Paolo Sorrentino második sorozatában még Az ifjú pápánál is jobban és következetesebben tart távolságot a racionalitástól. Ezáltal Az új pápa talán előzményénél is céltalanabbnak tűnik, noha Sorrentino céltalansága inkább módszer, mintsem hiba.
Stephen King az elmúlt években ismét a mozgókép reflektorfényébe került, pontosabban a könyvei. Csak 2019-ben négy adaptáció készült el, a korábbi éveket nem is említem. Könyvei és a belőlük készült filmek, sorozatok ugyan változatos minőségűek, de semmiképp sem vehetők semmibe. Ezt a hype-ot kihasználva az HBO szárnyai alá vette a szerző 2018-as könyvét, A kívülállót, és egy tíz részes minisorozatot készített belőle.
John Cleese a Monty Python Repülő Cirkusza harmadik évadjának vége után nem tért vissza a társulathoz. Helyette saját projektbe fogott, és feleségével Connie Booth-tal elkészítette a Waczak szálló című sorozatot.
Az egyház története: nagy beszélgetések napsütötte kertekben – állapítaná meg Tyrion Lannister, Az új pápa megtekintése után. Azt nem állítom, hogy igaza lenne, hisz ennél többről van szó Paolo Sorrentino agymenése kapcsán, de kétségkívül a vatikáni parkok kitűntetett figyelemben részesülnek a magvas eszmecserék kereszttüzében.
Rengeteg adaptációt ért meg Bram Stoker klasszikus regénye. A nem hivatalos német verziótól kezdve, a Lugosi-féle klasszikuson át a Francis Ford Coppola változatig van mindenféle. A történet mindig ugyanaz volt, kisebb változtatásokkal, de mivel az évtizedek alatt, több mint kétszáz filmben szerepelt ez a vámpír karakter, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy igen népszerű figuráról van szó. 2020-ban pedig meg is kapta az újabb feldolgozását, ezúttal mini sorozat formájában. (A cikk spoilerek-et tartalmaz!)
A mandalore-i amennyire faéknek tűnik, épp olyan mértékben komplex helyzetű. Az a fajta sorozat, ami nem ígér sokat, így érthetetlennek is tűnhet, hogy ekkora hájphadjárat lengi körül. Valahol viszont érthető, hogy az az alkotás, amelyik nem hitegeti nézőjét kreált kérdések garmadájával az expozícióban, szükségszerűen szimpatikus lesz. A pilot után megnéztük, hogy hogyan teljesít az első Star Wars sorozat.
A Watchmen-t olvasva vagy nézve számtalan korábbi, képregényes sablonoktól mentes figurával találkozunk. Alan Moore és Damond Lindelof valós emberi karaktereket tudtak létrehozni, akikkel kapcsolatban feltétlen nélküli azonosulás nem biztos, hogy megtörténik, de a motivációik abszolút érthetők lesznek a cselekmény alakulása során. A cikkben a képregényből, ebből adódóan a filmből, valamint a sorozatból is fogunk csemegézni. Vigyázat, a cikk erős spoilereket tartalmaz! A lista erősen szubjektív
Várható volt, hogy amint véget ér az HBO kultikus fantasy sorozata, a Trónok harca, a kábelcsatornák és streaming-szolgáltatók azonnal ugrani fognak, hogy betöltsék a helyén támadt űrt. Az első a sorban a Netflix új szériája, ami Andrzej Sapkowski nagysikerű regényei alapján készült. A kérdés csak az, hogy megtalálta-e a saját hangját a sorozat, vagy A Tűz és Jég Dala árnyékában marad?
Alan Moore 1987-es képregénysorozata, a Watchmen jogosan bolygatta fel a túlságosan begyöpösödött szuperhős-képregények világát, ami már régen nem tudott semmi újat mondani vagy tanítani az olvasóinak a példányain keresztül. A „szuperhősség” moralitását vizsgálta a főszereplőin keresztül, és hogy ez az egész életmód hogyan hat igazi, érző, mindennapi emberekre; valamint hogy mi mindenen kell keresztülmenniük egy olyan világban, ahol már minden a feje tetejére állt. Az HBO Watchmen sorozatának tehát hihetlen nagy feladata volt hogy mindezt folytatni tudja úgy, hogy ne érezzük közben, hogy a képregény befejezésének fontossága elhalványulna.
Két év kihagyás után visszatért az Adult Swimen futó Rick and Morty. Rengetegen vártuk már, hogy folytatódjon az őrült tudós, és ügyefogyott unokája sci-fivel és mindenféle szokatlan dologgal teletűzdelt sci-fi kalandja. Csak úgy, mint az eddigi évadoknál, most is két adagban kapjuk meg a részeket. A kérdés mindössze az volt, hogy a Harmon-Roiland páros továbbra is tudja a megszokott színvonalat hozni.
