Vannak olyan alkotások, amelyek ilyen vagy olyan okból, de annyira jellegzetesek és hatásosak, hogy azok maradandó nyomot hagynak a társadalom kollektív tudatában. Így adott esetben akár azok is ismerhetik vagy legalábbis tudhatják, hogy miről van szó, akik soha egyetlen részt vagy jelenetet nem láttak az egész alkotásból. Ilyen alkotás a Netflix-es Black Mirror is, avagy magyar címén a Fekete tükör, aminek nem régiben debütált a hatodik évadda.
Álintellektuális guilty pleasure – így tudnám nagy általánosságban jellemezni Wes Anderson munkásságát. Adott egy zseniális színészgárda fergeteges dialógusokkal, roppant egyedi látványvilággal és bő adag abszurd humorral megspékelve, a történet azonban faék egyszerű és szinte görcsösen mellőz minden kidolgozott, fajsúlyos mondanivalót. Kvázi egy Wishes Örkény, csak sok rajta a pasztellmáz, mondaná a sznob kritikus, teljes joggal. Akkor mégis mi az oka annak, hogy fél Hollywood szeretne dolgozni a rendezővel és a Cannes-i filmfesztivál tárt karokkal várja Anderson legújabb műveit? A kritika nyomokban spoilert tartalmazhat.
Özvegy pszichológus, félárván maradt lányok, elutasító közeg, frusztrált páciensek, feldolgozatlan traumák és egy szekrényben meglapuló szörnyeteg. Az idei Stephen King-adag is megérkezett a mozikba, ami ezúttal nem egy könyvet, hanem egy azonos című novellát vett alapul. Ez a The Boogeyman, magyar címén A mumus.
2018-ban Phil Lord és Christopher Miller véghez vitték a lehetetlent: a Pókember: Irány a pókverzum! olyan egyediséget és frissességet hozott magával, amire már nagyon nagy szüksége volt a megfáradt szuperhősfilm-zsánernek. Az animációra, mint médiumra gyakorolt hatása pedig felbecsülhetetlen, és szinte biztos, hogy nélküle soha nem készültek volna el az olyan filmek, mint a Mitchellék a gépek ellen, vagy a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság. A kritikai és közönségsiker, valamint a díjeső sem maradt el, ahogy a folytatások berendelése sem. De felmerül a kérdés: hogyan lehet felülmúlni a közel tökéletest? Hogyan lehet emelni a téteket egy olyan film folytatásánál, amire már a bemutatójakor úgy hivatkoztak, mint a legjobb Pókember-film, és úgy en bloc az egyik legjobb szuperhősös film, ami valaha készült? Spoilermentes kritikánkból kiderül, hogy sikerült-e a mutatvány.
Nem semmi ez a mesterséges intelligencia! Lenyűgöző látni, ahogy fejlődik és kommunikál a felhasználókkal. Mi itt a Kritizátornál eddig a horror, a sci-fi és a western műfajából generáltattunk vele toplistákat. Ezúttal egy kissé bonyolult vizekre eveztünk. A filmművészet, ahogy haladt a korral egyre csak döntögette le a falakat, amit elé állítottak. Ahogy a nézők ingerküszöbe is egyre magasabbra teszi a mércét, úgy a filmek is sorra döntögetik a tabu témákat. Ám ez nem volt mindig így.
Rebecca F. Kuang ázsiai-amerikai szerző, a kortárs SFF irodalom feltörekvő csillaga, aki viszonylag fiatalon tette le a névjegyét, és azóta is megállíthatatlan. Rövid idő alatt figyelemreméltó karriert épített, többszörös bestseller-íróként mára olyan rangos elismerések fémjelzik a nevét, mint a Nebula vagy a British Book Awards. Ezzel az összeállítással az ő személye és munkássága előtt szeretnénk tisztelegni születésnapja alkalmából.
Mivel régen találkoztam már olyan alkotással, ami akkora ellenérzéseket váltott ki, mint az élőszereplős A kis hableány, ezért úgy döntöttem, hogy ez is egy tabumentes cikk lesz. Noha nem azért, mert az alkotás maga feltétlenül indokolná ezt. Vagy mert olyan módon szeretnék beszélni erről az alkotásról. Hanem inkább egyfajta figyelemfelhívó jelleggel, miszerint bizonyos dolgokhoz nem árt kicsit nyitottabban hozzáállni.
A Playstation Showcase események mindig tartogatnak némi nyalánkságot, hiszen ez a Sony legmodernebb módszere a rajongókkal való kommunikációnak és persze némi rongyrázásnak is. Tegnap, magyar idő szerint este 10-kor pedig ismét betekintést nyerhettünk a Sony gaming részlegének munkásságába és a várható jóságok…egy részébe. Mert az igazat megvallva, a vártnál soványkább volt a felhozatal, de azért még így is van min csámcsogni és mire gyűjteni a pénzt. Alább pedig összefoglaljuk a közvetítés legfontosabb pillanatait.
Minden bizonnyal sok filmrajongó hozzám hasonlóan lelkesen keresi az újdonságokat. Láttatok már lappföldön játszódó II. világháborús akciófilmet? Én biztosan nem. Emiatt kifejezetten kíváncsian vártam, mit tud nyújtani a Sisu.
Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy a Halálos iramban széria egyszer el fog jutni a tizedik részéig. Főleg azután nem, hogy az egyik főszereplőt alakító Paul Walker tragikus módon elhunyt. Azonban a Diesel-motor minden értelemben tovább dübörgött és bár állítólag hamarosan kapni fog majd valamiféle befejezést. Ám bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez nem feltétlenül lesz majd így. Vagy legalábbis valahogyan folytatni akarják majd ezt a szériát. Már csak azért is, mert lassan akár át is lehetne keresztelni az egészet a Vin Diesel nyugdíjalappá. Mindenesetre most itt van immáron a tizedik csapatás.
