygókon. Idegen értelmes lényekkel az új időszámítás szerint 1866-ban kerültek kapcsolatba, amikor telepesek leszálltak a Lusitaniának elnevezett bolygón. A földetérést követő ötödik napon jöttek rá, hogy a porquinhok, azaz a malackák nem is állatok. A keresztény kolónia létszámát korlátozták a bolygón, és egy kutatócsoportot hoztak létre, akik tanulmányozták a malackák társadalmát. Azonban a be nem avatkozás politikája igencsak megnehezítette a tudósok életét.
Dave Eggers hosszú ideje foglalkozik emberi jogi válságokkal, és nonprofit könyvsorozat formájában is próbálja felhívni az olvasók figyelmét a veszélyekre, interjúkon keresztül. A Kör is ezt hivatott továbbvinni, egy könnyedebb és szórakoztatóbb formában, közvetlenül a célközönségnek címezve.
A történet főszereplője Mae, a huszonéves lány, aki a felsőfokú tanulmányait befejezve kénytelen visszatérni szülővárosába, ahol egy közműcégnél kap állást. A szürke kisváros és az unalmas munka kettétöri álmait, mígnem egy napon, volt koleszos szobatársnője, Annie segítségével állást nem kap a Körnél, a menő, fiatalos, feltörekvő technológiai cégnél. Már az első napon látja, hogy a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen és álmait meg is valósíthatja, ha a jövőjét a céghez köti.
Orson Scott Card egy briliáns elme, aki egy egyszerű történetből is hatalmas alkotást tudott létrehozni. A XX. század egyik legjobb katonai sci-fijéről van szó, ami nem más, mint az Ender’s Game – magyarul a Végjáték. A mai napig az egyik legjobb alkotás a műfajban, ami írójának a tehetségét tükrözi, hiszen annak ellenére, hogy először 1985-ben jelent meg a regény, egy pillanatig sem érződik rajta, hogy elavult, „poros” lenne.
1967-ben a horrornak egy új válfaja született meg, amit Ira Levinnek köszönhetünk. Addig a filmekben és a könyvekben is a horror egyet jelentett a szörnyekkel, azonban Levin gondolt egyet és a feje tetejére állította a műfajt. A hatás pedig nem maradt el.
Levin szakított a hagyományokkal, és szereplőit nem egy istenháta mögötti kastélyba helyezte el, hanem a belvárosba, egy régi, neves bérházba. Az izgalmakat pedig nem szörnyekkel és szellemekkel kreálta, hanem kedves, vén szomszédokkal.
Mostanság nincs olyan hét, hogy ne futnánk bele online bankrablási hírekbe. A való világban élő háló kalózai azonban nem csak a bankokat szemelték ki, hanem a cégeket, magánembereket, azaz mindenkit, akinek számítógépe vagy éppen online profilja van. A technika gyors fejlődését nem tudja követni a biztonságtechnika, a törvényhozásról pedig ne is beszéljünk.
Rengeteg film született a témában, azonban csak kevés érte el azt a színvonalat, amit a hozzáértők ne néztek volna iszonyodva. A Mr. Robot talán az egyik legjobb mozgóképre átültetett történet (sorozat), ami a leghitelesebb betekintést enged a hackerek világába. A mostani bejegyzés témája egy olyan könyv, mely izgalmas és hű technikai leírások segítségével mutatja be a hackerek mindennapjait. Vágjunk is bele!