A House of Cards-ot sokan a Netflix legjobb sorozatának tartják. Legnagyobb örömömre, mától Magyarországról is elérhető a Netflix kínálatában, egyelőre csak angol felirattal, de ennek is örülni kell! Addig is vegyük górcső alá, hogy mi történt Frank és Claire Underwooddal a legutóbbi szezonban. Figyelem, ha még nem láttad a harmadik évadot vagy a korábbiakat, akkor inkább ne olvass tovább, mert enyhén spoileres írás következik.
VIGYÁZAT! SPOILER VESZÉLY!
Frank Underwood az az ember, aki bármit megtesz, amit meg kell tenni. Kitöri egy elütött állat nyakát, hogy ne szenvedjen vagy a metró elé löki a szeretőjét, amikor az az útjában áll. A hatalomért mindent. Francis Underwood a House of Cards című sorozat főhőse, mely Michael Dobbs azonos című regényének második adaptációja. Az első, az 1990-ben készül brit minisorozat volt Ian Richardson főszereplésével. A második, jelen cikk tárgya, a 2013-as Netflix sorozat, melyet a méltán híres David Fincher nevével hoztak be a köztudatba.
A Better Call Saul pilotjában semmi érdemi dolog nem történt, ami előre vitte volna a történetet. Ez noha teljes mértékben nem igaz, mégis, kis igazság van benne. A másik kérdés az, hogy ez a belezökkentés a sztori folytatásába még így is hogyan sikerülhetett ilyen jól? Anno a Breaking Badet is a sztori mellett a karakterek vitték a hátukon, és ez itt sincs másképp. A Saul első évada meggyőzött minket, hogy Vince Gilligan és Peter Gould nagyszerűen értenek figuráikhoz, azok megalkotásához és használatához. A Saul megtanult önálló lenni, ez a trend pedig a második évaddal se fog feledésbe merülni.
Már az első ízelítők napvilágra kerülésekor felfigyeltem a Bakelitre, és a Scorsese-Jagger duó csak fokozta ezt az izgalmat, így hát érdeklődve vetettem bele magam a pilotba és vártam a csodát, amit az előzetes ígért. Na meg az előzetesek alatt hallható eszméletlen zene is vonzott, valamint nálam is a rock volt az a műfaj, ami elindított mértéktelen zene iránti éhezésem útján.
A DC sorozatos tervének következő nagy lépése a Legends of Tomorrow, ami összeverbuválja az Arrow és a Flash „futottak még” kategóriájú hőseit és gonosztevőit. Több mint egy éve lehetett tudni, hogy ez a sorozat bizony érkezik, s a nyár folyamán azt is megtudtuk, hogy mikor. A Flash első évada már csak az időutazás miatt is biztató jel volt, s most, hogy túl vagyunk az első két epizódon… Hát vegyesek az érzelmeim. Az időutazás elég kényes eszköz, és ha épp nem a Doctor Who féle time-loop-os módszert választják az könnyen vezethet katasztrófához hosszú távon. No, de pattanjunk be abba az időgépbe és vegyük szemügyre mi is a gond és mi az, ami jó.
Kicsit késve néztem meg a Luther negyedik évadának befejező részét, ezáltal a kritika is csúszva érkezik, de nem ez a legnagyobb baj. Ugye a negyedik évad két részből áll, és sajnálom, hogy nem egyben néztem mindkettőt, aki még nem nézte volna, annak feltétlen ezt javaslom, már csak azért is, mert sok visszautalás volt az előző évadokra, amikből nekem már semmi nem esett le, olyan rég láttam. Abból a szempontból nehéz értékelnem az egészet, hogy az előző évadok (elsősorban az első kettő) elég magas mércét állítottak fel, aminek nehéz megfelelni, főleg, ha a készítők amúgy is el vannak foglalva minden mással. A negyedik simán működhetett volna egy jó kis tévéfilmként, még úgyis, hogy szét van szedve, mert annak ellenére, hogy én sok időt hagytam ki a két rész közt, napnyi különbséggel voltak leadva, ha jól tudom. Ezt már csak az is támogatta, hogy a „heti eset” igazából mindkét részben ugyanarról a sorozatgyilkosról szólt. Az első rész kritikájában már leírtam, hogy nekem mennyire tetszett a nyitás, nézzük most a zárást. Igyekszem nem sokat ellőni a történetből, hogy megmaradjon az élvezhetősége, de értelemszerűen belefuthatok spoilerekbe.
Steven Moffat és csapata szereti megvárakoztatni a Sherlock sorozat rajongóit és egyszerű nézőit. Nos, a negyedik évad még távol van, legjobb tudomásom szerint is jövőre esedékes, azonban karácsony alkalmából kaptunk egy kis kiengesztelést a The Abominable Bride címre elkeresztelt epizód képében. A Doctor Who minden évben készül a karácsonyra, ezt a tradíciót pedig örülünk, hogy átadták Sherlocknak is (noha figyelembe kell venni, hogy talán minden harmadik vagy negyedik karácsonykor fog történni ilyesmi). Mint azt sokan tudhatjátok, a szóban forgó történet a sorozat zömével ellentétben nem napjainkban, hanem a viktoriánus érában játszódik. Működik a koncepció? Mi az hogy!
„Minden hazai film és sorozatrajongó epekedve vár már egy igazán jó magyar sorozatra. Már csak kilencet kell aludni, és november 8-án kiderül, hogy megtöri-e a csendet, s valóban aranyat érdemel-e az Aranyélet!” E sorokkal zártam az október 30-án megjelent beharangozó cikkemet. Mára kiderült, habár a sorozat tanulsága szerint minden rohad, ami fénylik, az Aranyéletnek mégis sikerült a pozitív előjeleket beváltania, s messze kiemelkednie a magyar sorozatok eddigi színvonalából!
Leonardo da Vinci: matematikus, feltaláló, festő, vagy amit épp akarunk. Jelen esetben a készítők pedig egy hőst csináltak belőle. A Da Vinci démonai túl nagy visszhangot nem kapott itthon, s most, hogy véget ért, erre már nem is számítok. Lezárult da Vinci és barátainak kalandja. Először is: aki nem tudná mi fán terem a Da Vinci démonai, és szeretne egy szórakoztató sorozatot nézni, ami tényleg csak szórakoztatni képes, akkor jó helyen keresgél. Mielőtt pedig az újdonsült néző felháborodna, érdemes úgy hozzáállni a sorozathoz, hogy nem történelemhű, pusztán ihletet vett onnan. Aki pedig már túlesett az első két felvonáson, nos, íme írásunk a befejezésről.
Mindig is szerettem a tömeggel szembemenni. Nem vagyok az az ember, aki hagyja, hogy vigye az ár. Nehezen, de kiállok a saját ízlésem mellett és nem veszem át másokét. Idén karácsonykor az egy éves Fehér karácsonyra esett a választásom ünnepi néznivaló gyanánt. Ez már csak azért is érdekes, mert a hazánkban kevésbé ismert Black Mirror sorozat különkiadása, lényegében egy 73 perces rész, ami a második évadhoz tartozik. (Örömhír azoknak. akik már ismerik a szériát, hogy a Netflix jövőre egy 13 részes évadra felkarolta a Black Mirrort.) Ne higgyétek azt, hogy egy kellemes karácsonyi történetet kaptok a White Christmastól, a Black Mirror ugyanis nem a finomkodásáról ismert. 
(tovább…)
