Sepsi László Termőtestek című regénye 2021 végén jelent meg a Jelenkor gondozásában. Túlzás nélkül mondhatom, hogy azok, akik ismerik Sepsi munkásságát, vagy egy kicsit is igyekeznek lépést tartani a hazai fantasztikus irodalommal, már nagyon várták az új könyvet. A Termőtesteket regény kategóriában jelölték a 2022-es Zsoldos Péter-díjra.
(tovább…)Sara A. Mueller debütáló regényét nevezhetjük nagyon sok mindennek, de szokványosnak éppenséggel nem. Már a megjelenése előtt felkeltette az érdeklődésem, (ebben mondjuk nem kis szerepe volt a mutatós borítónak is), rögtön le is csaptam rá. Mueller neve számomra eddig ismeretlen volt, a szerző a spekulatív fikció területén alkot, a The Bone Orchard az első megjelent regénye, de merem remélni, hogy messze nem az utolsó.
A hét elején startolt az új Batman, az HBO Max műsorán. Mi pedig ez alkalomból megnéztük, hogy érdemes-e elolvasni a film előzményregényét. Ad akkora élményt, mint a film? Levisz minket mégjobban a sötét lovag lelkébe, vagy csak egy olcsó reklám? Egy olyan erős mitológiával rendelkező karakternek, mint a Batman ildomos egy ütős, új alapokra helyezett univerzumot adni. Matt Reeves alkotása előtti időszak pedig okot adhat egy ütős regény összehozásához.
Afázia – nyelvi zavar, mely a már kialakult beszédképességeket érinti. Idegen eredetű szó, amivel az emberek érintettség hiányában, vagy bölcsészdiploma nélkül, alapvető esetben nem találkoznak. Csodaszép, méregzöld borító, sárgán szedett cím, ígéret, hogy a vaskos könyvtest az egyik legjobb magyar űroperát fogja tartalmazni. Mindez bőven elég volt ahhoz, hogy az egzotikumra vágyó, vagy reménykedő sci-fi olvasó felkapja a fejét és virtuális, vagy valós kosarába nyomban behelyezze az Afázia kötetét. Én is így jártam, még 2021 nyarán, amikor a regény megjelent az Agave kiadó szárnyai alatt.
(tovább…)Mindannyiunknak van kedvenc szerzője, aki bármit is írjon, azt azonnal olvasni akarjuk, számoljuk a napokat az új könyv megjelenéséig, mikor végre elmerülhetünk az ismerős stílus és jól megválasztott szavak alkotta történetben. Kicsit olyan ez, mint megérkezni egy számunkra otthonos helyre. Azonban ez kétoldalú dolog: a várakozás sokszor olyan elvárásokat szül, amelyek néha nem teljesülnek, máskor pedig a vágyott könyv túlszárnyalja minden előzetes elképzelésünket. Nálam ebben az esetben az utóbbi történt, V.E. Schwab ismét teljesen magával ragadott.
New Yorkot már sok megrázó esemény érte mind a valóságban, mind a fiktív filmekben és könyvekben. Valahogy már el sem tudnánk képzelni máshol egy katasztrófát vagy egy terrorcselekményt. Legyen szó akár a földönkívüliekről, akár egy világvégéről, vagy csak az emberek pusztítás vágyának kiélésének helyszínéről. J.D. Barker legújabb könyvében sincs ez máshogy. A metropolisz tökéletes helyszínválasztás a cselekménynek, és akik nem jártak ott, azok is tökéletesen el tudják képzelni az említett pontokat, annyit olvashatunk róla, vagy láthatjuk filmekben. Már önmagában ez is megadja a könyv alaphangulatát – és akkor még nem is beszéltünk az író sajátos stílusáról.
Mondják, hogy a gyanútlan olvasó sokszor a borító miatt nyúl először a könyvekhez. Azt hiszem, valahogy én is így lehettem ezzel, amikor még 2021 nyarán megakadt a szemem A csütörtöki nyomozóklub angolosan elegáns piros borítóján. A szép keménytáblás könyv valamelyik áruház könyvtornyán várakozott a krimi kategória alatt. Bevallom, szokatlanul szépre sikerült a kiadás, a fülszöveg ígéretes volt, az első mondatot is teljesen a helyén találtam. Megvettem. Két hét múlva már egy strandon fetrengtem a röhögéstől és három nap alatt elolvastam Richard Osman első könyvét. Pontosan azt adta, ami akkor kellett. Egy jó történetet, amit csak úgy fel lehet kapni, kifeküdni vele egy nyugágyba és teljes mértékben ki tudott kapcsolni. Nem kellett túlbonyolítani, de pont ez volt benne a jó. Valahogy az élmény mégis velem maradt és alig vártam, hogy újra átélhessem.
(tovább…)Nem egyszerű a fantasyszerzők élete, ha valami újat akarnak mutatni. A műfajban jártas olvasók szinte már mindennel találkoztak, amit a könyvpiac fel tud kínálni, betéve ismerjük a heroikus fantasy kedvelt fordulatait, egyik világfelépítés vagy mágiarendszer majdnem olyan, mint a másik, egyre nehezebb olyan könyvet találni, amire tényleg azt lehet mondani: na, ehhez még csak hasonlót sem olvastam. Mondjuk úgy, hogy fel van adva a lecke annak az írónak, aki még a legkomolyabb zsánersznobokat is meg szeretné döbbenteni. Egyáltalán, mitől is lesz egy mű igazán különleges, mi teremti meg az alkotás szikráját? És persze ne hagyjuk ki az egyenletből az olvasó egyéni preferenciáit, mert hát az ilyesmi végső soron ízlés dolga is. Ez a téma már önmagában megérne egy párbeszédet, de most inkább Fonda Lee mesterművéről szeretnék nektek mesélni, és hogy számomra miért egyedülálló, több száz fantasyregénnyel a hátam mögött is.
A Holdkelte a Luna-trilógia zárókötete, a korábbi kötetekről már mi is beszámoltunk nektek, ezeket itt és itt tudjátok elolvasni. Nehéz dolgunk van, ha hirtelen szeretnénk egy végső, összefoglaló képet adni Ian McDonald nagyszerű sci-fi trilógiájáról. Egyszerre érzem megfoghatatlannak és kihívásnak. Egyrészt egy nagyon nagy, hihetetlenül kidolgozott és komplex világról van szó. Másrészt a három könyv után, hiába olvastam el mindet az utolsó oldalig, mégis olyan érzésem maradt, hogy nincs teljesen lezárva.
(tovább…)A krimi az egyik, ha nem a legnehezebb műfaj. Ennek legfőbb oka, hogy ennél a műfajnál az alkotónak meglehetősen képben kell lennie az adott alkotással. Ugyanis ahhoz, hogy egy krimi bármennyire is működőképes legyen, ahhoz kellően összetettnek és kidolgozottnak kell lennie. Tehát nem lehetnek benne sem felesleges részek, sem pedig elvarratlan szálak. Kivéve persze akkor, hogyha egy többrészes alkotásról van szó. Emiatt az alkotók egy jelentős része nem is feltétlenül szokott teljesértékű krimiket csinálni, hanem inkább csak egy afféle nyomozós történeti szálat szoktak belerakni az adott alkotásba, ami így egy lényegesen nagyobb alkotói szabadot ad és ezt általában arra szokták használni, hogy más műfaji elemekkel vegyítsék azt a bizonyos alkotást. Ugyanis bár a legtöbb műfajra igaz, de a krimire különösen, hogy nem is annyira a történet az, ami igazán érdekes, hanem az, ahogyan az meg van valósítva. Márpedig a megvalósítás terén mindig lehet valami újat vagy különlegeset vagy éppenséggel akár érdekeset is mutatni. Erre igyekszik kísérletet tenni a Páduai is.
