Folytatjuk a Négy sorozatajánló egy ülésben című cikksorozatunkat. Itt eléritek a ciklus korábbi két írását: az elsőt, és a másodikat is. Ezentúl megpróbálunk majd a 4. felvonástól kezdve szigorúan tematikusan haladni, akár műfaji bontás szerint, akár érintett téma/probléma vagy bármilyen meghatározó közös jegy mentén összeválogatni a „négyeseket”, mégpedig elsősorban azért, mert így akár relevánsan összehasonlíthatjuk a tárgyalt sorozatokat, vagy akár egymás viszonyában is beszélhetünk róluk, ami még izgalmasabbá teheti a kínálkozó szempontokat, mi több gyarapíthatja is azokat.
Ironikus, de mögöttes és témareflexív is, hogy cikksorozatunk sorozatokat szed össze négy fős csokrokba gyűjtve. (Az első rész itt.) Nézzük hát, miből élünk ezúttal; újabb négy szórakoztató sorozat, amiknek helyenként esztétikai tétjeik is vannak.
Valaminek a kezdetét meghatározni szinte lehetetlen, maximum kijelölni tudjuk egy dolog/folyamat első, közvetlenül tapasztalható lépéseit. Hogy a sorozat miért is szexi számunkra, annak feltárásáért kicsit vissza kell pillantanunk. A 19. században bevett stratégia volt, hogy folyóiratok folytatásos történeteket közöltek. A képlet nem volt túl bonyolult: egy izgalmas momentumnál megszakadt a sztori, és ha az olvasó kíváncsi volt, mi következik, meg kellett vennie a következő számot is. A sorozatok ugyanilyen befogadási szokásra/igényre építenek. A 2000-es évek elejétől a sorozatok már mindenféle témára érzékenyek, etikai, társadalmi és kulturális kommentárokat is egyre nagyobb számban tartalmaznak.
Jelen korunk fogyasztási hagyományaiban magától értetődő helye és szerepe van a sorozatnézésnek. Alább egy négytagú gyűjtemény következik, ami olyan sorozatokat tartalmaz, amik egyszerre bírnak esztétikai téttel és látnak el szórakoztatási funkciókat, miközben (az előbbi miatt) minőségnek sincsenek híján.
Senkit nem ért meglepetésként, hogy a House of Cards utolsó évadából száműzték Frank Underwood karakterét, mert a Netflix nem vállalt többé közösséget Kevin Spaceyvel a zaklatási botránya miatt. Egy huszárvágással kiírták a sorozatból, meg sem kellett jelennie a forgatásokon. Vajon a sorozat lezárása képes az eredeti főszereplő hiányát túlélni? Milyen a House of Cards vége Frank Underwood nélkül?
Az Aranyélet előző két évadával kimagasló teljesítményt nyújtott a hazai televíziózás történetében. De vajon méltó befejezéssel búcsúzik a nézőktől a Miklósi család a harmadik záróévadban?
Ha az elmúlt napok kaszáit nézzük (Iron Fist, Luke Cage), rögtön elgondolkozunk azon, hogy mi zajlik a Netflix „szuperhős osztályán”. Egyelőre a Punisher és a Jessica Jones következő évada nem érkezett meg, a Defendersről meg nem sokat tudni. Utóbbi talán nem is nagy baj, tekintve, hogy nem lett túl erős az első csapatösszevonása a Marvel utcai hőseinek. Most viszont már nézhető a Daredevil harmadik etapja. Hogy mit tud a Netflix első szuperhős sorozata a harmadik körben? Semmit! Ugyanis a Daredevil idei köre kicsit sem szuperhős sorozat.
A DC saját Netflixe a jól ismert Tini Titánokkal indít. Na jó, nem teljesen azokkal a Cartoon Networkös aranyos kis figurákkal. Mivel a saját streaming szolgáltatásukról van szó, nem vacakolnak a korhatárbesorolásokkal. A Titans (a tini előjelzőt felejtsétek el) véres és brutális. De erre volt szüksége az amúgy is depresszióval küzdő DC adaptációknak?
A közönség és kritikus kedvenc American Vandal koncepciója tipikusan olyan volt, amiről én azt hittem, nem lehet rá második szezont építeni. Vagyis lehetséges, de lapos lesz. Elvégre is egy stílus paródiáról beszélünk, ami kifigurázza a dokumentum sorozatok minden hatásvadász fordulatát. Eleve fog egy abszurd témát (nemi szerveket festő vandál) és abból farag valami halálkomoly dolgot, ahol képtelenség elkerülni az abszurd végkifejletet. Hogy is lehetne ezt úgy újrázni, hogy ne legyen az első évad zsenialitásának másolata.
Azt hiszem, a legtöbb kávé fogyasztó nevében beszélek, ha azt mondom, hogy egy jó eszpresszó elfogyasztása sokkal többről szól, mint a napi kávéadag beviteléről. Ott van a lefőzés, a csésze melegítés, jó időben a nyugalmas terasz. Egy rituálé az egész. És persze ez mellett ott vannak azok az instant vackok, amikhez vizet adsz, és már iszod is a koffeint alig tartalmazó, kávét csak kémiai labor falai közt látott löttyöt. Persze az utóbbi is jó, ha nincs más. Így voltam a Magnum P.I. pilotjával is.
„A szabadok földje és a bátrak hazája.” Így áll az USA himnuszának lelkesítő soraiban. Az amerikai öntudatosság pilléreit azóta számos tényező döntögette: a vietnami háborútól egészen a Donald Trump megválasztása okozta sokkig. Most pedig Sacha Baron Cohen igyekszik minden eddiginél torzabb tükörben láttatni az Egyesült Államok társadalmát és megválaszolni: kicsoda is Amerika valójában?