A társasjátékok egyre népszerűbbé válnak napjainkban. Sokan találják meg ezt a remek hobbit saját szórakoztatásukra, ugyanakkor az eligazodás nem egyszerű a rengeteg játék között. Melyiket próbáljam először? Milyen játékokkal érdemes kezdeni az ismerkedést? A mesterséges intelligencia ajánlásait néztük meg az alábbi toplistában.
Vannak olyan alkotások, amelyeknek már a felvetése is annyira abszurd, hogy az egyfelől önmagában is képes eladni azt az adott alkotást. Minőségtől függetlenül. Másfelől az alkotás jellegéből adódóan az alkotóknak is jóval nagyobb mozgásteret enged abban, hogy mi mindent tehetnek meg az adott alkotásban. Ráadásul az alapfelvetés abszurditása miatt még a Közönségnek sincsenek olyan különösebb elvárásai, azonkívül persze, hogy a végeredmény összességében véve szórakoztató legyen. Valami ilyesmi a helyzet a Cicaverzummal is, ami akárcsak a Micimackó horror esetében feltehetően legalább annyi ember érdeklődését felkeltette, mint amennyit el is taszított tőle. Ugyan a cikk jellege maga nem feltétlenül indokolná a tabumentes jelzőt, azonban bevallom szeretnék erről az alkotásról úgymond kicsit szabadabban beszélni… merthogy van miről. Szóval biztos, ami biztos alapon inkább kitettem, hogy senkit se érjen meglepetés.
1973-as bemutatása óta Az ördögűző olyan kultikus magasságokba emelkedett, amelyet a horror műfaján belül igen kevesek mondhatnak el magukról. A mára franchise-ként emlegetett cím azóta 5 feldolgozást ért meg és idén megkaptuk a filmcsalád 6. tagját. A gond csak az, hogy Az ördögűző: A hívő élből kitagadtatna ebből a famíliából.
Az amerikai álom megsemmisülése, az FBI megszületése, egy sokáig tabunak számító eseménysorozat, egy sokkolóan őszinte dokumentumregény és egy nyughatatlan, még a halál völgyének árnyékában sem félő rendező. Martin Scorsese huszonhatodik játékfilmes rendezésében az amerikai filmgyártás ősműfajához, a westernhez tért meg, hogy végleg beverje az utolsó szöget az Amerika történelmet megszemélyesítő, igaznak, szépnek és erélyesnek csúfolt koporsóba. Az írás spoilereket tartalmaz!
Lassan már a csapból is David Grann regénye, a Megfojtott virágok folyik. Pontosabban az abból készült film. Ugyanis a történet a napokban jelenik meg a hazai mozikban, és én magam is már régóta nézegettem az előzeteseit. Aztán megtudtam, hogy egyébként ez csak egy adaptáció. Onnantól pedig egyenes út vezetett odáig, hogy még a film előtt el kell olvasni. Pláne, hogy jelen esetben egy szakkönyvet visznek vászonra. Ez a ritka eset pedig még inkább felkeltette a kíváncsiságomat. Így aztán megszületett a döntés: minél többen ismerjék csak meg az eredeti formát is.
A Predator szintén az egyike a legikonikusabb földönkívüli karaktereknek. Noha alapvetően szinte ugyanolyan az egész, mint az Alien csak azzal a különbséggel, hogy itt egy technológiailag is fejlett intelligens fajt kapunk, ami kvázi szórakozásból gyilkolja az embereket. Illetve minden más egyéb fajt is. Természetesen a Predatoroknak is elég kiterjedt a Lore-ja, vagyis a háttérvilága. Emellett valamilyen szinten összekapcsolódik az Alien-nekkel is. Viszont én bevallom valamiért mindig is úgy gondoltam, hogy a Predatorok inkább a filmes közegbe valók vagy legalábbis nehezen tudtam elképzelni, hogy miként működhet ez az egész koncepció egy könyves formátumban. Azonban a Szukits kiadó jóvoltából nem régiben számos régebbi Predator könyv újra forgalomba került. Ráadásul, aki szerencsés az még kifejezetten olcsón is hozzájuthat. Szóval találomra kiválasztottam az egyik könyvet én is, amiben bevallom nagy szerepe volt a borítónak is, hogy megtudjam milyen is egy vérbeli Predator könyv.
Amikor 2014-ben napvilágot látott a John Wick Keanu Reeves főszereplésével, már akkor tudni lehetett, hogy itt bizony komoly univerzumépítés fog következni. 2023-ig bezárólag négy részen keresztül követhettük nyomon, hogyan alázza halálos nyugodtsággal ellenfeleit kedvenc bérgyilkosunk, ám eddig az őt körülölelő világ mélyen meghúzódott az árnyékok között. Idén viszont a Peacock-nak és a Prime Video-nak köszönhetően beleláthatunk annak a főhadiszállásnak az előtörténetébe, amely otthona a világ leghidegvérűbb és legprofibb bérgyilkosainak. A The Continental végre bemutatja, hogyan is került hatalomra Winston Scott, a hírhedt hotel méltán hírhedt vezetője.
Robert Englund neve összeforrt Freddy Kruegerével, Gunnar Hansen sohasem tudta igazán kamatoztatni Bőrpofa kirobbanó sikerét, Doug Bradley karizmáját a Hellraiser franchise filmről filmre megtépázta. Mike Myers és Jason Voorhees néma, nagydarab megszemélyesítőjénél pedig már a színészmeghatározásnál elvéreznénk. Az évek alatt a Fűrész széria Tobin Bell nevét öregbítette mindenféle brutális csapdával és felszínes moralizálással, hogy végül magát John Kramert helyezze a középpontba egy utolsó(?) felvonás erejéig.
Menetrendszerűen érkezett a következő Star Wars-sorozat a Disney+ felületére, hogy Dave Filoni egy újabb szerelemgyereke bontakozhasson ki élőszereplős változatában. Ahsoka Tano (Rosario Dawson) ugyan cameózgatott a „Filoniverse” más sorozataiban (Boba Fett könyve, A mandalóri), a jelenléte mindkét ízben totálisan nélkülözhető lett volna a történet szempontjából. Az viszont önmagában jelzésértékű, hogy a harmadik sorozatban bukkan fel mára a galaxisunkban egyik legnépszerűbbé váló hős – ami ezúttal a sajátja.
A Castlevania videojáték sorozat hosszú éveken át hódította meg a horror műfaj rajongóit, és igazi szent neve lett a játékosok között. Hatalmas meglepetés volt, amikor a Netflix anime adaptációja nem omlott össze a rajongói elvárások súlya alatt, és egyike lett a legjobb változatoknak a már jól ismert történetben. Az eredeti karakterek és történeti elemek, a túlzott, de jól animált erőszak és borzalom, valamint a tehetséges színészek által felolvasott jól megírt szövegek mind hozzájárultak a sikerhez.
