Sajnos be kell vallanom, hogy amikor Nicolas Winding Refn filmje, a Drive kijött a mozikban, valamiért elkerülte a figyelmemet. Ha láttam is a plakátját vagy az előzetesét talán azt gondoltam; már megint egy újabb üres autós-marhaság. Eltelt egy kis idő és egyre több ismerőstől hallottam meglehetősen vegyes véleményeket. Volt aki ajnározta és volt aki szidta, mint a bokrot, de egy olyan véleményt sem hallottam, hogy „nem rossz”. Amikor pedig úgy 3 éve először tekintettem meg, a Drive egy igazi sportkocsi módjára, más filmeket messze beelőzve került kedvenceim közé. Üljetek be mellém a képzeletbeli anyósülésre és lássuk, miért is!
A borító nem sokat sejtet a tartalomból. A hátoldala pedig inkább félrevezető, amíg a fülszöveget el nem olvassuk. „Samantha az új J.K. Rowling” – The Sunday Times – ami arra enged következtetni, hogy mivel fanatsy könyv van a kezünkben, valószínű, hogy egy újabb Harry Potter -féle történetről van szó (a közös pont mindössze az eredeti kiadó és a fantasy téma). Ezt még megfejelni látszik a Booklist szalagcíme: „Sötét bűbáj és gonosz varázs a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától.”, ami arra enged következtetni, hogy nem is olvasták a könyvet, csak valami hangzatos kijelentést akartak kreálni, hiszen sem bűbáj, sem pedig varázslat nincs a kötetben.
A valóság pedig az, hogy egy sci-fi – fantasy történetet alkotott Samantha Shannon. Egy sötét hangulatú alternatív történelmet, mely egészen 1859-ig nyúlik vissza. Ebben az évben szakadt ugyanis át az éter, amely kaput nyitott a túlvilágra, és lehetőséget adott a rephaitáknak arra, hogy átjöjjenek a mi világunkba. Azonban a rephaitákat követték az emiták is, akiket csak Zabálóknak neveztek.
Ezen héten ünnepeljük oldalunk első születésnapját, és ez alkalomból olvasóink dönthettek mely, filmekről szeretnének kritikát látni, olvasni. Idáig két cikkünk látta meg ez alkalomból a napvilágot, A király beszéde és a 9. Mai napon folytatjuk a listát egy lehengerlően őszinte 70-es évekbeli alkotással, ám gyorsan rájövünk majd, hogy a vásznon folyó történések manapság is a szemünk előtt vannak. Jöjjön Az ígéret földje (Ziemia obiecana, 1975)!
A film megjelenése Amerikában stílusosan 2009.09.9-én volt esedékes. Bizony! A mai filmünk már 6 éves, ami fordítva ugye 9. Na, de hagyjuk is a poénkodást. A 9 egy remek képi és hangzásvilágú, átlagos történetű, remek karakterekkel megvalósított mese lett. Nézzük, hogy pontosabban miről szól.
Ahogy az Illés együttes slágerében hallhatjuk; „a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen.” VI. György király brit uralkodóra ez fokozottan igaz. György ugyanis olyan súlyos dadogással küszködött, hogy neki valószínűleg nem csupán az útelgázo…útelágazódás szóval gyűlt volna meg a baja (ami, mint tudjuk, „nehéz szó”). A beszédhibás uralkodó szinte képtelen volt nyilvános szónoklatokat tartani, ráadásul a ’30-as években amikor Hitler és Sztálin is aktivizálódott, igencsak elkélt egy tekintélyt parancsoló vezető az Egyesült Királyság élére.
Nézzük meg, hogyan vizsgázik Tom Hooper Oscar-díjas rendezése a történelmi filmek négypontos értékelési kritériuma szerint!
Egy éve ezen a napon indult útjára a Kritizátor. Születésnapi cikként fogadjátok sok szeretettel új írónk krisfk egyik régebbi írását. Jó olvasást!
Kifejezetten kedvelem a szuperhősfilmeket, s mi lenne ennek a műfajnak tökéletesebb megtestesítője, mint a legrégebb óta jelenlevő szuperhősös franchise, az X-Men, amely nem elég, hogy 2000-ben kezdődött és még ma is tart, de ma is ugyanazok a színészek alakítják a szereplőket (többé-kevésbé) és a mára hat (lassan hét) filmet számláló sorozat sorakoztatta fel eddig a legtöbb szuperhőst, köztük az ikonikus Farkast (Hugh Jackman), X professzort (Patrick Stewart, James McAvoy), valamint az antihős Magnetót (Ian McKellen, Michael Fassbender).
Az X-Men széria tökéletes allegóriája a történetben is számottevő jelentőségű főnixnek (melyet a telekinetikus Jean Gray testesít meg), hiszen a főnix megszületik, felcseperedik, meggyullad, meghal, majd hamvaiból újjáéled és az egész kezdődik elölről. Ez amúgy a legtöbb műfajra jellemző, alapul véve Thomas Schatz a műfajok életéről alkotott elméletét (Hollywood Genres, 1981.), de most tekintsük csak az X-Men filmek sorát.
Réges-régen, vagy kétezer évvel a Hunger Games és a Battle Royal előtt a rómaiak a valóságban rendezték meg mindazt, amit mi, mai emberek csupán a mozivásznon láthatunk; hús-vér emberek egymás elleni élet-halál harcát, a gladiátorjátékokat, a valóságshow-k netovábbját (ahol valószínűleg nem Alekosz nyert volna). Ridley Scott filmklasszikusa (mely sok kritikus szerint a XXI. század Ben Hurja) ebbe a korszakba utaztatja vissza nézőt. Nos ez az alkotás talán nem véletlen kapta ezt a jelzőt. Rám is a mai napig elképesztő hatással van minden megtekintés alkalmával. De hogyan lett a Gladiátor ennyire kiemelkedő a műfajban?
Megnyitod a csapot, és a szuperhősök folynak belőle. A tévében, a moziban, és természetesen a képregények lapjain is. De mi van akkor, ha az embernek elege van belőlük, ugyanakkor mégis szeretne valami frisset és jót olvasni? Image kiadó. A válasz egyértelmű, az utóbbi időben ugyanis ontják magukból a jobbnál jobb képregényeket. Erre az egyik legjobb példa a kiadó, Southern Bastrads című sorozata. Az alkotókat tekintve van egy Jason Aaron nevű írónk, aki írt a DC-nek és a Marvel-nak is, de az is bőven elég, ha annyit mondok, hogy Scalped. Az Eisner díjas kőkemény bűnügyi sztori, ami hatvan részt ért meg, és úgy vágódott be a képregényes alapvetések sorába, hogy helyet sem kért magának, hanem egyszerűen kult képregény lett a másodperc tört része alatt. A Scalped eleve garantálná, hogy vakon rohanjunk megvenni a fickó minden más írását, de Southern Bastards nem kér magának referenciát. Egy karcos, kőkemény történetet kapunk, amit véleményem szerint valamikor a közeljövőben tévére adaptálnak, én legalábbis szívesen megnézném, hogy mutatna képernyőn. És ha jól emlékszem, mintha azt is olvastam volna valahol, hogy az FX megvette a történet jogait.
Amikor valaki kiejti a Ben Hur címét, az emberek többségének valószínűleg egy jelenet jut elsőre az eszébe; a Forma 1-es versennyel felérő kocsiverseny, mely mai napig az egyik legnagyobb teljesítmény a mozgóképipar világában.
Vessünk először egy pillantást William Wyler klasszikusának keletkezésére.
Hogy miért nyúl egy kevésbé ismert karakterhez a Marvel Studio, az érdekes kérdés. A legtöbb és ismertebb karakterük filmen, sorozaton már debütált vagy készülőben van, vagy jogi, forgalmazási okok miatt egy helyben ácsorog. Logikus persze, hogy hozzányúlnak egy olyan karakterhez, amivel azt tesznek, amit akarnak. Az már egy újabb kérdés, hogy miért engedik nehezen ki a kreatív szabadságot a kezükből.
