A férfiak számára mindig nagy élmény, ha valami olyan alkotással van dolguk, ami valahogy kapcsolódik a történelem egy kisebb vagy nagyobb szeletéhez. Nem véletlen, hogy a Kritikus Töri podcastünk is már a negyedik adásánál tart. A Murena-ra többek között azért is csaptam le, mert Vas megyei lakosként a római történelem is közel áll hozzám. Nem véletlen tehát jelen kritika sem, elvégre azon a helyen, ahol élek korábban jelen történetünk leszármazottai is járhattak.
Wes Craven 1996-ban elindította rögös útján a kezdetben sikeresnek bizonyuló, de pár évre rá nagyon hamar önismétlővé és felszínessé váló posztmodern, populáris, de mindenekelőtt horrorfilmes hullámot. A kezdeti filmek – élükön a Sikollyal – viselték az önreflexivitás, az intertextualitás, a műfaji hibridizáció (ami ebben az esetben a horror és a vígjáték volt) és az irónia meghatározó és eklatáns jegyeit, miközben képesek voltak arra, hogy szórakoztatóak tudjanak maradni, eredetinek hassanak és a kikacsintások mellett sima slasher-ként is tudjanak működni. A Scream – a rendező személye által – ezeket a jellemzőket még meg tudta fejelni valóban feszült és ijesztő jelenetekkel (a film eleji telefonbeszélgetés ilyen szempontból az egész széria csúcspontjának tekinthető), továbbá sugárzott belőle Craven kettős és önellentmondásokban gazdag viszonya a horror zsáneréhez. A folytatás a tipikus második filmeknek állított szobrot, a harmadik rész a komor trilógiák lezárásaként és az emberiség lobotómiát követelő eszközeként értelmezte saját magát. 2011-ben a Sikoly 4 sikeresen beverte az utolsó szöget a remake-k koporsójába és sokáig úgy tűnt, hogy Ghostface végleg leadta az álarcot Freddy Krueger kesztyűje és Jason Voorhees hokimaszkja mellé. Mint derült égből a villámcsapás, olyan nem várt, elsöprő erővel csilingelt a pénztáraknál, illetve vált a kritika kedvencévé az angol címén csak szimplán Scream-re keresztelt, az elmúlt években divatossá vált legacyquel-ek paródiájaként funkcionáló ötödik epizód (2022). Nem is kellett sokat várni ahhoz, hogy a hatodik alkalommal csörögjön az a bizonyos telefon.
Vannak olyan alkotások, amikről az ember úgy érzi, hogy mindenképpen beszélnie kell. Ilyen volt nálam például a Lányok Dubajban című film is, amiről bővebben az alábbi linken olvashattok. Hasonló a helyzet az Édes tini élet című könyv, vagyis hát könyvekkel is, amikről szintén muszáj vagy legalábbis érdemes lenne beszélni, mert olyan dolgok vannak benne, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ezt azonban újfent olyan módon kell megtenni, ami egyesek számára kellemetlen, felkavaró vagy akár egyenesen visszataszító is lehet. Szóval ismét egy tabumentes cikk következik.
A zombiapokalipszis, zombivírus téma örökzöldnek számít nem csak Hollywoodban, de a videojátékiparban is. Sőt, ott népszerű csak igazán. Ha csak az elmúlt évek termését vesszük egy rakás játékot lehetne felsorolni. Days Gone, State of Decay játékok, a Resident Evil remake-ek és új epizódok meg persze a The Last of Us mindkét része is valahol ide sorolható. Olyannyira népszerű a téma, hogy vannak stúdiók, akik szinte csak ilyen játékokra álltak rá. Az egyik ilyen a lengyel Techland, akik talán a Chrome, a Call of Juarez és a Dead Island játékokról híresek. A zombis-vakációs Dead Island után pedig igyekeztek még nagyobbat húzni és a lefektetett alapokra építve egy nagyobb, egyedibb élményt kínálni új sorozatukkal, mely a Dying Light beszédes címet kapta.
Nem akarok minden elkövetkező játéktesztet vagy kritikát hasonló disclaimerekkel kezdeni, de most fontosnak érzem kiemelni, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó szót ejteni a nevetséges botrányokról, amik övezték már megjelenés előtt és után is a Hogwarts Legacyt. Az alábbi írás csak és kizárólag a videojáték milyenségéről fog szólni, abszolút az előbb említett dolgoktól mentesen. Jó szórakozást!
Kétségkívül van egy szándék, ami a klasszikusnak számító gyerekmesék újbóli feldolgozására per modernizálására irányul. Ennek természetesen a legfőbb élharcosa a Disney, ám szép lassan a többi stúdió is igyekszik felzárkózni. Az már persze más kérdés, hogy ezeknek az alkotásoknak milyen lett a minősége vagy éppenséggel milyen lesz. Viszont ebből a trendből természetesen a Micimackó széria sem maradhatott ki, amiről talán kevesen tudják, de konkrétan a harmadik legértékesebb médiabrand. Igen, többet ér, mint a Star Wars. Arra azonban feltehetően senki sem számított, hogy egy kőkemény R besorolású, ami idehaza a 18 karikás besorolás horror filmet csinálnak belőle. Ez pedig legalább annyi embert eltántorított tőle, mint amennyit kíváncsivá tett, köztük egyébként jómagamat is.
,, Where am I from? I am… from You! “
Az erőd (The Keep; 1983)
Románia a film több, mint százhúsz éves történelme során számtalan alkalommal szolgált a különféle történetek változatos helyszínéül. Lugosi Béla itt rémisztette halálra a gyanútlan brit ingatlanügynököket (Drakula;1931), ezen a helyen üldözte a Szellemlovas a neki nem tetsző, démoni egyéneket (A Szellemlovas 2 – A bosszú ereje –;2011), Cristian Mungiu filmrendező a fontos és – sajnálatos módon – át nem beszélt társadalmi dilemmák megvitatására Bukarestet választotta a 4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007) produkció színtereként. Még Stanley Kubrick is jelentős szerepet tulajdonított az országnak a hosszú éveken keresztül dédelgetett, de sajnos végül meghiúsult álomprojektjének, a Napóleonnak a kapcsán. Van valami misztikus, valami ősi azokban a köves utakban, a sűrű ködtől eltakart hegyekben, a vad, nyirkos völgyekben, a gyors folyású, kavicsos partú folyókban, a sötét erdők melletti magányos falvakban, ahol a vonzalom és a taszítás kéz a kézben járnak együtt. Ezt a fajta ember- és természetfeletti érzést akarta átadni F. Paul Wilson, amikor 1981-ben megírta a nagy sikerű The Adversary Cycle fantasy- és horrorsorozatnak az első, The Keep címet viselő darabját. Két évre rá Michael Mann lecsapott a könyvre, hogy megfilmesítse életműve leggyengébb és legmegosztóbb munkáját.
Ezt is megértük: Sylvester Stallone nem tért vissza Rocky szerepére a Creed harmadik részére, így Adonisnak (Michael B. Jordan) először kell bizonyítania a ringben úgy, hogy idős mestere nem tudja őt ellátni tanácsokkal. Arról, hogy Stallonénak milyen nézeteltérései voltak Jordannel, és miért nem tért vissza a trilógia harmadik részére, több cikk megtalálható az interneten, nem is szeretnék ezzel foglalkozni. A történet szempontjából különben is teljesen logikus a távolmaradása, hiába volt prominens szerepe a széria első két részében. Adja magát a párhuzam: ahogyan Donnynak Rocky nélkül a ringben, úgy Johnsonnak Stallone nélkül, immáron rendezőként, a kamera mindkét oldalán helyt kell állnia.
Az emberi képzelőerő vagy még inkább hülyeség kétségkívül határtalan. Azonban olykor a valóság sokkal elképesztőbb és elborultabb dolgokat képes alkotni. Ilyen például a köztudatban csak kokainmedveként elhíresült eset is, ami határozottan megihlete Hollywood-ot is. Habár tény, hogy nem igazán ragaszkodtak az eredeti történet adaptálásához, ami persze önmagában véve még nem feltétlenül baj. Csak érdemes eszerint kezelni ezt az alkotást.
Amikor körülbelül másfél évvel ezelőtt megjelent a hazai könyvpiacon Tade Thompson neve, nem sokan ismerték még. Mára viszont már nem lehet elmenni a neve mellett. Igaz, jelenlegi története csak egy három részes kisregény, de annál több izgalmat rejt magában. Molly Southbourne ezer halála, majd a Molly Southbourne feltámadása után megérkezett a lezáró kötet is. A trilógia a végéhez ért, de bízunk benne, más regényei is meg fognak jelenni hamarosan nálunk.
