Ha választanom kellene, hogy melyik könyv volt rám a legnagyobb hatással az elmúlt három évben, 100%-ig biztos lennék benne, hogy a Ready Player One-t mondanám. Voltak „meh” könyvek, voltak „elmegy” könyvek, voltak „faszántos” könyvek és volt az RP1.
A film, mint technológia és mint művészeti ág az emberiség történelmének egy hihetetlen innovációja, mely elvarázsol, meghökkent és ámulatba ejt. Mint mindenfajta művészet, úgy a mozgókép is igényeket formál és igényeket szolgál ki, ami talán legjobban a propaganda műfajában csúcsosodik ki. Tulajdonképpen minden alkotás tekinthető egyfajta propagandának, hiszen a meggyőzés eszközeivel élve próbálnak számunkra eladni vagy befogadhatóvá tenni valamilyen üzenetet vagy tartalmat. Az viszont, hogy egy művész milyen tartalmat közvetít közönsége felé, már meglehetősen kényes kérdés. A német rendezőnő, Leni Riefenstahl 1935-ös rendezése, Az akarat diadala valószínűleg a dokumentumfilm ágazatának egyik legkiemelkedőbb darabja… de egyben a legvitatottabb is.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a történetmesélés aranykorát éljük. A filmek elárasztják a mozikat, a sorozatok a televíziók képernyőit, és a képregényes piac is tobzódik jobbnál jobb címekben. Vagyis, valóban tobzódik? Nem csoda egyébként, ha ilyen kínálat mellett az ember azt veszi észre, hogy egy csomó olvasni vagy látnivaló gyűlik fel a háta mögött, és mikor megfordul, a dőlni készülő művek tornya agyonnyomja. Úgy gondoltam hát, mi lenne, ha cikk formájában megírnám a lemaradás behozást, és a teljesség igénye nélkül megnéznénk, mi is pontosan a helyzet a nagy képregény kiadók háza táján. Elsőnek kezdjük a DC Comics-szal.
Három év után végre visszatért mindenki kedvenc Star Lordja és „szedett-vedett” csapata. Mondanom sem kell, hogy ezúttal is egy igazán látványos filmet kaptunk, amiből nem spórolták ki a történetet sem. Vajon mi az, ami kiemeli mosómaciék legújabb kalandját nemcsak a Marvel-filmek, de a blockbusterek közül is?
Amióta világ a világ, az emberek arról vitatkoznak, hogy vajon léteznek-e az istenségek és egyéb természetfeletti lények. Neil Gaiman többszörösen díjnyertes regényében, amiből most mutatják be a sorozat-adaptációt, ez a kérdés fel sem merül: olyannyira nem, hogy az istenek az emberek mellett élnek a jelen Amerikájában, a maguk problémáival és konfliktusaival együtt. Amibe most egy földi halandót is akaratán kívül belerángatnak.
Mai filmünk nem a legrosszabb kategóriába tartozik, hanem inkább elkeserítő az a tudat, hogy magából az alapsztoriból többet is ki lehetett volna hozni. Igen ígéretes indulást követően érjük el azt a bizonyos mélypontot, de a végén mégis csak látszik egy nagyon picike fény az alagút végén. A D-War – Sárkányháború vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.
Karinthy Frigyes az irodalom és a tudomány mezsgyéjén is egyensúlyozni tudó humorista, filozófus és műfordító 1887. június 25-én született Budapesten. Munkássága során számos cikke, tanulmánya és értekezése jelent meg különböző újságokban, miközben lírikus és prózai oldala kötetei sokszínűségét bizonyította. A halál hirtelen és korán érte, mindössze 51 évesen, amikor agyvérzés következtében az idilli balatoni üdülőhelyen, Siófokon hunyt el 1938. augusztus 29-én. Megszokott, ám annál tevékenyebb élete azonban 1936-ban fordulóponthoz érkezett, amikor a budapesti Central Kávéházban üldögélve vonatdübörgésre lett figyelmes. A felismerés, hogy hallucinál, csak később nyert értelmet, de egyben biztosak lehetünk: nagy sikerű regénye és egyben memoárja, az Utazás a koponyám körül, mely a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb műve, pontosan ezzel a képzelődéssel indul. 1970-ben Révész György rendezett filmet erről a különös utazásról Latinovits Zoltánnal a főszerepben.
Amikor megnézünk egy filmet, sorozatot, vagy elolvasunk egy regényt, képregényt, általában a cselekményre összpontosítunk és nem is nagyon figyelünk a történet keretét meghatározó társadalmi berendezkedésre. Kivéve persze, ha a cselekmény éppen a fennálló hatalom ellen irányul. Mindig így van ez, ha a történetnek a való világ adja a hátterét, hiszen ezen esetekben mindig egy fennálló, vagy már letűnt társadalmi minta van jelen. De mi van akkor, ha a fikció nem a jelenben vagy a múltban játszódik? Ha a világ, melyben kalandozunk, egy elképzelt vagy továbbgondolt társadalom? Egyáltalán érdekli ez a nézőt/olvasót? Addig nem, míg rá nem jön, hogy a környezettanulmányok mélyebb megértést tesznek lehetővé (általában).
Az Iron Fist első évadának lezárultával lényegében teljes lett a csapat. Augusztus 18-án Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Danny Rand összeállnak, hogy együtt rúghassák sejhajon a kószáló rosszfiúkat. Mindezek mellett közeleg a Daredevil és a Jessica Jones következő évada, a Punisher sorozatról nem is beszélve.
Úgy néz ki, az idei év rendhagyó cikkekben bővelkedik, ugyanis már dokumentumfilmről is írtunk kritikát, s jelen írás alapja egy teljesen amatőr társaság első szárnybontogatása lesz. Két éve kezdődött el egy helyi filmes szakkör, amire jómagam is jártam. Itt egy három fiatalból álló csapat arra az elhatározásra jutott, hogy ők nagy fába vágják a fejszéjüket, és egy egész estés filmet készítenek. Aki a kritika elolvasása után kedvet kapna a film megtekintéséhez, az most csütörtökön, este 5 órakor megtekintheti a szombathelyi AGORA-Savaria Filmszínházban.
