A Kolibri szalamandra Jeff VanderMeer 2021-ben megjelent regénye, ami Magyarországon egészen frissen, néhány hete jelent meg az Agave szárnyai alatt. VanderMeer a modern spekulatív irodalom nagy alakja, aktívan ír, tanít és szerkeszt. Jóval több műve van, mint amit magyar fordításban olvashatunk, amit személy szerint nagyon sajnálok. Bízom benne, hogy a Kolibri szalamandra utat talál a hazai spekulatív olvasótábor szíve felé és újabb könyvek jöhetnek hamarosan az írótól.
Michael J. Sullivan számomra az idei év nagy felfedezése volt. Persze lépten-nyomon találkoztam a nevével, legtöbbször szinte az egekig magasztaló kritikák formájában, amiket olvasva azt hittem, ez a fickó és a fiktív világa túl szép, hogy igaz legyen. Elvégre melyik az a heroikus fantasy regényfolyam, amelyik még a 10. kötetnél is ugyanolyan hatással van a nagyérdeműre, mint a kezdetekkor? Akad, hanem azért nem túl gyakran. Ehhez vegyük még hozzá azt is, hogy azok az olvasók, akik tucatjával fogyasztják a hasonló alkotásokat, ritkábban botlanak bele olyasmibe, ami tényleg képes az újdonság varázsával hatni, vagy bármilyen módon kiemelkedni a többi olvasmányélmény közül. Szóval mondhatjuk, hogy kissé szkeptikus voltam, mikor belevágtam a sorozatba, aztán azon kaptam magam, hogy végeztem mint a tíz kötettel, és hazudnék, ha azt mondanám, nem olvasnám tovább.
A fejlődés lehetőségének a joga alapvetően mindenkit megillet. Az már persze más kérdés, hogy végül ki és hogy mihez is kezd ezzel a lehetőséggel. Különösen igaz ez az alkotói munkásságokra, ugyanis az egyes alkotók bizonyos munkái olykor azért hagynak némi kivetnivalót maguk után. Valami hasonló a helyzet Tarja Kauppinen – A nép igazsága című alkotásával is, ami bár kétségkívül egy érdekes és egyedi alkotás, ugyanakkor helyenként azért hagyott némi kivetnivalót maga után. Azonban most megérkezett a kvázi folytatásnak számító A rendszer ellensége című alkotás.
John Scalzi neve itthon elsősorban a Vének háborúja sorozat kapcsán lehet ismerős a sci-fi rajongóknak. Az ismert és elismert szerző ezúttal kicsit könnyedebb vizekre evezett, de sokkal nagyobb szörnyekkel. Az A kaidzsú állatvédő társaság című új könyvében ugyanis döbbenetes módon a kaidzsú nevű egzotikus állatok vannak a középpontban.
Egy könyv utóélete ezer féle lehet. Miután a szerző kiengedi a kezéből és átadja a ragasztószagú nyomdának, nem lehet biztos benne, hogy a könyv hogyan állja majd meg a helyét néhány év múlva. Nem tudhatja, vajon hogyan öregszik a regény? Értékálló és örök a mondanivalója? Mit fog adni az embereknek egy, két vagy tíz év múlva? Az Irha és bőr Moskát Anita harmadik regénye, 2019-es megjelenése óta pedig az egyik leggyönyörűbb példa rá, hogy hogyan lép egy könyv a kiadás után saját útjára.
A mű elnyerte az SFF Vektor Év Könyve díját, majd 2020-ban a Zsoldos Péter-díjjal is kitüntették. A könyv lassan megérkezik a szépirodalom rajongói felé és egyre szélesebb rétegekhez eljut. Nemrégiben a népszerű Nincs Időm Olvasni Kihívás havi könyvének választották. Moskát Anita neve és tehetsége ismert a hazai spekulatív irodalom rajongói számára, az Irha és bőr-rel pedig végleg beírta nevét a fantasy nagyjai közé. A könyv népszerűségét és tartalmas utóéletét látni pedig külön öröm, hiszen Moskát írásai képesek rá, hogy utat találjanak azokhoz is, akik korábban nem mozogtak olyan otthonosan a fikció világában.
Hervé Le Tellier Anomália című, kritikai elismertségnek örvendő regénye kétségtelenül nem mindennapi olvasmány. Története első ránézésre izgalmas tudományos-fantasztikus nyomozást sejtet. Olvasás közben viszont kiderül, hogy Tellier könyve ennél nehezebben kategorizálható műfajilag. Ami viszont biztos, hogy rendkívül olvasmányos és elegáns fejezetei az élet legmélyebb kérdéseit érintik.
Kim Stanley Robinson regénye 2020-ban látott napvilágot, hozzánk idén érkezett meg az Agave kiadó gondozásában. A kötet hazai kiadása megegyezik az amerikai borítóval, a vastag gerinc egy meglepően könnyen kézbe vehető könyvet és több, mint 600 oldalt rejt. KSR stílusát és alaposságát ismerve nem lehetett könnyű feladat kötetbe rendezni az író gondolatait, de talán még ennél is nehezebb lehetett átültetni magyarra. Aki már olvasott KSR-tól, tudja, hogy az író rendkívül alaposan, tudományos igényességgel fogalmaz és a közgazdaságtani szakkifejezések sem állnak távol tőle. Ennek ellenére Farkas Veronika fordító és a szerkesztők, szaklektorok kiváló munkát végeztek, KSR hangja hibátlanul jelent meg a magyar kiadásban.
(tovább…)Sokáig nem olvastam el George R. R. Martin Tűz és Vér című könyvét. Úgy voltam vele, a Trónok harca könyvsorozat is várat magára – vagy az író váratja a rajongókat, ugyanis egyben szeretném majd olvasni -, akkor miért éppen az előzménnyel kezdjem. Aztán persze beharangozták az előzmény sorozatot, a Sárkányok házát, de a remény élt tovább, hogy előbb kijön még az utolsó kötet. Ez nem jött össze, ezért aztán mégis kézbe vettem még a megjelenés előtt – ami most, augusztus 22-én lesz elérhető az HBO Max műsorán – a Targaryenek történetét. Mondanom sem kell, nem bántam meg.
Fredrik Backman ritka madár. Ha azt kérdeznéd bármelyik Backman rajongótól, hogy tulajdonképpen miről is ír a fickó, hát aligha kapnál egyenes és egyértelmű választ. Mert igazából mindenről. Sok szerzőt nevezhetünk egyedülállónak a maga nemében, a legkülönbözőbb okokból, de Backman alkotásaiban van valami megragadhatatlan szikra, amitől minden egyes írása vibrál az élettől, a valódi érzésektől. A Mi vagyunk a medvék az idei évem eddigi legjobb olvasmányélménye volt, ezt már most ki merem jelenteni.
Érdekes belegondolni, hogy az ember olykor mi alapján választ könyvet, vagy úgy általában véve bármilyen általa fogyasztani kívánt tartalmat, de a rend kedvéért maradjunk csak a könyveknél. Persze sok esetben az olyan általános dolgok, mint a borító, a cím vagy éppenséggel maga a beígért történet az, ami felkelti a leendő olvasó/fogyasztó figyelmét. Azonban olykor az is elő szokott fordulni, hogy az illető valamilyen személyes kapcsolatban áll, vagy legalábbis valahonnan ismeri azt a bizonyos szerzőt és emiatt mutat a szükségesnél olykor talán valamivel nagyobb érdeklődést is annak alkotása iránt. Márpedig nem titok, hogy a jelenlegi cikk alapjául szolgáló alkotás részben azért is keltette fel az érdeklődésemet, mert valamennyire ismerem a szerzőjét. Habár tény, hogy ilyen téren korábban volt már rossz tapasztalatom, de erről talán majd máskor.
