Közel két év pihenő után tért vissza a tévék képrenyőire a Westworld. A sorozat, ami rengeteg kérdést vet fel, és ami bravúrosan zavarja össze a nézőjét. Anno az első évadtól nem voltam elragadtatva, de a második szezont már jobban kedveltem. Csak úgy, mint sokan mások én is kíváncsi voltam, hogy hogyan folytatódik Doloresék kalandja a való világban.
Nehéz időket élünk mi tagadás. A jelenleg is világszerte egyre csak burjánzó koronavírus-járvány mellett egy a mindennapjainkban velünk élő, elsőre ártalmatlannak tűnő, ámde valójában társadalmainkat belűről rágó parazita is újfent felütötte a fejét. Noha talán soha nem is tűnt el igazán, inkább csak hibernálta magát, hogy aztán a megfelelő pillanatban újult erővel és természetesen új formában ismét megpróbálkozzon, hogy újfent lángba borítsa az amúgy is meggyötört világot.
Stephen King az elmúlt években ismét a mozgókép reflektorfényébe került, pontosabban a könyvei. Csak 2019-ben négy adaptáció készült el, a korábbi éveket nem is említem. Könyvei és a belőlük készült filmek, sorozatok ugyan változatos minőségűek, de semmiképp sem vehetők semmibe. Ezt a hype-ot kihasználva az HBO szárnyai alá vette a szerző 2018-as könyvét, A kívülállót, és egy tíz részes minisorozatot készített belőle.
Az egyház története: nagy beszélgetések napsütötte kertekben – állapítaná meg Tyrion Lannister, Az új pápa megtekintése után. Azt nem állítom, hogy igaza lenne, hisz ennél többről van szó Paolo Sorrentino agymenése kapcsán, de kétségkívül a vatikáni parkok kitűntetett figyelemben részesülnek a magvas eszmecserék kereszttüzében.
Alan Moore 1987-es képregénysorozata, a Watchmen jogosan bolygatta fel a túlságosan begyöpösödött szuperhős-képregények világát, ami már régen nem tudott semmi újat mondani vagy tanítani az olvasóinak a példányain keresztül. A „szuperhősség” moralitását vizsgálta a főszereplőin keresztül, és hogy ez az egész életmód hogyan hat igazi, érző, mindennapi emberekre; valamint hogy mi mindenen kell keresztülmenniük egy olyan világban, ahol már minden a feje tetejére állt. Az HBO Watchmen sorozatának tehát hihetlen nagy feladata volt hogy mindezt folytatni tudja úgy, hogy ne érezzük közben, hogy a képregény befejezésének fontossága elhalványulna.
A címben írhattam volna migrációt és klímaváltozást is, de azt túlságosan hatásvadásznak véltem. Viszont tagadhatatlan, hogy a Philip Pullman könyvéből készült sorozatadaptáció ezeket a témákat is érinti. A HBO-nak pedig nagyon szüksége volt már egy vérbeli fantasyra, ugyanis a Trónok harca lezárása (annak ellenére, hogy pocsékul sikerült) után, hatalmas űr maradt a rajongókban. A különféle állatokkal, úgynevezett daimónokkal és párhuzamos világokkal foglalkozó sorozat pedig nagyon arra törekedik, hogy belopja magát a sorozatfanok szívébe.
Amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy Lindelof a fantasztikus A hátrahagyottak után a Watchmenből fog sorozatot csinálni, nagyon megörültem. A forgatókönyvíró korábbi sorozatait is szerettem, így egyértelmű volt, hogy az Alan Moore és Dave Gibbons képregényére épülő szériára is benevezek. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a sorozat egyáltalán nem a képregényt meséli el, mint ahogy azt a 10 évvel ezelőtti film tette, hanem tovább viszi az alpmű cselekményét. Az első trailerek pedig még a legszkeptikusabb embereket is meggyőzték, hogy megéri belepillantani az HBO legújabb sorozatába.
Tessék? – kérdezhetik sokan magukban, miközben homlokráncolva nézik a címet. Mégis mi az összefüggés, hogyan jutunk el A pontból B-be? Természetesen ez olyan kérdés, aminek megválaszolásához magát a sorozatot kellene elmesélnem, amely jelen írás tárgyát képezi, így teljesen értelmetlen lenne. A számtalan jövőkép közül az Évek alatt egy olyan lehetséges forgatókönyv elmesélésére hivatott, amit jobb szeretnénk, ha nem rontaná ránk az ajtót az elkövetkezendő években.
Emlékszem, az Eufória pilotjának megtekintése után azt írtam, hogy hatalmas a potenciál a sorozatban, és jelenünk egyik legfontosabb sorozatává válhat. Ezt a kijelentésemet most is tartom, mivel többnyire lenyűgözött a sorozat, ugyanakkor kihagyott ziccerek is jellemezték. Aggodalomra semmi ok, a siker volt akkora, hogy a HBO berendelje a második etapot.
Joseph Heller szatirikus, második világháborús regényét méltán nevezik adaptálhatatlannak. A nem lineáris történetvezetés, a rengeteg komplikált karakter és a kemény, magvas mondanivaló a legtöbb filmkészítőt visszarettentette attól, hogy a 22-es csapdáját megpróbálja vászonra vinni. A 2019-es minisorozat tehát megkísérli a lehetetlent, de sikerrel jár-e?
